Miután a Próféta Rowon városába helyezte a Dartonita Lovagrend központját, kinyilatkoztatta, hogy feltett szándéka mindenben Darton és persze saját kedve szerintire formálni a város arculatát. Ez a törekvés olyan nagy ívű változtatásokat is magában foglalt, mint az állandó jellegű, alkonyi félhomály életrehívása a város teljes területén, de persze hétköznapibb reformokra is sor került.

Airun hosszú ideje nem szenvedhette már, hogy hadjárataiból megtérve nem tud egy igazán rettenetes mulatozást csapni, minthogy a Kereskedőkamarától elbitorolt kastély szolgaszemélyzete nem állt épp a helyzet magaslatán, már ami a jóféle italokat és ételeket illeti, a városban pedig kisszámú és gyatra fogadók voltak fellelhetők csupán. Airun olyan megoldást akart, amellyel nem csak saját igényeit elégíti ki, de megteremti a lehetőséget a Rend tagjai számára, hogy pihenőidejükben semmiben ne szenvedjenek hiányt, és Darton fiaihoz méltó módon múlathassák idejüket.

Régi barátjához és fegyvertársához fordult hát, Abdzsan al Hagmerkhez, az egyetlen dzsadhoz, kit keblére fogadott a rend. Abdzsan, lévén a kereskedelemben olyannyira járatos füstösképű nép fia, számtalan hasznos ismeretséggel rendelkezett, így azonnal biztosította a szükséges összeköttetést. Airun figyelmébe ajánlotta régi barátját, Khasszír al Maib-ot, egy abadanai nemes ház mesterkalmárját, kinek családja egész Észak Ynev területén foglalkozik fogadók üzemeltetésével, és ritkaságok beszerzésével.  

Rowon főterétől nem messze áll az a masszív épülettömb, amely korábban a Sebzett Vadkan Fogadónak adott otthont. Airun és néhány lovagtársa erélyes fellépésének köszönhetően a tulajdonos váratlanul a melegebb éghajlatra költözés mellett döntött, a nagymester személyes tulajdonába juttatva a fogadóépületet. Airun Abdzsanra testálta a tisztséggel járó mindennemű jogokat és kötelezettségeket, aki pedig rögvest Khasszírt nevezte ki rangelső számvevőnek és jószágigazgatónak.

Khasszír türelmesen végighallgatta Airun és Abdzsan elképzeléseit, majd – amint az alábbi monológból is kiderül – ő késztette hosszas szótlanságra Darton szolgáit, részletesen felvázolva terveit az immár Kacagó Varjúnak keresztelt nagyfogadó működését illetően.   

 
A Kacagó Varjú Nagyfogadó egyik hátsó traktusában, hol a tárgyalásra sor került, Khasszírból – jó szokásához híven – dőlni kezdett a gesztusokkal gazdagon kísért szóáradat.

- Tisztelt Uraim, Darton hatalmas lovagjai, figyeljetek tehát rám! Nos! Egy a vázolt igényeket kielégítő választék összeállításánál van egy ősi alapelvünk, ami sikerünk zálogául szolgál. Így hangzik: a megfelelő dolgot, a megfelelő helyről. Ha a kereskedőtanonc értetlenkedik, az öregek így intik: ne akarj kecsketejet fejni egy szarvasmarha tőgyéből…

- Tehát, ha jó sört akarunk árulni, csakis a tarini sörfőzdékkel érdemes kontraktust vállalni, méghozzá hosszútávra, mivelhogy a nagyszakállú aprónépek szemében érték az idő és az elkötelezettség. Karr-khazadból fogjuk tehát hozatni a sört, s nem is akármilyet! A gabonafőzetek mellett egy-két újdonsággal is megpróbálkozunk, remélem lesz a dicsőséges lovagok közt olyan, kinek elnyeri tetszését, nemcsak egy árpa-maláta sörital, de szívesen megkóstol egy fűszeres főzetet, vagy gyömbérsört, netán zavaros búzasört, vagy netán egy édeskés mézsört…

