Forrás: ynev.hu, Gáspár András írói fóruma, András bejegyzése

Az istent szeretni/általa szeretve lenni Yneven természetes és mindenki számára ismerős állapot. A papokat az különbözteti meg a hívektől, hogy sokkal több energiát kapnak a maguk személyes csatornáján keresztül - első pár tanulóévük ennek kiszélesítéséről, az összes többi az influx megzabolázásáról és aktív hasznosításáról szól.

A módszertan panteononként/kultuszonként különböző; a pyarroniak egyik sajátsága az, hogy a forma helyett a tartalomra helyezik a hangsúlyt. Ez annyit tesz, hogy egy leírva tízszavas litániának a terepen nem muszáj mind a tíz szavát recitálni ahhoz, hogy a hatás létrejöjjön - a pap emelkedettségének/gyakorlatának függvényében a fele (vagy még kevesebb) is elég lehet. A szakrális mágiahasználat nagyon személyes dolog, ezért kevés általános érvényű szabálya van; ami kívülálló szemmel a szertartásrend részének tűnik, az esetek többségében rögtönzés vagy olyanféle ösztönös-praktikus reakció, mint ideát a nyak behúzása a forgó rotor alatt.

Minél összetettebb a feladat, annál több rákészülést, gyakorlatot és affinitást igényel. A trial & error módszer létezik persze, de arra valók az egyházi arkánum leglényegét jelentő példázatok, hogy az istenek szolgái ne csak a maguk hibáiból okuljanak. A képzés része a személyes adottságok és korlátok tudatosítása is, hogy a felszentelt papok mindegyike megtalálja a számára legalkalmasabb, köz számára leghasznosabb pozíciót. Akiben buzog az isteni erő és a segítő szándék, de híján van az anatómiai tanulmányokhoz szükséges érdeklődésnek és türelemnek, járványűzőként teljesebb életet élhet, mint végtag-kongregátorként - aki látott már szimpla gyógyvarázzsal tömbösített ízületet, nyilván egyetért. 

És ha már gyógyítás: ha adva van egy többszörösen törött borda, azt a tudást mindenek felett becsülő Krad-pap x óra alatt összeforasztja, a rendben és rendszerben gondolkodó Dreina-pap ugyannnyi nap alatt újranöveszti... az egyszeri maremita meg földialmára optimalizált csírázásserkentőt mond rá, amitől kötőszövet növi be az egészet, és orálisan pálinkát adagol, hogy kevésbé fájjon. (A leggyorsabb megoldás a három közül, de mivel sebzést okoz, technikai értelemben nem számít gyógyításnak.)

Darton kultuszának terjedése hosszú ideig mesterségesen gátolt volt, amely főként a Selmo által szándékosan félrevezetett ortodox papságnak volt köszönhető. A papok által hirdetett eszmék úgy mutatták be Darton tanait, mint magas misztériumokat, amelyet az egyszerű elme nem érthet meg, így csak a kiválasztott kevesek ismerhették meg Darton igazi arcát és hittételeinek értelmét. Hogy mi késztette Selmo-t a legalapvetőbb tanítások eltitkolására, máig sem lehet bizonyossággal tudni. Lehetőségként felmerül, hogy túl félelmetesnek tartotta a másvilág és a halál kérdéseit illető témákat, de valószínűbb, hogy némi féltékenységből kiindulva nem akarta, hogy Darton kultusza túlzott népszerűségre tegyen szert. Darton a maga teljességében nem éppen jelentéktelen isten, és Selmo úgy is vélhette, hogy amennyiben a szélesebb néprétegek előtt is ismert lenne szellemisége, egyre többen és többen fohászkodnának hozzá, és Kyel, Krad és Dreina egyaránt híveket veszítene. Darton ugyanis kifejezetten alkalmas rá, hogy a gondolkodó, értelmes ember patrónusának válassza, és minden nap imádkozzon hozzá, választ keresve az élet és halál nagy kérdéseire.

Az egyszerű köznép szemében, akik nem Darton hitét vallják elsősorban, a Hallgatag Úr megmaradt praktikus, funkcionális természetű istenségnek. Legyen szó akár Dreina, Krad vagy Ellana híveiről, ők Dartonnal és kultuszával többnyire csak akkor találkoznak, ha haláleset történik a környezetükben. Ilyes események bekövetkeztekor előtérbe kerülnek Darton szolgái, akik végrehajtják a Búcsúztatás rituáléját, és valamely templomban előkészítik a holttestet a ravatalra, majd a temetésre vagy hamvasztásra. A hívők zöme ilyenkor jár életében először dartonita templomban, amikor is az első szentélyben, a Nyitott Kapu Szentélyben, a szkriptor testvérrel leegyeztetik a gyászszertartás és a temetés részleteit. Maga a szertartás már a negyedik szentélyben, a Varjúszárny Szentélyében zajlik, de a legtöbb hívő gyermekkorától abban a tévképzetben nevelkedik, hogy Darton háza iszonyú borzalmakat rejt, és ennél a szentélynél beljebb merészkedni botor dolog volna.

