A Halva Született Ikrek

2012.03.07. 11:39

A selmovita vallástörténészek sok mindent vélnek tudni Darton birodalmáról, a Shandinról, de valójában vajmi kevés esetben helytállóak a feltételezéseik. A maremita szárny, és különösen maga a nagymester tudása, azonban meglehetősen részletes és mély ezekben a kérdésekben is, hiszen forrása a legautentikusabb, ami csak elképzelhető. Maga Darton ismertette meg síkját Airunnal, aki aztán nem késlekedett titkaiba avatni leghűségesebb tanítványait. (Az ortodox és a maremita szárny ellenségeskedését alapvetően meghatározza ez a feszültség, minthogy a selmoviták valóban hosszú évszázadok óta képviselik Dartont és akaratát, amihez viszonyítva a lovagok csupán gyermekéveikben járnak, mégis a Próféta személyében részletesebb és megalapozottabb tudást és bizalmat kaptak uruktól, mint a komoly hagyományokkal rendelkező ortodoxia összességében.)

Az egyik olyan kérdéskör, amely állandó vita és találgatások tárgya, a Shandin urainak és szolgáinak természetét és hierarchiáját vizsgálja. Darton papjainak zöme a Selmo féle Legendárium tanításai alapján képzeli el és értelmezi magát a Shandint és annak lakóit is. Ők azt vallják, hogy a Shandin két ura Ryrran és Lyllan, a Dartonnak fogadott testvérével, Noirral való nászából származó, halva született ikerpár. Őket csonka isteneknek ismerik, akiket apjuk kitaszított és száműzött a Shandinra, hogy ott uralkodjanak. Az ortodox hagyomány a Döntnökökkel azonosítja őket.

A maremita ág világosabban látja a tényleges helyzetet. Darton valójában szövetséget kötött a régi Noir istenséggel, de paktumuk nem egybekelésről szólt, hanem két ősöreg, nagyhatalmú démonherceg legyőzésére kovácsolta egységbe őket. A Rhyrr’ian és Lhyll’ian néven ismert ötödkori hercegek, a valaha az Árnyakban Lakozók néven ismert démonklán vezérei, céljuk az álmok és a halál határainak egybemosása volt, amivel felszámolták volna a ma Dartonként és Noirként tisztelt entitások hatalmát. Az ikrek és az Árnyakban Lakozók egyesített seregei elbánhattak volna Dartonnal és Noirral is, ha egyesével támadnak rájuk, a Megtévesztés Atyjaként rettegett Rhyrr’ian herceg és a Vérző Szajhaként ismert Lhyll’ian hercegnő vérfertőző párosa félelmetes egységet alkotott. Az egyezség segítségével azonban mindkét démonfejedelem legyőzetett, és arra kárhoztattak, hogy egész családjukkal Dartonnak szolgáljanak az idők végezetéig. A halva született kifejezés eredete pedig az, hogy a két démon halála után Darton és Noir a saját jegyével illette őket, és így már szolgasorba alázva, megtörve keltek új életre. Érthető tehát, hogy a két „istenség” miért nem volt soha a pyarroni pantheon tagja. Darton rendeléséből valóban a Shandinon teljesítenek szolgálatot, és bizonyos értelemben tényleg az Alvilág Urait tisztelhetjük bennük, hiszen ők voltak az első Döntnökök, mostanra pedig ennek a testületnek a vezetőiként tevékenykednek. Amennyiben Darton úgy dönt, hogy beavatkozik valamely hívének sorsába, és felülbírálja a Döntnökök ítéletét, mindig rajtuk keresztül nyilvánítja ki akaratát. Ha a lélek számára kedvező döntést hozott, akkor ezt mindig Ryrran közbenjárásával teszi, ha a pedig büntetését akarja tolmácsoltatni, ezt Lyllan intézi neki. Darton szintén uralama alá hajtotta, megzabolázta és bebörtönözte, bár uraikkal szemben meg nem törte az ikrek által vezetett démonok seregét, az Árnyakban Lakozókat. Még a legmagasabb rangú maremita papok közül is csak kevesen tudják, hogy a démonok legtöbbjét valamely főtemplom (Rowon, Dovor és Erion) oltárához láncolva tartják fogva, mind a mai napig.

Összefoglalásként megállapítható, hogy Darton birodalmában számos olyan entitás található, akinek pontos szerepe, de gyakran még az alakja is kérdéses az embernem képviselői előtt. Annyi biztosan tudható, hogy Darton papjai, amennyiben életükben megszállottan szolgálták a rend és igazság ügyét, Ítészekként térhetnek új, fél-életre, majd Darton kegyéből felvételt nyerhetnek a Döntnökök soraiba. A Döntnökök testülete közvetíti Darton akaratát a Shandinra szállt lelkeknek, az ő uraik pedig az egykori démonhercegek, Ryrran és Lyllan, akiket Halva Született Ikrekként ismer az ortodox hagyomány. Darton állandó kísérői a Sikolyok, a Kacaj és a Csend Ura, akik pontos mibenlétéről szinte semmi sem tudható, de még így is több mint a Darton akaratát az elsődleges anyagi síkon közvetítő, tapasztalt papjai hívására manifesztálódó küldöttekről, a Sötét Angyalról, a Bosszúállóról és a Halálhozóról.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gulandro 2012.03.08. 00:25:57

wow, remek cikkek. Alig győzöm olvasni őket. :D Honnan jött az ihlet? Shandinról én is tervezek írni hamarosan röviden egy cikkemben.

Airas Thanator 2012.03.08. 09:31:39

Darton értékeli az evilági komoly munkát, legyen szó olvasásról vagy írásról! :)

A halva született ikrek témája a PPL 1-ből jött, a Noir fejezetben vannak az alapjai, és ez lett szétválasztva, kidolgozva, és némiképp összemosva a Sötét Térítő információival!

A Shandinos cuccra kíváncsi vagyok, ha elkészül, szívesen kiraknám ide is, és/vagy építenék rá a későbbiekben!

Alione 2012.03.24. 12:04:03

kiváló összegzés, hozza az oldal szintjét!
süti beállítások módosítása