A legtakarosabb ház – szokatlan módon – a szegénysoron, a város legszélén állt. A frissen ácsolt kerítés, az égetett cseréppel fedett tető, és az udvarból hallatszó tehénbőgés és disznóröfögés tisztes jómódról árulkodott.

A vén gazda kedvtelve hordozta körül tekintetét becses jószágain. A hat tejelő mellett két húsmarhát tartott, az anyakoca oldalán hét malac sivított az ólban, az udvaron számolatlanul káráltak a tyúkok és jércék. A színben rogyásig állt a takarmány és a tüzelő, a kamrában gonddal füstölt húsok lógtak.

Az öreg megszívta hamedi dohánnyal telt pipáját és belépett a tornácról. A konyhába tért, az ablak alatti párkányon immár mindig ott sorakoztak az íróval, tejfellel és persze tejjel teli mázas csuprok. Eszébe jutott az az emésztő szomjúság, amivel a fejbúbig földmocskos ember fenékig ürítette a nagyobbik ibriket.

A városban hallotta, hogy veszett kedvében a kormányzónál is megfordult, könyörtelen rendet vágva a gárda soraiban. Papfélének mondták, aki a Holtak Őrét szolgálja.

– Dartonról azt tartják – fordult csuparánc asszonyához – kíméletlen és önző.

– Papjaiban azonban, lásd be, van könyörület! – hajolt meg a nő varjúszárnyas házioltár felé.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.