A halotti Búcsúztató szertartás rövidke egy órája alatt a híveknek bőséggel jut idejük elmélkedni és nézelődni Darton templomában, elcsodálkozni Darton szentjeinek hatalmas szobrain, a kulisszák festett motívumain és félelmetes szentábrázolásain, eltűnődni a Hullámsír Szentélyben látott úszómécsek bizonytalan sorsán, vagy képzeletbeli felfedezőútra indulni a még magasabban elhelyezkedő további szentélyekbe, elmerengve azok vélt szörnyűségeiről és titkairól. A legtöbb hívő félelemmel vegyes tisztelettel gondol Darton szolgáira, akik komor intelmeikkel indítják utolsó útjára az elhunytat, és ünnepélyes tiszteletadással tüsténkednek a temetés lebonyolításakor is. Ha a családban már van eltávozott, megesik, hogy a halál évfordulóján újra felkeresik Darton templomát, és némi adománnyal és könyörgéssel emlékeznek rá, de ekkor is ritka, hogy akár csak a Varjúszárny Szentélyéig is elmennének, vagy kifejezetten istentiszteleti szertartást hallgatnának. Darton papjainak feladatai közé tartozik az is, hogy vigaszt és támogatást nyújtsanak a hátramaradottaknak, ez azonban nem túl gyakori, mivel a hívek nem szívesen fordulnak a komor papokhoz, gyakoribb, hogy valamely fiatal diakónnal próbálnak szót váltani. Ezek a beszélgetések is csak ritkán zajlanak a templomban, ha mégis, akkor többnyire a Nyitott Tenyér Szentélyének valamely oldalfülkéjében, egyébként gyakrabban a temetőkertben, vagy egyéb közterületen.

Azok a hívek, akik Darton főségét vallják, és őt tisztelik kiemelten a többi istenség között, már sokkal több mindent tudnak Dartonról és tanításaiból. Ők már legalább heti rendszerességgel felkeresik a templomot, többnyire a délelőtti órákban, és gyakran részt vesznek a Varjúszárny Szentélyében zajló általános istentiszteleti szertartásokon is. Tisztában vannak lelkük legalapvetőbb jellemzőivel, és pontosabb elképzelésük van a kárpit túlfeléről, a halál utáni eseményekről is. Nekik nem okoz gondot szóba elegyedni és eszmét cserélni a templom papjaival, útmutatást kérni vagy részt venni a közösségi áldozási rítuson. Esetükben már előfordul, hogy többször is felkeresték életükben valamely belsőbb szentélyt, még az is meglehet, hogy egyszer bővített szertartást is láttak az Örvény-kör Szentélyében. Az ő esetükben nem a tudatlanok félelme, inkább pont a halál misztériumainak alaposabb ismerete tartja vissza őket attól, hogy gyakran és rendszeresen látogassák a magasabban fekvő szentélyeket.

Darton igazán elkötelezett hívei, akikből gyakran válik diakón, majd később pap, már fiatalkorukban is gyakran megfordulnak a templomok több belső szentélyében, és nem rettentik őket Darton kultuszának árnyékos oldalai, épp hogy csak fokozzák érdeklődésüket. Rendszeresen részt vesznek az istentiszteleteken és gyászszertartásokon, és a papok ajánlásai alapján olvassák is a mérvadó szakrális szövegeket, értekezéseket vagy a dartonita szentek történeteit. Az ő lelkük nem telik el rettegéssel, mikor le kell térdelniük a Jogar Szentélyében az Ítész előtt, és nem félnek, mikor az Ököl Szentélyéből továbbhaladnak a lesújtani készülő Halálosztó Szent Artemor kulisszái között.