- Ami a borokat illeti – véleményem szerint az italok fejedelmeit – ebben az esetben még messzebbre kell tekintenünk! Ezen a vidéken nem honos a Vérszőlő, a Kékerejű, az Ezüstborostyán, de még a Rubinszirom sem. Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy jó szőlő nélkül jó bor sem készülhet, tehát azt javaslom, hagyjuk el a helyi olcsó nedűket. Akinek érzékenyebb az erszénye, az igyék jóféle söritalt, vagy kuporgasson nyugodtan – a hosszú várakozás talán hozzásegíti az igazi műélvezethez. Vörös, fehér és vegyes szőlőfajtából készített boraink mellé mást is kínálunk majd: habzóborokat, datolya és pálmabort, mézből készült borokat, jégszüret idejéről való fagybort, és természetesen, a hölgyek nagy örömére édes-tömény esszenciákat.

- Gondolom, Darton szolgáinak soraiban is szép számmal vannak bivalyerejű bajnokok, rettenthetetlen lovagok és igazi keménykötésű harcosok is, kik nem vetik meg a torokégető italokat sem. Nagy büszkeséggel mondhatom, hogy családom régi és igen jó viszonyt ápol a Kaffogók és az Anyaszomorítók törzseivel, s ezek a szörnyetegnek becézett orkfajzatok, tudvalevőleg igencsak értik a szeszégetés mikéntjeit! Amúgy is kíváncsi vagyok már rá, hogy a piszkálódó népek, kik engem oly gyakorta semmire sem tartanak, vajon hányat bírnak ledönteni a Torokpestisből vagy a Parázsvérből… Persze, nem szabad elfeledkezni a mértékletességről és tartózkodásról, noha van, aki úgy tartja, ha italról van szó: mérték a vödör, tartózkodás meg az asztal alatt… Na! Ők fognak 3 napot aludni egyhuzamban, miután benyakaltak az ibarai mamelukok Gyomorizzítójából, vagy a Gályák tengerének hajósnépei által egyszerűen Ivóvíznek nevezett, színtiszta párlatból!

- No és ó, a hölgyek! A férfinép életét széppé varázsoló mindennapi csodák, törékeny pillangók, kecses madárkáink! Láttam már ugyan olyan úrasszonyt, ki pilláit félénken rezegtetve tekintgetett körbe az ivóban, majd méretes söröskupából döntötte szép gallérja mögé a Rozsdagyilkos Arcpirítót, amitől egy veterán kalózfejedelem is ájultan rogyna össze, ő azonban visszafogottan böffentett picit, majd kecses lépteivel elhagyta az ivót. De a hölgyek, jaj, az igazi hölgyek! Nekik mégsem kínálhatunk efféle marcona, bárdolatlan szomjoltókat. Ezért hát, üzenek Sheramarnak, s meglátjátok, a vén kujon kijárja, hogy naponta friss gyümölcsök érkezzenek raktárunkba, melyekből csodálatos hűsítőket készítünk az érzékeny kisasszonyok és a kritikus nagyasszonyok közös megelégedésére.

- Szükséges még egynehány ritka fűfajta, melyekből forró italokat főzhetünk, a Maib kereskedőház ősi receptjei szerint. És kell még feketemag is, melyből szintén forrázás útján, kiváló élénkítőt nyerhetünk, melynek ízét minden bizonnyal maga Darton kölcsönözte.

- Természetesen, mindehhez idő kell, de gyorsan elkészülök a kalkulációimmal, és felveszem a kapcsolatot családunk legközelebbi lerakataival és északi üzletfeleivel. A szállítás és készletezés gondján hamar tovalibbenünk, meglátjátok! A megrendelések javát még ma leadom, és elkészítek egy listát is az olvasás művészetében járatosak számára, melyet kifüggesztek ide a falra – hogy mindenki kedvére tájékozódhasson a megújult választékról.     

Khasszír végül csak kifogyott a szóból – ritka jelenség – és gondolkodva várta megbízói véleményét, örömmel nyugtázva, hogy mind a nagymester, mind a hadnagy arcán széles vigyor terül szét a hallottak után...

