Mondom már, mondom. Ráértek akkor izgulni, ha mesélni kezdek. Bizony-bizony, van jó pár történet a tarsolyomban, és elsőként ezekkel óhajtok fizetni.

De először bort kérnék, meg pálinkát. Hogy nem akartok adni? Nohát, pedig a második körig bizton nem szólalok meg! Ha égettre pofoztok, akkor sem...

Félre, no, ostoba szolgái!
Kreig és szőrös pajtása itt mindig szívesen látott vendég! Tegyétek, amit mond, különben tudjátok mit csinálok a tetőnyulakkal? Igen, pont oda. Na, azért.

Magam is örömest csillapítom először szomjam, kiszáradt torokkal varnyú sem károg, na.

Végre egy emberfajzat ebben a csőcselékben. Hát te meg mi a redves isteneknyilát keresel itt, mi? Nem kéne neked éppen Rowonban osztanod az észt?

Na mindegy, a Próféta bizonnyal boldogul nélküled is. Ezek a zöldfülűek mindenütt arról faggatnak, hogy mi is történt velem tavalyelőtt. Vannak dolgok amikről jobb volna hallgatni, de Nyúl úr is megmondta, egyszer el kell mesélnem valakinek, vagy különben meg fogok kergülni tőle. Ez itt éppen megfelelő hallgatóságnak látszik, nem hányok a pofázmányuk látásától hupililát. Kivéve azt a sandát ott hátul.

Na hallgassatok ide, pupákok, mert ilyet még nem pipáltatok! Aztán igyekezzetek hordani a sert szaporán, mert józan fejjel nem jó ezekről a dolgokról szólni!

Nem is olyan régen történt, hogy egy tanítványom, meg egy fehér ork barom társaságában Ifinbe evett engem a fene, és ott is marasztott egy darabig.
Szakadt az eső, homály kúszott a szűk utcákon, és valami átható borzadály ülte meg komoran a várost. Nem, nem az a sápadt bundás bestia okozta, bár tény ami tény, olykor irgalmatlan szellentésekkel örvendeztetett meg minket! Kutya egy idő volt; nyirkos, nyálkás, szárazföldre szakadt halféléknek való, így ha éppen nem dolgunk után jártunk, akkor egy nagyobbacska fogadóban múlattuk az időt. Többnyire italok, kockák és rosszféle nők társaságában. A fogadó egy gorviki família kezén volt, és bár bizonnyal nem sokszor hallotok ilyet a Kospofájúval cimborálókról, de Darton áldotta egy jópofa fickó volt. Az öreg Serchio olyan adomákkal állt elő napra-nap, hogy a fél kocsma fetrengett a röhögéstől. Mármint azok, akik nem igyekeztek sörbe fojtani a sóhajukat a vén kalóz három csodaszép lánya után. Ejj hát, igen szép, tüzes, fekete szemű menyecskék voltak. Jól felvágták a nyelvüket, annyi bizonyos. És a hátsóik, hát szép ecséim, azok olyanok voltak, akár a hamvas sempyeri barackok.
Node, elég az hozzá, hogy jól elvoltunk magunknak, míg az egyik sötét szemű szépséget, a legfiatalabbat, Anettát, meg nem találták feltrancsírozva az egyik szomszédos istállóban...

Hogy mit keresek itt? Hát itatom a világ szomjas barmait, az olyanokat, mint magunk! A jónép effajta szolgálata ideát legalább oly jövedelmező, mint amilyen áldásos urunké akárhol is! Mindenesetre örvend a szívem, hogy körünkben rontod a levegőt!

No, mindegy is, elég, hogy Rowon messze van, én meg jó közel immár, mert éppenséggel velem is esett meg nem egy csúfság jómultkorjában. De látod, az észt osztani itt is kiválóan tudom, és hozzá még serital is kerül a jobbikból! Így mindjárt más, nem igaz?

Ne hidd, hogy rögtön belepofázok a mondókádba, van ám illem errefelé is, távol a Varjak Városától, úgyhogy csak szépen sorjában! Először iszunk. Aztán iszunk még. Közben meghallgatjuk a történetedet arról a pórul járt, ringó farú szépségről, mert tartsanak felőlem bármit is, erőst érdekel a sorsa a fehérszemélyeknek, kivált, ha azok a szebbik fajtából valók!

Szóval, hogy is volt azzal a tűzrőlpattant kalózporonttyal? Hallgatag Urunkhoz sokféle úton el lehet jutni, de bizonnyal kedve ellen való, ha az üde virágszálaké a mészárszéken keresztül vezet…

Nocsak, nocsak! Kedvemre való helynek tűnik. S ha már ennyit hallottam róla, lássuk igazak e hírek, melyeket hallani eme neves intézményről. Akad e bőséggel nedű mi oltja egy megfáradt utazó szomját? De nehogy vizet tegyetek elém, mert rögvest belé fojtom azt ki elém rakja. Nem vagyok én állat, hogy vizet igyak, na meg kaptam belőle eleget az ide úton eső formájában.
Na de hol hagytam a jó modorom? Meglehet talán sosem volt, de azért bemutatkozom ha már úgy tűnik rokonlelkek közé vezetett a sors. Achors dah Vendemol a nevem.
De hol marad már az az ital? Had emeljem korsóm Darton Urunk dicsőségére, az itten lévők egészségére, és az eltávozott gorviki szépségek emlékére...