Azok a hívők, akik az utolsó két csoportba tartoznak, tehát járatosabbak Darton tanaiban, már messze nem funkcionális istenségként tekintenek Dartonra. Tisztában vannak vele, hogy Darton hatalma olyan területet érint, amely minden ember életében meghatározó és közös. Ők tudják, hogy Dartonhoz az év bármely napján lehet fohászkodni, mind az élőkért, mind a holtakért. Darton az, akihez lehet irgalomért, kegyelemért, vigasztalásért, figyelemért, végső megnyugvásért imádkozni. A hívek ezen csoportjai azzal is tisztában vannak, hogy az egyszerű köznép igen gyakran fordul a halottak istenéhez azzal a kéréssel, hogy ne siettesse valamely szerettük vagy saját maguk eltávozását erről a világról, dacára annak, hogy ez a Holtak Urának természete ellen való. Ezt a látszólagos problémát úgy oldják fel, hogy nem a halál elodázásáért, időpontjának kitolásáért imádkoznak, hanem annak a megfelelő időben való bekövetkeztéért, amivel így burkoltan a halál késleltetéséért folyamodnak. Darton hatalma mindenkit érint, ezek a hívek ezért vallják, hogy célszerű minden nap egy kicsit gondolni ennek elkövetkeztére, némiképp készülni az elkerülhetetlenre. Ugyanakkor, a tájékozott híveket ezek a gondolatok meglehetősen ritkán töltik el félelemmel vagy szorongással, minthogy tisztában vannak lelkük halhatatlanságával és az Örök Körforgás jelentőségével, így többnyire csendes nyugalommal, békésen viszonyulnak a halál kötelező mivoltához.

Darton tehát olyan istenség, akinek hatalma általánosabb érvényű több istentársáénál, hiszen a halál mindenkiért eljön, és életében legalább egyszer mindenki elgondolkodik a kapcsolódó nagy kérdéseken. A pyarroni pantheon néhány istensége olyan terület felett rendelkezik hatalommal, amelyek lehet, hogy egy ember életében sosem jutnak szerephez. Könnyen belátható, hogy egy nem tengerparti, közepes városkában családjával békésen éldegélő szabad ember, aki a fogadó és a konyha tisztántartásáért felelős, soha életében nem fog Adronhoz, Antohhoz, Albornehoz, Dellához, Gilronhoz, Kyelhez, Noirhoz, Uwelhez fohászkodni, mert semmi dolga a mágia, a tenger, a művészet, a kovácsolás, a teremtés-pusztítás, az álmok vagy a bosszú istenével. Nagy valószínűséggel életében akad majd dolga a joggal (Dreina), a tudással és utazással (Krad), a szerelemmel (Ellana) valamint az időjárással (Arel), de az garantált, hogy Dartonnal és szolgáival is találkozni fog. Ez a felsorolás adja az alapot arra, hogy Dartont a jelentősebb pyarroni istenek közé soroljuk.

A maremiták helyzete annyiban tér el az ortodox ágtól, hogy ők már sokkal nyíltabban hirdetik Darton tanait, nem zárkóznak komor magányukba, és valóban örömest segítenek minden rászorulónak, eloszlatni aggodalmait, vagy felkészíteni az elkerülhetetlen végre. A maremita lovagok ugyan elsősorban fegyverrel szolgálják Dartont - és saját bevallásuk szerint az igazi pyarroni eszmét is - viszont mindannyian felszentelt papok is, akiknek csupán mágikus hatalma csekélyebb az ortodox ág követőiénél, de szakrális kérdésekben azonos kötelezettségekkel rendelkeznek. Csendes őrületük egyfajta nyitottsággal is párosul, így sosem restek bátorítással szolgálni az elveszetteknek, a haláltól rettegőknek, és akár fennkölt szavakkal ecsetelni a túlvilági lét szépségeit, és Darton szeretetének mibenlétét.

A pyarroni vallás manapság két különálló irányzatra oszlik. Az egyik tábor hívei, a magukat selmovitáknak nevezők vannak döntő túlsúlyban, ők – noha az istencsalád többi tagját is tisztelik – teljes lelkükkel csupán egyetlen istenség mellett kötelezték el magukat. Az Ó-Pyarron romjain épített óriási kolostorrendszerben élnek azon irányzat hívei, akik az általuk követett irányzatot pyarronitának nevezték el. Szegénységben és önmegtartóztatásban élnek, megvetik a gazdagságot és pompát, ami szerintük a város bukását okozta. Egyszerre vallják magukat az összes pyarroni isten papjának, egyiket sem helyezik a másik elé, s naphosszat az ő bocsánatukért esedeznek, bocsássák meg a dölyföt, a fényűzést s mind a régi vétkeket.