Régi harcostársam, Richelle Cordet am Riaviellor, Erigow iszákos költőfejedelme Halálfutam című ciklusában dicsőíti Darton fenségét, folytonosan kergetve a halál igazi misztériumainak megértését. Ugyanakkor, ez az ösvény minden beavatott számára rögös, hát még a kívülálló műkedvelőknek... Richelle is többször került már közel a halálvágy tagadásához, és Darton tanainak elvetéséhez. Számolatlan kupa jóféle ser, egy meszely áfonyapálinka, két irdatlan baráti pofon, és az alant közölt mű kellett hozzá, hogy visszataláljon a Halál Útját Járók körébe.

Az a fekete madár
 

Bűzlöttek a dühtől a férfiak,
Ittak, habár megint nem győztek,
Rám se néztek, hát ültem egyedül,
Míg a szomszédok pálinkát főztek,
Az én időm rég a távolban jár,
A kerítésen ott ül az a fekete madár.

Pojácák szavalnak kórusban,
Balga tömeg áll a szobor elé,
A költők szidják az Intelmeket,
Én meg csak bámulok visszafelé,
Lyukas a csizmám, rászáradt a sár,
Az eresz sarkán ott ül az a fekete madár.

Vigyáz rám a törvény és a pandúr,
De nekem többé nem kell a maradék,
Lehetek akárki, csak akarnom kell,
Élhetek, mehetek bárhová még,
Elhagyom a múltam, tudom, nem nagy kár,
A föld alá is követ az a fekete madár.

A kislány a tündérekkel táncol,
Gyöngyöt keres és talál az égen,
Virágot rajzol fekete kövekre,
Közben kacag, még hisz a mesében,
A barátom a mennyben trombitál,
A képről bámul le rám a fekete madár.

Tenyeremben itt reszket az idő,
Mint a zsarátnok, gyorsan elhamvad,
Szarvasok szökellnek a tűz elől,
Az apródok verik a dobokat,
Lesütöm a szemem, tudom, hogy mi vár,
Mert már megint engem néz az a fekete madár.

Otthagytam a várost, a bűzt, a bűnt,
Az erdőt járom, mint az űzött vad,
Röhög a bosszú, zászlót bont a harag,
Ma még tán a koldus is koncot kap,
Szemem a földön, a szégyen táncot jár,
A fenyőágról les rám az a fekete madár.

A színész a színpadon is hazudik,
A felcser nem tehet semmit, csak sír,
Jobb lesz talán, ott, túl a tengeren,
A testvérem búcsúlevelet ír,
Az én eszem folyton a kobzosnál jár,
Tudom, hogy őrá is les az a fekete madár.

Új isten jár most közöttünk,
A halál szülte őt, meg a félsz,
Uram, merre voltál, mikor hívtalak,
Könyörgöm, mondd meg végre, még mit kérsz?
Elhagytál engem s még Te haragszol rám?
Mondd, mondd, mit akar tőlem az a fekete madár?

Forrás: Hobó azonos című versét átírta Airas
Ötletgazda: Marcor Gorm, köszönet érte!

Az alább közreadott litániát Darton hívei éppúgy gyakran szavalják szorongatott helyzetünkben, mikor könyörületért fohászkodnak, mint elesett szeretteik és bajtársaik teteme, sírja felett, kegyeletért imádkozva.

Könyörgés és kegyelet litániája

Mi Urunk, Minden Végzet Ura, Darton,
Hozzád legsötétebb óránkban könyörgünk,
Figyelmezz esendő szolgáid sanyarú sorsára,
Ne kelljen máris poklodra kerülnünk!

Ha eltiportak is, és már a földön fekszünk,
De botladozva is csak feléd igyekszünk,
És várjuk az enyhet, várjuk a sírt,
Várjuk a halált, mint sebeinkre írt.

Könyörülj Darton, Hallgatag Atyánk,
Ki némaságoddal is hatalmad hirdeted,
És mindünk lépteit vigyázod az úton,
Melynek végeztével hozzád térünk meg!

Kegyeletet és kegyelmet adj nékünk, ha hullánk,
S vesztünkben kacagva rebegjük szent neved,
Kérünk alássan, áldd meg oszló hullánk,
S öleled át a lelket, ki veled együtt nevet.

Fogadd oltalmadba a tétovát s a bátrat,
Hisszük, a halál csak gyengéknek árthat,
Csak óvó tekinteted védelméért sírunk,
Pillants le reánk, s védd áldással sírunk!