Üdvözlet, Vendemol uram! Csakhogy végre kegyelmed is tiszteletét teszi, hiányoltuk már erőst!

Nedű éppen akad sokféle és jófajta, ne kéresse magát, rendeljen bátran, amott ásítozik Umber barátom a sanknál, aki készségesen kiszolgálja!

A varjakra, a derék pengékre, az emberes italra, a jó halálra és Urunk tréfás kedvére, az elindulásra és a megérkezésre!

Aztán regéljen Vendemol uram, merre vetette a sors, mióta utoljára errefelé járt? Miféle hadiszerencse környékezte útját? Értik-e a népek urunk tanításait a széles világban? Aztán kerüljön szó a faros-bögyös némberek dolgáról is, elvégre kegyelmed ugyancsak járatos a széptevésben, mint hallom! Kreig amúgy is előbb vedel - sokat vedel - és csak aztán oldódik a nyelve rendesen...

Na így már mindjárt másabb, egy jófajta seritallal a kézben az ember fia máris jobban érzi magát.
Jártam itt is, ott is, amerre épp Urunk akarata, a jó- vagy épp balszerencse vezetett.
Legutóbb épp Erionban, egy régi barát meghívására. Segítettem neki elsimítani némi nézeteltérést a helyi gorviki diaszpóra néhány tagja, és egy tisztes erioni polgár között, melynek jutalmaként barátom boldog tulajdonosa lett a Szirének Házának, az Örömnegyed egyik kerületében, s magam is szereztem benne némi érdekeltséget.
Ha Erionba jártok mindenképp látogassatok el hozzá! Jó cimbora, s a Szirének Háza is kedvetekre való hely.
Bizony ahogy Kreig is említette, ritkán hallani jót a gorviki népségről. Mocskos egy fajta, de meg kell hagyni néha akad köztük néhány tiszteletre méltó gazember is.
De Darton Urunk óvjon attól, hogy Kreig barátunk szavába vágjak. Némi olajozás nekem sem árt, hogy könnyebben járjon a nyelvem...

Napsugaras jó reggelt az uraknak, ha ébren van még valaki ezen a kora hajnali órán (hol van még a napközép, ugyebár). :) Egy kis almabort innék, ha akad belőle...

Ó, hát hogyne, amit csak a kedves vendég parancsol! Esetleg kísérőnek ajánlhatok Fagykergetőt? Netán reggelifélét? A rozscipónk még langyos, de bátran mondhatom, hogy a környék legízletesebb kukoricalepényét nálunk kapni. Nem spórolunk ki belőle semmit és vajjal gazdagon kínáljuk vendégeink legnagyobb megelégedésére.
Vendemol uramnak szolgálhatok még egy sörrel? Egy Vörös ördögöt? Vagy egy klasszikus Aranykalászt?

Nohát, végre van itt némi ital is. Bár a pálinkátok még igen gyenge. Nyúl a megmondhatója, ittunk már erősebbet.

Mondjam tovább az ifini dolgokat? Jólvan. Elég az hozzá...

Mi? Ja, hogy ő! Hát, Nyúl uraság amolyan társféle, a lovaknál hagytam, aztán bizonyosan elkolbászolt valamerre. Igazából mikor megismertem, hogy olyan kóbor Tharr papféle, tudjátok, olyan khótorr, vagy mi a kórság. Mert olyan lelógó fülek vannak a kalpagján. Tockost is kapott volna, de aztán kiderült, hogy semmi köze a toroniak szörnyistenéhez. Egyszerű piás. Kicsi, egyszálbél figura, nem fogyaszt sokat. Szépséges kapafogai is vannak a fülessapka mellé, ezért elkereszteltem Nyúlnak. Egy szalmaszálat nem tesz keresztbe, de szövegelni azt nagyon tud. Hagytam hát, hogy velem tartson, mert szórakoztat, utóbb párszor kihúzott a csávából is.

A kocsmákba valamiért ritkán jár be velem, meg olyan magának való fickó, nemigen beszélget senkivel. Biztosan valami nagy bánat nyomja a lelkét, bennem meg bizalmasra talált. Rossebb tudja, bírom a botor fejét, meg a Darton áldotta humorát.

Majd egyszer behozom, osztán megrötyögtet titeket is!

Node, hol is tartottam. Szóval az istálló. Hát az rút látvány volt. Szegény párát szó szerint kifordították a bőréből. Kampókra aggatták fel, akár egy ponyvát, és a saját inait használták hozzá tartózsinegnek. De nem ez volt a legrosszabb.