Darton paplovagjai különleges helyet foglalnak el a pyarroni egyház szervezetében, hiszen egy hivatalosan el nem ismert paplovagrendről van szó, Darton renegát szektájáról, amit annak vezetőjével együtt, 3686-ban kitagadott a pyarroni Szent Szék. Darton maremita hívei fennen hirdetik, hogy szükség van a pyarroni egyházszervezet megreformálására, és különösen igaz ez az ortodox dartoniták esetében. A maremita paplovagrend templomai és erődjei mind délen, mind északon megtalálhatóak, és minthogy a hatalmukkal és befolyásukkal a számuk is növekszik, sokfelé találkozhatunk hitük képviselőivel.

Köztudott, hogy a maremiták nem kedvelik a pyarroni hagyománytiszteletet, és sajátosan értelmezik a Hallgatag Úr tanításait is, de az gyakran nem egyértelmű, hogy miként vélekednek Darton lovag-papjai a pyarroni vallás többi istenségéről, illetve felkentjeikről. Alábbi értekezésünkben az egyes pyarroni istenek felkent híveihez való viszonyt elemezzük, természetesen csak általánosságban, hiszen Darton lovagjai is személyiségük és mindenkori hangulatuk függvényében vonnak fegyvert vagy nyújtanak békejobbot paptársaiknak.

A maremita hitéleti képzés szerves részét képezi Szent Selmo Legendáriumának feldolgozása is, azonban elsősorban annak értelmezését kérik számon, lévén nem az antropomorfizáló történetek az érdekesek, hanem azok cáfolatai. Az ortodox képzési rendszerben ez pont fordítva történik, ami továbbra is kivívja a szakadár ág ellenszenvét. Az isteneket családdá szervező legendák valójában legfeljebb annyiban érdekesek Darton lovagpapjai számára, amennyiben alapul szolgálhatnak egynémely jóféle tréfához.

Antoh

A maremiták és a Tengerúrnő viszonya alapvetően semlegesnek nevezhető, lévén, hogy alapvetően nem rivalizálnak. Dartonnak nincs kifogása az ellen, hogy akik tengeren lelik halálukat, Antoh törvényeinek értelmében vesszenek oda, az eltávozott végül úgyis a Lelkek Bírája elé kerül majd. Egy lélek eltávoztakor gyakran szólnak engesztelő imák Antoh úrnőhöz, de a test hiányában celebrált gyászszertartások továbbra is Darton hatáskörébe tartoznak. Antoh papjait ekként nem kedvelik ugyan, de nem is vetik meg, a hajósok, vizek, tengerek istennőjének hívei a maremita lovagok szerint fontos szerepkört töltenek be, és szükség van a munkájukra.

Adron

A fény és mágia ura sosem szívelte azokat az felkenteket, akik istenüktől befolyást kaptak a szakrális mágia halál szférája felett, és ezért hívein keresztül mindig is igyekezett korlátozni a Darton főségét vallók – szerinte sötét – mágiahasználatát. A dartonita lovagok is tisztában vannak vele, hogy a Sugárzóarcú papjai képesek befolyást gyakorolni szakrális mágikus hatalmuk felett, ezért némiképp tartózkodnak tőlük, igyekeznek elkerülni az Adron papjaival való konfliktust. Ugyanakkor, a dartoniták lévén a harcban kifejezetten magas szinten képzett lovagok is egyben, arról nincs szó, hogy tartanának tőlük, de kifejezett viszolygással fogadják az érzelemmentes, mosolytalan adronitákat.   

Alborne

Darton lovagjai alapvetően semleges viszonyt ápolnak Alborne papjaival. Időnként könnyen megtalálják velük a hangot, hiszen a mulatozást, a jó dalokat és tréfás versezeteket ugyancsak kedvelik. Ugyanakkor, ha komolyabb témák kerülnek szóba, már nehezebben értik meg egymást, ugyanis Alborne papjai alapvetően az alkotó képzelet és a művészi teremtő erő szentségét vallják, míg a maremiták szerint a halál önmagában nem művészet, nincs benne semmi fennköltség. Azt nem tagadják, hogy sokféle műalkotás témája vagy tárgya lehet maga a halál, de a hús valóságában a halálosztás nem minősülhet művészetnek, épp ezért tűzzel-vassal pusztítják azokat, akik ezt másképp gondolják. Elsősorban a kráni vérfilozófusok munkáit és a vándorló hóhérpoéták alkotásait vetik meg mélységesen, ítélik el és üldözik ténykedésüket.   