Az alant közreadott Maremita tanítások a beavatottak belső körének szólnak, és csak az arra érdemesek ismerhetik meg mindezt részleteikben. Nem csupán a dartonitákra jellemző lovagi erények mindegyikével kell rendelkezni a tanulni vágyónak, de tiszta, erős lélekre, és valódi elhivatottságra is szükség van ahhoz, hogy a lovag bebocsáttatást nyerhessen Darton eme, még a rendtársak többsége számára is tilalmas misztériumaiba.

A halál nem a vég, csupán valami érdemesebb kezdete. A halál az ölelés, melyben feloldódik a lélek, és nemes, tiszta volta magához Dartonhoz válik hasonlatossá. Midőn a test elhanyatlik, a lélek a kárpit mögé száll, s először a Döntnökök színe elé járul. A Darton esszenciáját hordozó entitások kivallatják a megtérő lelket, számon kérve mindenik cselekedetét, melyet életében véghezvitt. A Döntnökök testülete – akárcsak maga a Hallgatag Úr – kegyes. Nem csupán a vétkek, bűnök és mulasztások, de a jócselekedetek, az állhatatos hit bizonyítékai és az elvárhatónál jelesebb tettek is számbavételre kerülnek. A Döntnökök feladata a mérleg megvonása, ami a megfelelő súlyoknak a cselekedetekhez rendelésével történik. A vallató mindig alaposan kérdez, melyre felelni muszáj, és ahol hamisság nem nyerhet teret.

Ki életében hithű viselkedést tanúsított, és nem vétkezett a saját maga által vallott és vállalt hittételek ellen, elnyeri méltó jutalmát Darton jobbján, míg lelke újra visszatérhet az Örök Körforgásba. Örökösnek tűnő béke, konstans nyugalom lesz osztályrésze, amit valami felfoghatatlanul gyönyörű harmónia színez a sólyomszárnyon suhanó idő minden pillanatában. A lélek ekkor igazán megpihen.

Azonban, ha a lelket számos vétség szennyezi, addig is igazi szenvedést kell kiállnia, míg ideje kitelik a köztes létben, és egy újfajta szenvedést kezdhet megtapasztalni, miután új testében visszatér az életbe, amelyben Darton tréfájából ugyanazon bűnök áldozata lesz, amiket korábbi életében maga követett el.

A bűnös lélekre azonban rettentő szenvedés vár, melynek célja csupán a büntetés; a javítás, jobbítás mindennemű szándéka nélkül. Darton saját síkjának, a Shandinnak egyik zárványa az, amit a köznyelv pokolként ismer. A Pyarroni hitvilágban a selmovita irányzat képviselőinek működése által terjedt el az a nézet, hogy a bűnös lelkek Orwella poklába kerülnek, de ez nem más, mint merő badarság. Ennek a félremagyarázásnak feltételezhetően az volt a célja, hogy Orwellát a gyűlöletes kitaszítottat még inkább rettentőnek és utálatosnak tüntessék fel, míg eltereljék a hívek figyelmét és gondolatait Darton igazi hatalmáról, egyúttal némiképp szerethetőbbé téve ezzel a Holtak Őrét.

