Tengeren

2011.03.10. 18:17

Az alant közreadott Maremita tanítások a beavatottak belső körének szólnak, és csak az arra érdemesek ismerhetik meg mindezt részleteikben. Nem csupán a dartonitákra jellemző lovagi erények mindegyikével kell rendelkezni a tanulni vágyónak, de tiszta, erős lélekre, és valódi elhivatottságra is szükség van ahhoz, hogy a lovag bebocsáttatást nyerhessen Darton eme, még a rendtársak többsége számára is tilalmas misztériumaiba.

 

A halál nem a vég, csupán valami érdemesebb kezdete. A halál az ölelés, melyben feloldódik a lélek, és nemes, tiszta volta magához Dartonhoz válik hasonlatossá. Midőn a test elhanyatlik, a lélek a kárpit mögé száll, s először a Döntnökök színe elé járul. A Darton esszenciáját hordozó entitások kivallatják a megtérő lelket, számon kérve mindenik cselekedetét, melyet életében véghezvitt. A Döntnökök testülete – akárcsak maga a Hallgatag Úr – kegyes. Nem csupán a vétkek, bűnök és mulasztások, de a jócselekedetek, az állhatatos hit bizonyítékai és az elvárhatónál jelesebb tettek is számbavételre kerülnek. A Döntnökök feladata a mérleg megvonása, ami a megfelelő súlyoknak a cselekedetekhez rendelésével történik. A vallató mindig alaposan kérdez, melyre felelni muszáj, és ahol hamisság nem nyerhet teret.

 

Ki életében hithű viselkedést tanúsított, és nem vétkezett a saját maga által vallott és vállalt hittételek ellen, elnyeri méltó jutalmát Darton jobbján, míg lelke újra visszatérhet az Örök Körforgásba. Örökösnek tűnő béke, konstans nyugalom lesz osztályrésze, amit valami felfoghatatlanul gyönyörű harmónia színez a sólyomszárnyon suhanó idő minden pillanatában. A lélek ekkor igazán megpihen.

 

Azonban, ha a lelket számos vétség szennyezi, addig is igazi szenvedést kell kiállnia, míg ideje kitelik a köztes létben, és egy újfajta szenvedést kezdhet megtapasztalni, miután új testében visszatér az életbe, amelyben Darton tréfájából ugyanazon bűnök áldozata lesz, amiket korábbi életében maga követett el.

 

A bűnös lélekre azonban rettentő szenvedés vár, melynek célja csupán a büntetés; a javítás, jobbítás mindennemű szándéka nélkül. Darton saját síkjának, a Shandinnak egyik zárványa az, amit a köznyelv pokolként ismer. A Pyarroni hitvilágban a selmovita irányzat képviselőinek működése által terjedt el az a nézet, hogy a bűnös lelkek Orwella poklába kerülnek, de ez nem más, mint merő badarság. Ennek a félremagyarázásnak feltételezhetően az volt a célja, hogy Orwellát a gyűlöletes kitaszítottat még inkább rettentőnek és utálatosnak tüntessék fel, míg eltereljék a hívek figyelmét és gondolatait Darton igazi hatalmáról, egyúttal némiképp szerethetőbbé téve ezzel a Holtak Őrét.

 

Darton pokla azonban valóban rettenetes, emberi elme számára szinte fel sem fogható az elemi mértékű félelem és szenvedés, amit ott kell kiállnia a léleknek. A kárpit túlfelének eme tilalmas, sötétebbik zárványáról szóló tanítások úgy mutatják be Darton poklát, mint egy végtelen, fekete vizű tengert. A lélek, ki ide száműzetik, felette lebeg az áthatolhatatlan semmiben, hol folyvást egyedül van, és emésztő magány szakad rá. Megtapasztalja majd, hogy az idő határtalan, hatalmas és sötét, és sokkal-sokkal végtelenebb, mint azt életében bárki valaha is gondolta volna. Ólomlábakon vánszorog minden egyes másodperc, és a félelem, a fájdalom, és a teljes létbizonytalanság legmagasabb foka mázsás súlyként nyomja a lelket, mintha minden pillanatban az utolsó korty levegőért küzdene. De nincs utolsó pillanat, csak az ezredéveknek tűnő másodpercek. Egyetlen gondolat tölti ki az elmét, egyetlen vágy uralkodik el; amíg a lélek azt gondolja, most meghalok. De nem hal meg, hiszen nem tud. A szenvedés tovább fokozódik, és a létnek érzékelt nemlét keretei egyre jobban szorítanak, mint egy minden határon túl szűkülő koporsó, egészen addig, míg a lélek azt mondja, most már tényleg meghalok. De nem tud. Szabadulni vágyik egyre, és mélyrétegeibe beleég az észvesztő kín, az emésztő halálvágy, amely céltalansága és lehetetlensége okán minden megtapasztalható szenvedésnél borzalmasabb. Minden egyes pillanatban ezerszer önti el ez az érzés, miközben tudja, hogy ideje végtelen, tudja, hogy innen nincs szabadulás, és hiába kívánja önfeledten az üdvözítő halált, feloldást nem nyerhet soha. Üvöltene, ahogyan csak bír, üvöltene szétfoszló hangszálakkal és véres ronccsá marjult torokkal, de nem tud, hiszen nincsen hangja sem.