Arel

Darton lovagjai között is él az a vélekedés, hogy Arel a Hűtlen Anya, aki férjurával tartva nem óvta meg Dartont annak gonosz csínye után Krad haragjától. Darton lovagjai ugyan tesznek a legendára, de mégis az isteni cserbenhagyás mozzanatát látják ebben, és gyakorta ezt általánosítják papjaira is. Viszonyuk mégsem teljesen ellenséges, mert Arel papjai és papnői bátor bajkeverők, akik a vakmerőséggel határos esztelenségekre is képesek, ami tiszteletre méltó Darton lovagjainak szemében, ráadásul közvetve ugyan, de gyakran jó munkaadói a halál szolgáinak.

Dreina

Az Aranyúrnő és hívei mindig is komoly szálkát jelentettek a maremiták szemében, lévén az ő képviselőjük által vezetett Szent Szék zárkózik el folyamatosan a rend kanonizálásától, dacára a ténynek, hogy számtalan helyzetben bizonyították már rátermettségüket a pyarroni erkölcs és érdek védelmében. Dreina törvényei és elvei azok, amik leginkább szítják a dartoniták tradíciógyűlöletét, az általuk fenntartott társadalmi rend és szabályrendszer állnak szöges ellentétben a maremiták megfontolásaival. A Dreina papok közül a bírákat szívelik legkevésbé, lévén a maremita tanítások szerint „A végső igazság Dartoné.” Dreina paplovagi rendjével sem ápolnak különösebben jó viszonyt, ami nem is csoda, hiszen mikor a rend lovagjai odahagyták Pyarront és az Államszövetséget, a Szent Szék nem egyszer küldött a bekerítésükre Dreina hitű paplovagokat. Egyedül az Oroszlánszív Lovagrend tagjai jelentenek kivételt, ugyanis Airun és tanítványai mind egyetértenek abban, hogy a Dúlás alatt játszott szerepük, bátorságuk és kitartásuk minden lovag számára példaértékű lehet. Emellett nagyra értékelik azt a tényt is, hogy Viadomo lovagjai is egy szakadár közösségből emelkedtek fel és vívtak ki maguknak elismert helyet az Államszövetségben, mint Negyedik Pajzs, ami egyfajta útmutatásul is szolgál Darton lovagrendjének. Ez még akkor is áll, ha a maremiták egyre inkább úgy gondolják, hogy működésükhöz, fennmaradásukhoz és politikai-katonai erejük elismeréséhez már nincs szükség Pyarron nagyjainak jóváhagyására.  Úgy tartják, az Oroszlánszív lovagrend harcosai a csatamezőn is méltó ellenfelei lehetnek Darton bármely lovagjának, nem úgy, mint az Államszövetség többi, magát ugyan szintén lovagnak nevező gyönge szent katonája. 

Della

A maremiták előszeretettel űznek gúnyt a hatalmát vesztett istennőből éppúgy, mint maradék szolgáiból. Gyakran csak úgy nevezik: a Már Fátylak Által Sem Szépített Ronda Hölgy, utalva Darton csínytevésére, amivel két legyet ütött egy csapásra, leleplezve Della rútságát, és ezzel undorra késztetve a közönyös Gilront, akit jobban érdekel az élettelen szervezet, mint az élő. 

Ellana

A maremita lovagok a legkevésbé sem vetik meg a szerelmet, ami vonatkozik annak mind lelki, mind testi oldalára. Ritkán házasodnak ugyan, de az élettársi közösség több formája dívik közöttük, s ha ilyen nincs is, a test vágyainak időről időre kielégülést kell találnia tanaik szerint. Ezért aztán előszeretettel látogatják Ellana templomait, lévén, ha már áldozni kell, áldozzanak rendesen. Sosem garasoskodnak, a szakrális kurtizánok oltárai mindenkor tisztességes adományokkal telnek meg, ha Darton valamely lovagja készül tiszteletét leróni a Szerelem Istenasszonya előtt. A lovagok ezzel együtt továbbra is kedvelik a sötét tréfákat, amely Ellana házaiban leginkább furcsa szexuális perverziókban ölt testet, noha tisztában vannak vele: a Lótusz Leányainak még ők sem tudnak újat mutatni… de úgy tartják: próbálkozni azért nem tilos!