Darton pokla azonban valóban rettenetes, emberi elme számára szinte fel sem fogható az elemi mértékű félelem és szenvedés, amit ott kell kiállnia a léleknek. A kárpit túlfelének eme tilalmas, sötétebbik zárványáról szóló tanítások úgy mutatják be Darton poklát, mint egy végtelen, fekete vizű tengert. A lélek, ki ide száműzetik, felette lebeg az áthatolhatatlan semmiben, hol folyvást egyedül van, és emésztő magány szakad rá. Megtapasztalja majd, hogy az idő határtalan, hatalmas és sötét, és sokkal-sokkal végtelenebb, mint azt életében bárki valaha is gondolta volna. Ólomlábakon vánszorog minden egyes másodperc, és a félelem, a fájdalom, és a teljes létbizonytalanság legmagasabb foka mázsás súlyként nyomja a lelket, mintha minden pillanatban az utolsó korty levegőért küzdene. De nincs utolsó pillanat, csak az ezredéveknek tűnő másodpercek. Egyetlen gondolat tölti ki az elmét, egyetlen vágy uralkodik el; amíg a lélek azt gondolja, most meghalok. De nem hal meg, hiszen nem tud. A szenvedés tovább fokozódik, és a létnek érzékelt nemlét keretei egyre jobban szorítanak, mint egy minden határon túl szűkülő koporsó, egészen addig, míg a lélek azt mondja, most már tényleg meghalok. De nem tud. Szabadulni vágyik egyre, és mélyrétegeibe beleég az észvesztő kín, az emésztő halálvágy, amely céltalansága és lehetetlensége okán minden megtapasztalható szenvedésnél borzalmasabb. Minden egyes pillanatban ezerszer önti el ez az érzés, miközben tudja, hogy ideje végtelen, tudja, hogy innen nincs szabadulás, és hiába kívánja önfeledten az üdvözítő halált, feloldást nem nyerhet soha. Üvöltene, ahogyan csak bír, üvöltene szétfoszló hangszálakkal és véres ronccsá marjult torokkal, de nem tud, hiszen nincsen hangja sem.

Aztán hirtelen, mégiscsak iszonytató üvöltésként cseng fülébe saját megkerült hangja, de ekkor a lélek már nem emlékszik rá, hogy eleddig nem levegőt szívott tüdejébe…

Ihlet: Conor McPherson Tengeren c. darabja nyomán

A hívek legtöbbjének vajmi kevés fogalma van - honnan is lehetne, ha a szemforgató pyarroniak szándékosan félrevezetik őket - arról, mi is várja őket a Túlvilágon. Richelle Cordet am Riaviellor, Erigow szökött költőfejedelme azonban tagja azon keveseknek, akik ismerik és értik az igazságot. Alábbi műve a Halálfutam című ciklusban látott napvilágot, és amelyben Darton poklának mibenlétéről énekel.

Rettegve tiszteld! 

Eljő majd a nap, s többet nem sóhajtasz,
Darton trónja előtt halkan fejet hajtasz,
Ha bűntelen a lelked, nyugovóra tér,
De ha vétked számos, az Atya elítél. 

Poklában rothadsz el, hol félelem gyötör,
Tiltakozz bárhogy, a semmi rád települ,
Addig kínoz majd a végenincs fájdalom,
Míg halálért üvöltesz – hiába, te barom!

Nem félted az Őrzőt, most hatalma lesújt,
Pánikban vergődve löknéd le a súlyt,
De minden mozdulattal nehezebb a teher,
Ráébredvén, lelked összetörten hever.

Reszketve szenvedsz, s a vágy csak egy célt talál,
Bárcsak elérne az üdvözítő halál!
De meghalni nem tudsz, lelked elkárhozott,
Élvezd hát a poklot, Líthas, Darton hozott!

Az első, egyszerű áldozati fohászt maga a Próféta szerezte, míg az utóbbi litánia Richelle Cordet am Riaviellor, dartonita mesterdalnok munkája.

Áldozati Fohász

Te, aki az éjben a sírok között jársz,
Örülsz a kutya ugatásának,
És a kiontott vérnek,
Ezerarcú hold,
Ó Darton,
Fogadd kegyesen áldozatomat!

 

A csontok litániája (Darton Harmadik Krédója) 

Hiszem a halál ezer arcát.
Hiszem az élet örök harcát.
Hiszem a csontot, a velőt s a vért,
Hiszem a mérget, küzdök hitemért. 
Hiszem a tőrt és hiszem a kart,
Hiszem, hogy mindig van másik part.
Hiszem a véget, a bukást, a múltat,
Hiszem, hogy egyszer minden elmúlhat.
Hiszem a lángot, és hiszem a fényt,
Hiszem a Tükröt s az örök erényt,
Hiszem az Urat és hiszem a Szentet,
Hiszem a Shandin egyszer megmenthet.
Hiszem a pallost, a bárdot és a fegyvert,
Hiszem a hittel öldöklő embert.
Hiszem a koporsót és hiszem a temetőt,
Hiszem az örökkön újat teremetőt,
Hiszem a varjat és hiszem a szárnyat,
Hiszem a sötétben megnyúló árnyat,
Hiszem a hatalmat s Darton Igazát,
Hiszem a Holtak Világi Vigaszát,
Hiszem az erőt, a merészt és a bátrat,
Hiszem a halál csak gyáváknak árthat.
Hiszem az élet örök harcát,
Hiszem a halál ezer arcát.