Aztán hirtelen, mégiscsak iszonytató üvöltésként cseng fülébe saját megkerült hangja, de ekkor a lélek már nem emlékszik rá, hogy eleddig nem levegőt szívott tüdejébe…

Ihlet: Conor McPherson Tengeren c. darabja nyomán

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcor Gorm (törölt) 2011.03.16. 19:19:16

Tiszteletreméltó Airas!

Magam is Darton urunk egyszerű szolgája volnék, és szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet eme írások elkészítéséért. Kívánok neked kitartást a folytatáshoz, és erőt, egészséget a Kárpiton innen töltött időd hátralévő részében.

Ó, és még valami. Engem annak idején a selmoviták avattak maguk közé, ám őket már otthagytam. Amennyiben érdekel történetem, nemsokára olvashatod a naplóm közzétett sorai közt.

Darton mosolya kísérjen utadon!

Marcor Gorm

Airas Thanator 2011.03.16. 22:30:22

Tisztelt Marcor, testvérem Dartonban!

Köszönettel vettem dicsérő soraid, erőst jólestek fáradó lelkemnek. Kitartás és erő mindig elkél, még akkor is, ha Darton végig segél.

Ha úgy látod jónak, terjeszd nyugodtan kicsiny közösségünk hírét hitsorsosaid körében is, Darton Urunk nagyobb dicsőségére! Minden méltatásra megfelelünk e lapokon!

Darton irgalmazzon!

Airas

Marcor Gorm (törölt) 2011.03.17. 13:23:15

Tisztelt Airas, Darton szolgája!

Torozonnál töltött napjaim során több bárdot is volt szerencsém meghallgatni. Az egyik, egy magas, cingár, bozontos képű öreg bohóc valami olyasmit énekelt, szavalt, amiben rögtön magamra ismertem. Parancsolj itt elolvasni a szövegét: www.hobo.hu/index.php?lang=1&modules=direct&id=65#72

Maradok tisztelettel,

Marcor Gorm

Airas Thanator 2011.03.17. 13:35:19

Marcor Fivérem Dartonban!

Köszönet a titkos ösvényért, az öreg kobzos valóban nagyszerűt alkotott!

Magam különösebben nem szívelem az öreget, mondván, hogy szerintem méltatlanul vezette elő egy hajdanvolt csavargó csodás dalait. Ezen szerzeménye azonban lenyűgöz!

Nem lennék meglepve, ha Richelle barátom, a nyavalyás költőpalánta belekontárkodna, és a mi Urunk nagyobb dicsőségére elferdítené a nagyszerű sorokat!

Még egyszer köszönet, és Darton vigyázza lépteidet!

Airas

Marcor Gorm (törölt) 2011.03.17. 13:54:06

Engedelmeddel Airas testvér!

Jómagam már "átszabtam" ezt a remekművet, hogy a Hallgatag Úr dicsőségére szóljon. Itt olvashatod abban a formájában, ahogy jómagam hallottam Torozonnál:

Fekete madár

Bűzlöttek a dühtől a férfiak,
Ittak, habár megint nem győztek,
Rám se néztek, hát ültem egyedül,
Míg a szomszédok pálinkát főztek,
Az én időm rég a távolban jár,
A kerítésen ott ül az a fekete madár.

Pojácák szavalnak kórusban,
Balga tömeg áll a szobor elé,
A költők szidják az egyetemet,
Én meg csak bámulok visszafelé,
Lyukas a csizmám, rászáradt a sár,
Az eresz sarkán ott ül az a fekete madár.

Vigyáz rám a törvény és a rend,
De nekem többé nem kell a maradék,
Lehetek akárki, csak akarnom kell,
Élhetek, mehetek bárhová még,
Elhagyom a múltam, tudom, nem nagy kár,
A föld alá is követ az a fekete madár.

A kislány a tündérekkel táncol,
Gyöngyöt keres és talál az égen,
Virágot rajzol fekete kövekre,
Közben kacag, még hisz a mesében,
A barátom már odaát muzsikál,
A képről bámul le rám a fekete madár.

Tenyeremben itt reszket az idő,
Mint a zsarátnok, gyorsan elhamvad,
Szarvasok szökellnek a tűz elől,
Az apródok verik a dobokat,
Lesütöm a szemem, tudom, hogy mi vár,
Mert már megint engem néz az a fekete madár.

Otthagytam a várost, a bűzt, a bűnt,
Az erdőt járom, mint az űzött vad,
Röhög a bosszú, zászlót bont a harag,
Ma még tán a koldus is koncot kap,
Szemem a földön, a szégyen táncot jár,
A fenyőágról les rám az a fekete madár.

A színész a színpadon is hazudik,
Az felcser nem tehet semmit, csak sír,
Jobb lesz talán, ott, túl a tengeren,
A testvérem búcsúlevelet ír,
Az én eszem folyton a kobzosnál jár,
Tudom, hogy őrá is les az a fekete madár.

Új istenek járnak közöttünk,
Fegyver szülte őket meg a pénz,
Uram, merre voltál, mikor hívtalak,
Könyörgöm, mondd meg végre, még mit kérsz?
Elhagytál engem s még Te haragszol rám?
Mondd, mondd, mit akar tőlem az a fekete madár?

(Földes László Hobo nyomán)

A legjobbakat kívánva,

Marcor

Airas Thanator 2011.03.17. 13:57:40

Köszi a Torozonnál hallott változatot!

Mint az ismeretes, többféle szövegváltozat kering a fogadókban a bárdok szájaíze szerint, magam Richelle-től hallottam e sorokat először, és így adom közre. Természetesen, itt olvasható marad az általad közölt formában is!

Airas
süti beállítások módosítása