Gilron

A befelé forduló istenség mindig is remek céltáblája volt Darton tréfáinak, hát lovagjai is szívesen követik uruk szokásait. A dartoniták a halál főségét vallják, de az nem jöhet el az élet megjelenése nélkül, ezért sem kedvelik a Gilron hitűek zömét, akiknek mindig érdekesebb az élettelen anyag, a lelketlen gép, az emberitől elrugaszkodott módon tökéletességre törekvő alkotókedv. Ha Gilron felkentjeivel találkoznak, ritkán állják meg élcelődés nélkül, de ezen túlmenően nincs kifogásuk az egyébként nagyszerű fegyvereket és kézműves termékeket készítő mesterek ellen.  Ha a mérnök nem gurul dühbe, amiért „nagybecsű gnómuramnak” szólítják, és még ezután is hajlandó szóba állni a kötekedést kedvelő dartonitákkal, lehet, hogy jó korsó ingyen italhoz és vacsorához jut, és áron felül sikerül túladnia egynémely remekbe készült tárgyán.

Krad

Darton isteni atyja a Selmo féle Legendárium szerint, akit szintén nem kímélt a Sötét Tréfák Istene. Krad nem az az uralkodásra termett isten, ebben azonnal különbözik Dartontól, aki a lelkek túlvilági uraként kedveli a hatalommal járó előnyöket. Darton lovagjai nem szeretik tudásvágytól megszállott papjait és gyönge paplovagjait, akik nem fordítanak kellő figyelmet a harctéri készségek elsajátítására és gyakorlására. Nem véletlen hát, hogy tréfáik oly gyakran visszatérő alakja a Krad hitű Selmo Atya, akit bár szentté avattak, a dartoniták mégis szívesen köszörülik rajta nyelvüket. 

Kyel

A zord és méltóságteljes egykori főisten és papjai szintén nem kedvelt alakok dartonita berkekben. Kyel legnagyobb jótettének, már-már bölcsessége bizonyítékának tartják, hogy visszavonult a hatalomgyakorlástól, és nem erőltette rá gyermekeire megcsontosodott, régimódi gondolkodásmódját és idejétmúlt törvényeit. Al Marem és hívei úgy vélik, hogy ezzel a gesztussal Kyel lemondott arról a jogáról is, hogy, mint az igazság, a rend és törvény patrónusa jelenjen meg a hívek előtt. Darton lovagjai szeretik maguknak fenntartani az igazságosztó szerepét, lévén, egyszer mindenki megmérettetik Darton trónusa előtt, a rend és törvény pedig nem sokat számít a szemükben, ha az nem szolgálja az érdekeiket. A Legendárium tanúságtétele szerint ugyan Kyel kedveli Darton és Uwel társaságát, még akkor is, ha ez utóbbiak véleménye oly gyakran nem esik egybe az övével, de mindez a baráti viszony már nem mondható el papjaikról.

Noir

Darton és Noir is régebben létezik már a Pyarroni kultúrkör és isteneinek felemelkedésénél, nem csoda hát, hogy miután az ugyan más alakban, de már Cranta és Kyria idején is ismert Noir is tagja lett az istencsaládnak, Darton testvéréül fogadta az istennőt, majd a halva született ikreket nemzette neki. Kultuszuk több ponton szorosan összefonódik, amit gyakran világítanak meg egy Kyria fénykorából fennmaradt elmevédő mantrával: „…az élet álom, az álom halál, a halál élet…”. Ez kifejezi az élet ideiglenes mivoltát és alárendeltségét a halállal szemben, melyet jól érzékeltet az összekapcsoló álom metafora. Noir eltűnőben lévő kultusza mégis létezik még, a játékos kedvű Darton mindig is hű maradt szeretett féltestvéréhez és hitveséhez, és papjaik között is békesség honol.

Uwel

A Selmo féle Legendárium szerint Darton és Uwel sosem volt jó viszonyban, lévén Darton nem átallott tréfákkal gyötörni Uwel ikertestvérét, Gilront, és ezért Uwel rendre elégtételt vett. Az északi vallásfilozófusok régóta vitatják ennek a legendának a megalapozottságát, maremita körökben pedig egyszerű ostobaságnak titulálják, Selmo újabb humortalan kitalációjának. Darton lovagi szolgái mindig is igyekeztek jó viszonyt ápolni a Bosszúállás Atyjának követőivel, lévén mindkét felekezet a pyarroni eszmerendszer némiképp rendhagyó és öntörvényű, valamint erősen militáns szárnyát képviseli. Uwel híveinek szent helyei közül külön figyelmet érdemelnek a bosszúszentélyek, amelyek vagy egy nagy horderejű vagy régóta húzódó bosszú beteljesedésének színhelyén vagy bizonyos esetekben olyan helyszíneken jönnek létre, ahol korábban komolyabb mészárlás zajlott. Darton lovagjainak nyomában így nem ritkán jönnek létre olyan szent helyek, ahol Uwel szolgái nyugalmat és feltöltődést találhatnak, míg Uwel kultusza nem tiltja a dartoniták által celebrált, búcsúztató-büntető szertartások alkalmazását a bosszút elszenvedettek felett. A maremiták hajlamosak a saját szájízük szerint értelmezni Uwel lovagjaira a köznép által aggatott Bosszúangyal nevet, és tisztelettel úgy tekinteni őket, mint Darton egyik Angyalának, a Bosszúállónak gyermekeit. A maremita lovagok tisztelettel viseltetnek Uwel lovagjaival szemben, sosem kérdőjelezik meg bosszújuk jogosságát, ám attól óvakodnak, hogy segítségül ajánlkozzanak a végrehajtáshoz.