Az egynapos ünnepre a hideg évszak közepén, Darton második tercének utolsó napján kerül sor, melyet a Pyarronhű államokban mindenhol megtartanak. A Csend havának utolsó napjának estéjén összegyűlik a tágabb rokonság és a barátok, hogy hatalmas, közös lakomával emlékezzenek meg eltávozott szeretteikről.

Az Eltávozottak Ünnepén Darton templomai és szentélyei zsúfolásig telnek, minden hithű pyarronita fontosnak tartja, hogy ezen a napon felkeressen egy szent helyet, és apró áldozattal tisztelegjen a Holtak Őre előtt, és áhítattal emlékezzen kedves halottaira. A hagyomány előírja, hogy kötelező gyertyát gyújtani az eltávozattak emlékére, így ezeken a napokon Darton Házában fényesen ragyog az oltár, rajta számtalan méretű, alakú és színű gyertyával, bizonyítandó, hogy az élők számára sosem közömbös a holtak sorsa. A népnyelv szerint az oltáron hagyott gyertyák útmutatásul szolgálnak a holtaknak, és segítenek, hogy lelkeik mihamarább visszatalálhassanak az életbe, és új testben szolgálhassák újra a Halottak Urát, Dartont.

A Holtak Napjának hangulata többnyire ellentmondásos, hiszen a nap folyamán zajló imádságok és fohászok, körmenetek és sírkerti látogatások, szentmisék és áldozattételek csendes-szomorú áhítata után, késő éjjel kerül sor a lakomázásra, mely hivatalosan is lezárja a Csend havát, és átvezet a Kacajok havába. Ennek megfelelően, alkonyat után már a jókedvé a főszerep, hol búslakodásnak helye nincs, és az élet ünneplésébe vált az eltávozottak siratása és az emlékezés.

Az hit ortodox követői között kevésbé jellemző a hangos vígadalom, míg a maremiták előszeretettel hangsúlyozzák az ünnep ezen felét, mondván, az eltávozott sem akarná, hogy elmúlt életére keserű könnyek között emlékezzenek. Ennek aztán egyértelmű következménye, hogy a paplovagok mulatozásainak veszett híre van, mégsem ritka, hogy a legtöbb otthonban szívesebben látják vendégül Darton harcos szolgáit, mint a vigalmukban is befelé forduló, csöndes Darton papokat. 

Airun al Marem színrelépése óta a dartonita kultusz népszerűsége folyamatosan növekszik. Ennek egyik oka ugyanaz, ami a Papi Széket megváltoztathatatlanul szembe kényszeríti a maremitákkal: a következetesen kifacsart, félreértelmezett pyarroni tanok és erkölcsi elvek, hittételek és parancsolatok hirdetése. A dartoniták maremita irányzatáról kontinensszerte köztudott, hogy irtóznak a merev szabályoktól, és ezért bármikor örömmel űznek gúnyt a sokezer éves pyarroni tradíciókból.

Az értelmezést segítendő alant közreadjuk mind a hagyományos pyarroni erkölcsi parancsolatokat, mind pedig az al Marem követői által vallott és hirdetett Intelmeket.

Pyarroni Parancsolatok

 
Tiszteld az idősebbeket és bölcsebbeket!

Tiszteld a rangban feletted állókat!

Hajts fejet engedelmesen elöljáróidnak!

Az élet szent; kioltására csak a védelmében vetemedj!

Ne keresd a viszályt, de azt se hagyd, hogy jámbor tétlenségedben megalázzanak!

Légy gazdag, de ha nem vagy az, élj úgy, hogy gyermekeid azok lehessenek!

Élvezd az élet szépségét, és kelj oltalmára, ha fenyegetik!

Légy türelmes más hitekkel, ha ők is türelmesek veled!

Hagyj másokat akaratuk szerint élni, ha ők is hagynak téged!

A tudás szent; minden formáját óvni és védeni kell!