Életben volt. Barátaim, én még ilyen ocsmány, ordas istentelenséget nem láttam. Szerencsétlen lánynak kampókon lógtak belei, a szíve egy ínfonaton átfűzve dobogott, amit a szegycsonjára szegeztek, és élt ... Némán sikoltozott, a szemében üvöltő iszonyat híven mutatta, pontosan tudja, mit tettek vele. Ordas, istentelen mágia. Sem meghalni, sem megőrülni nem engedte szegényt...

Hát ... igen ... menjetek csak ki és rókázzatok nyugodtan. Én is azt tettem.

Az áldóját! Ugyancsak jó, hogy derekas italokkal erősítettük magunkat laktató étkek helyett, mert ahogy mondod, bizonnyal visszaköszönne most mind!

Dartont szolgáljuk a legtöbben, és tudjuk, mi a halál fensége, de ily rútul gyalázni az elmúlás szépségét... Vérlázító! Persze akadt már részünk nem egy ocsmány csatában és válogatott iszonyatban, de ez valóban borzalmas! Még a magunkfajtának is fölfordul az ilyesmitől a bélése, noha nem épp ájtatos nővérek volnánk... ezek a rohadékok meg ebben lelik örömüket. Hogy urunk varjai játsszanak az szemeikkel!

Rendben is volnánk urak, csak hadd csillapodjunk le elébb egy kicsit. Látom ez mindenkit megrázott azért... Umber, cimborám! Hozz Kreignek is valami tisztes adagot a Rozsdamaróból, attól tán még Nyúl uraság is könnyezve zokkantana. Mindenesetre nem fog ártani egyikünknek sem, ha némiképp megáldjuk vele magunkat, mielőtt Kreig folytatja történetét!

Airas barátom, a Rozsdagyilkos Arcpirítóra gondolsz, a méregerős gabonapárlatra Dzsomba Szeszfőzdéjéből? Hozhatok abból is, de ha Kreig igazán tüzes pálinkára vágyik, akkor megkínálhatom valamivel, amit a kínálatban nem találtok. Darton hitében megőszült barátomtól kapom, ő csak Károgtatónak nevezi - jó okkal...

Akár abból is, Umber, csak izibe', mert ha Kreig szomjazik, abból csúnya kalamitások adódhatnak...

Károgtató? És erről még én sem tudok? Látjátok, mi történik, ha az ember lazábbra engedi a gyeplőt? Az ostoba szolgák hirtelen agyat növesztenek, az élelmesebbje meg rögtön saját boltot vezet, különleges nedűkkel kínálva a műértő közönséget! Még jó, hogy ez a merész kalmárvirtus Dartonnak is tetsző, és hát én sem panaszkodom, ha pont a csendestársam lendíti fel az üzletet ügyes praktikákkal!

Akkor hát, hadd jöjjön az a Károgtató, talán lesz olyan becsületes itóka, hogy nem kell szégyenkeznünk a sokat látott testvérek előtt!

Úgy látom mind italból, mind rémes történetekből akad bőséggel mi képes felforgatni az ember gyomrát, ha valaki túlzásba viszi. Ámbár italból több kell ahhoz, ahogy elnézem az itt összegyűlt kompániát.
Ami a szerencsétlen gorviki leányzót illeti, valóba csúnya halál ez a szebbik nemnek, de még a rusnyábbaknak sem kívánnék hasonlót. Magam is láttam sok szörnyűséget, bár ilyet még én is csak hírből hallottam ezelőtt, vagy talán még úgy sem.
Nem tán csak valami istentelen démonfajzat kódorgott Ifin utcáin? Vagy talán néhány gorviki hóhérpoétát evett arra a rosseb, kik így kívánték hirdetni istentelen művészetüket?
Töltsön valaki egy kupicával Krieg barátunknak, ki ne száradjon itt mielőtt még befejezné a történetet!

Ejj adjatok nekem is abból a Rozsdamaróból vagy mi szöszből... akarom mondani szeszből, mert úgy látszik az én nyelvem is kezd berozsdálni, hisz már Kreig barátunk nevébe is beletört a nyelvem. Had emeljem egészségére mielőtt még sértésnek venné nyelvbotlásomat.

Hóhérpoéta lesz az... Az én műhelyemben megfordulnak mindenféle környékről való népek, s az egyikük, átutazó diakónus-féle, aki a szentségtartójukat jött megreparáltatni, hogy az esti ájtatosság előtt még kész legyen, no, ő mesélte, hogy több hitsorsosa is egy megveszekedett vadat üldöz, aki effélékben mesterkedik. Mondja, egy elöljárójukat gyalázta meg szörnyű módon: testét hétfelé metszette, majd groteszkül kicsavart módon újra összeillesztette, az éj leple alatt a templomuk kapuja elé állította (pikákkal körbetűzdelve, hogy úgy maradjon), s nem átallott vérrel és bélsárral a szeptádokból vett sorokat pingálni iszonyú szobra köré. Hogyaszondja, "Az állhatatlanság apoteózisa". Gondolhatjátok, hogy a Hétarcú híveit mennyire bőszítheti a dolog... Persze lehet, hogy ez nem ugyanaz a fajzat, de égetnivaló egy rohadék, az már egyszer biztos.