Orwella

A Kitaszítottal szemben Darton lovagjai az egész pyarroni vallásra jellemző gyűlölettel viseltetnek, ahol csak tudják, pusztítják Orwella követőit, legyen az akár Kard lovag, akár papnő, de akár egyszerű hívő is. A maremiták hittételei némiképp szigorúbbak az ortodox ág parancsolatainál, nem csupán a hívek üldözését írják elő, de kifejezetten utasítják a lovagokat a legyőzött orwellánusok brutális kivégzésére, amelyet a regula szerint a Sötét Úton Járók szertartásának segítségével kell végrehajtani, örökre kitaszítva a Kárhozat Asszonyát imádók lelkeit az Örök Körforgásból.        

A pyarroni istenek közötti rokoni kapcsolatokat és viszonyokat ősi legendák és istenábrázolások őrzik, melyeket Selmo Atya közismert műve, a Legendárium taglal. Hosszú ideig tartotta magát az a nézet, amely családi hierarchiába szervezte az isteneket, csakúgy, mint az a tétel, hogy az istenek egyszerre nyilvánultak meg Selmo számára. Mindkét nézet közös jellemzője az, hogy hosszas hitvita után, a 3699. évben, a Syburri Zsinaton hozott határozatok értelmében tévesnek találtattak.

Az istenek istencsaláddá történő szervezését Selmo törekvésének ítélték abból a célból, hogy az új égi hatalmak némiképp emberközelibbek, és ezáltal megérthetőbbek, szerethetőbbek, elfogadhatóbbak legyenek a köznép számára. Ugyanebből az alapvetésből következik az is, hogy egyes istenek régi ábrázolásai ember alakban mutatják be a hatalmasokat. Ami pedig azt a nézetet illeti, hogy az istenek egy adott pillanatban, egyszerre mutatkoztak volna meg a Selmo nevű kóbor lovag előtt, mindig is ingatag lábakon állt, lévén, hogy a pantheon egyes istenei könnyedén bizonyíthatóan már az ötödkorban is léteztek, ebben a legtöbb vezető selmovita teológus egyetért.

Az alábbiakban mégis a több helyütt ködösen fogalmazó Legendárium tanításait adjuk közre, alkalmazva az elvet, miszerint cáfolni is csak azt a tudást lehet, amivel rendelkezünk.

 /Ajánlott a kép mentése, ekkor teljes méretében átláthatóbb!/
Jelmagyarázat
Narancssárga háttér: női entitás
Kék háttér: férfi entitás
Nincs keret: jelentéktelenebb, kevés hívővel rendelkező istenség
Vékony keret: jelentős, sok hívővel rendelkező istenség
Vastag keret: korábbi/jelenlegi főisten

A pyarroni katekizmus szerint a többi istent létrehozó legfőbb hatalmas Kyel, akinek ismeretlen lényegű feleségétől három gyermeke született, mindhárom fiú. A hagyomány Gilront és Uwelt – mint ikreket – és Kradot tartja Kyel gyermekeinek. Az, hogy Gilron és Krad valóban az egykori főistentől származik, bizonyítottnak látszik, legalábbis nincsenek cáfolatára adatok, ugyanakkor Uwel származásával kapcsolatban már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet. Egyesek – különösen néhány északi vallástudós – szerint Uwel már nagyon régóta kapcsolatban áll az istencsaláddal, és valóban vannak rokoni kötelékei is, de nem Kyel vérvonalából származik.