Gyűlöld Orwellát minden megnyilvánulásában, mert ellenséged ő; aki pedig a szolgálatába áll, már túl sokat élt ezen a földön!

Maremita Intelmek

Tiszteld az idősebbeket, ha bölcsebbek nálad, a magas kor önmagában nem érdem!

Tiszteld a rangban feletted állókat, de ha méltatlanná válnak, váltsd le őket!

Hajts fejet engedelmesen elöljáróidnak – ha fővesztés terhe mellett is, de bármely parancs megkérdőjelezhető!

Az élet szent; kioltására csak a védelmében vetemedj! A halál szentebb; ne tartóztasd, ki megtérni igyekszik!

Ne keresd a viszályt, mert megtalál az téged, de megaláztatást jámbor tétlenségedben se tűrj el!

Tedd gazdaggá a Hallgatag Úr házát, de legalábbis élj úgy, hogy gyermekeid gazdaggá tehessék!

Élvezd az élet szépségét, és kelj oltalmára, ha fenyegetik, hisz a halál szépsége még előrébbvaló! 

Légy türelmes más hitekkel, ha ők is türelmesek veled, de ha nem, te üss először!

Hagyj másokat akaratuk szerint élni, ha ők is hagynak téged, de ha nem, elsőként vonj pengét!

A tudás szent, különösen, ha hasznodra válik, ezért ezen formájáit óvni és védeni kell!

Gyűlöld Orwellát minden megnyilvánulásában, mert ellenséged ő; aki pedig a szolgálatába áll, már túl sokat élt ezen a földön, segítsd a Sötét Úton Járók közé!

Ne ékeskedj idegen tollakkal! Nem állnak jól neked, és a varjak sem igen szenvedhetik az ilyesmit.

Becsülve tisztelt rendtársunk, Kragat Garon - a regula felvétele előtt maga is szántóvető - szerzette az alábbi könyörgést, melyet Darton lovagjai előszeretettel tanítanak a tudatlan póroknak, kik egyszerű elmék lévén, ekként fogadják szívükbe leginkább Darton imádatát.

Könyörgés Dartonhoz

Darton, Setét Urunk, hatalmas léptű,
te, ki sűrű éjszakánkban
föl-le jársz –
Darton, a szülő asszony kínján könyörülj meg!
Ó, te kemény, kevély dühöngő –
Darton, a szülő asszony kínján könyörülj meg!
Kiáltásait eszedbe véssed,
csukló jajszavát szívedbe zárjad –
Darton, a szülő asszony kínján könyörülj meg!
Karámunkba is, jaj, be ne törjél:
az elsőborjas, széptőgyű tehénkét,
s a kormosnyakú, fiatal bikát
el ne ragadjad!
Az összedugott fejjel hűsölő,
bégető birkanyájat is kíméld:
a göndörgyapjas, kajlaszarvú kost
s a hízó jerkét, a gömbölyödőt,
ne szakítsd ki!
Urunk, a sörivóházat is kerüld el:
az öreg alól, ki pohara mellett
bóbiskol ott,
a széket ki ne rántsd!
A tanácskozó terembe se lépj:
az ősz hajú, bölcs igazságtevőt
a vének gyülekezetéből
ki ne tépjed!
Kérünk, Urunk, a játékok helyére,
hol kicsiny gyermekeink föl-le futnak,
lesből, jaj, le ne csapjál!
Urunk, ahol citera húrja peng,
messze kerüld el az olyan helyet:
az ifjút, ki könyökére dőlve
dúdol, míg a citerára figyel,
az ifjút ne tépd ki!
Ó, Urunk, aprómarháinkat is kíméld
és kecskéinket és öszvéreinket
és kutyáinkat: a kedves házőrzőt,
míg árnyékos udvarunkon pihen,
ne dobáld meg gonosz görönggyel!
S az öreg szolgát, aki csöndesen
tesz-vesz a jószág körül, szöszmötöl,
s dünnyög közben, maga se tudja mit –
ó Urunk, ezt a derék öreget      
ne lökd a porba, nyújtsd még egy kicsit
végéhez közelítő életét!

Forrás: Gilgames - agyagtáblák üzenete nyomán