A pantheon regnáló főistene Kyel legidősebb fia, Krad, aki azután vette át Kyel helyét, hogy ő hatalma zömét elvesztette a Kitaszítottal, Orwellával vívott harca során, melyet végül Krad hitvese, Arel vitt győzelemre. Krad a többi istennel való viszonya alapján alapvetően semlegesnek mondható, és bár tevékeny istenség, nagyszámú követővel, az egyszerű néptömegek számára túl távoli és érthetetlen, így nehezen tudnak azonosulni céljaival. A különféle kései, antropomorf mítoszváltozatok tanúsága dacára talán helyesebb volna Dreinát tekinteni a panteon vezetőjének, bár az igazat megvallva, ez a poszt Kyel kultuszának lehanyatlása óta lényegileg betöltetlen maradt.

Krad hitvese Arel, aki egyes ilanori származású teológusok elmélete szerint a szépmezeiek ősvallásának Szűz Vadásza, Kai Syah, aki a Kitaszított megzabolázásában vállalt jelentős szerepe miatt vált a pyarroni istencsalád tagjává. A Harc és a Természet istennője, a legenda szerint Ellanával és Dartonnal sincs jó viszonyban.
Selmo a Szerelem Kertjéről szóló legendában tesz említést Arel fékezhetetlen indulatairól. Ebben az áll, hogy mikoron a Szerelem Istennője megteremtette az Öröklét Mezejével határos kertjét, idegyűjtötte mindazon dolgokat, amelyek a szerelem mindent elsöprő szenvedélyét jelképezik. Így került ide az a pompás szarvasbika, amire Arel szemet vetett és trófeájára áhítozván betört a Kertbe, hogy elejtse a nemes vadat. Ellana figyelmét nem kerülhette el a szent helyet meggyalázó ártó szándék, és az íját már a szarvasra emelő Arel elől elriasztotta az állatot. Ennek isteni elméjét elborította az esztelen düh, és soha nem tévesztő nyilát a Szerelem Istennőjére lőtte ki, megsebesítve őt hófehér vállán. A seb persze beforrt, de nyoma örökre megmaradt; Arel szégyenében egy időre távoli síkokra távozott, hogy bűnét levezekelje. Ellana ettől kezdve kerülte isteni társát.
Darton és anyja, Arel kapcsolatát az a köztük dúló vita határozza meg, amit az szított fel, hogy Arel nem fogta Darton pártját egy morbid tréfája után, amit apja, Krad kárára követett el. Ezért aztán Darton papjai „Hűtlen Anyának” nevezik még ma is a Harc Úrnőjét.

Darton, a Sötét Tréfák Atyja, aki ezen aspektusának következtében több istentársával is rossz viszonyt ápol. Atyja kárára éppúgy követett el csínyeket, mint Gilronnal szemben, akit végül ikertestvére, Uwel védett meg; vagy Della ellenében, akinek a legenda szerint letépte fátylát, megmutatva iszonyú rútságát az isteneknek, köztük Gilronnak is, aki iránt Della titkon gyengéd érzelmeket táplált. Darton a hagyomány szerint Krad és Arel gyermeke ugyan, de számos bizonyíték látszik alátámasztani, hogy egy sokkal ősibb erő, Larion, a Változások Őre, nyilvánul meg benne.

Darton édestestvére Dreina, valamint a legendák szerint testvérévé fogadta Noirt, aki már Cranta és a Kyr Birodalom idején is számottevő hatalommal rendelkezett. Alakjuk szorosan összefonódik – olyannyira, hogy a vallástörténészek az ő teremtményeiknek tulajdonítják az Alvilág Urait is. Őket a misztériumok tanúsága szerint Darton és Noir Halva Született Ikreinek nevezik, akik csonkaságuk miatt nem kaptak helyet a pantheonban, így a Shandinra szorultak.

Krad és Arel másik gyermeke Dreina, akit a pyarroni egyház által apokrifnak nyilvánított Elveszett Tekercsek tanúságtétele alapján már a hetedkor előtt is tiszteltek északon az embernépek. Az Aranyúrnő Adronnal kötött házasságából két ikerleány született, Ellana és Della, harmadik gyermeke pedig a Uwellel való félrelépéséből származó Orwella, aki viszont szintén létezett már korábban is, és nem csupán a pyarroni tagjaként ismert.

Uwel és Arel nászából született Antoh, a Tengerúrnő, míg a pantheon legfiatalabb tagja Alborne, akiről tudható, hogy Della menekülése után átvette annak helyét, de leszármazásáról még a Legendárium sem nyújt tájékoztatást.

Letöltés: összefoglaló táblázat (xls) a pyarroni istenek jellemzőiről
Forrás: Papok és paplovagok kézikönyve I. (A pyarroni és a dzsad vallás)