A pyarroni istenek közötti rokoni kapcsolatokat és viszonyokat ősi legendák és istenábrázolások őrzik, melyeket Selmo Atya közismert műve, a Legendárium taglal. Hosszú ideig tartotta magát az a nézet, amely családi hierarchiába szervezte az isteneket, csakúgy, mint az a tétel, hogy az istenek egyszerre nyilvánultak meg Selmo számára. Mindkét nézet közös jellemzője az, hogy hosszas hitvita után, a 3699. évben, a Syburri Zsinaton hozott határozatok értelmében tévesnek találtattak.

Az istenek istencsaláddá történő szervezését Selmo törekvésének ítélték abból a célból, hogy az új égi hatalmak némiképp emberközelibbek, és ezáltal megérthetőbbek, szerethetőbbek, elfogadhatóbbak legyenek a köznép számára. Ugyanebből az alapvetésből következik az is, hogy egyes istenek régi ábrázolásai ember alakban mutatják be a hatalmasokat. Ami pedig azt a nézetet illeti, hogy az istenek egy adott pillanatban, egyszerre mutatkoztak volna meg a Selmo nevű kóbor lovag előtt, mindig is ingatag lábakon állt, lévén, hogy a pantheon egyes istenei könnyedén bizonyíthatóan már az ötödkorban is léteztek, ebben a legtöbb vezető selmovita teológus egyetért.

Az alábbiakban mégis a több helyütt ködösen fogalmazó Legendárium tanításait adjuk közre, alkalmazva az elvet, miszerint cáfolni is csak azt a tudást lehet, amivel rendelkezünk.


 /Ajánlott a kép mentése, ekkor teljes méretében átláthatóbb!/
Jelmagyarázat
Narancssárga háttér: női entitás
Kék háttér: férfi entitás
Nincs keret: jelentéktelenebb, kevés hívővel rendelkező istenség
Vékony keret: jelentős, sok hívővel rendelkező istenség
Vastag keret: korábbi/jelenlegi főisten

A pyarroni katekizmus szerint a többi istent létrehozó legfőbb hatalmas Kyel, akinek ismeretlen lényegű feleségétől három gyermeke született, mindhárom fiú. A hagyomány Gilront és Uwelt – mint ikreket – és Kradot tartja Kyel gyermekeinek. Az, hogy Gilron és Krad valóban az egykori főistentől származik, bizonyítottnak látszik, legalábbis nincsenek cáfolatára adatok, ugyanakkor Uwel származásával kapcsolatban már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet. Egyesek – különösen néhány északi vallástudós – szerint Uwel már nagyon régóta kapcsolatban áll az istencsaláddal, és valóban vannak rokoni kötelékei is, de nem Kyel vérvonalából származik.

A pantheon regnáló főistene Kyel legidősebb fia, Krad, aki azután vette át Kyel helyét, hogy ő hatalma zömét elvesztette a Kitaszítottal, Orwellával vívott harca során, melyet végül Krad hitvese, Arel vitt győzelemre. Krad a többi istennel való viszonya alapján alapvetően semlegesnek mondható, és bár tevékeny istenség, nagyszámú követővel, az egyszerű néptömegek számára túl távoli és érthetetlen, így nehezen tudnak azonosulni céljaival. A különféle kései, antropomorf mítoszváltozatok tanúsága dacára talán helyesebb volna Dreinát tekinteni a panteon vezetőjének, bár az igazat megvallva, ez a poszt Kyel kultuszának lehanyatlása óta lényegileg betöltetlen maradt.

Krad hitvese Arel, aki egyes ilanori származású teológusok elmélete szerint a szépmezeiek ősvallásának Szűz Vadásza, Kai Syah, aki a Kitaszított megzabolázásában vállalt jelentős szerepe miatt vált a pyarroni istencsalád tagjává. A Harc és a Természet istennője, a legenda szerint Ellanával és Dartonnal sincs jó viszonyban.
Selmo a Szerelem Kertjéről szóló legendában tesz említést Arel fékezhetetlen indulatairól. Ebben az áll, hogy mikoron a Szerelem Istennője megteremtette az Öröklét Mezejével határos kertjét, idegyűjtötte mindazon dolgokat, amelyek a szerelem mindent elsöprő szenvedélyét jelképezik. Így került ide az a pompás szarvasbika, amire Arel szemet vetett és trófeájára áhítozván betört a Kertbe, hogy elejtse a nemes vadat. Ellana figyelmét nem kerülhette el a szent helyet meggyalázó ártó szándék, és az íját már a szarvasra emelő Arel elől elriasztotta az állatot. Ennek isteni elméjét elborította az esztelen düh, és soha nem tévesztő nyilát a Szerelem Istennőjére lőtte ki, megsebesítve őt hófehér vállán. A seb persze beforrt, de nyoma örökre megmaradt; Arel szégyenében egy időre távoli síkokra távozott, hogy bűnét levezekelje. Ellana ettől kezdve kerülte isteni társát.
Darton és anyja, Arel kapcsolatát az a köztük dúló vita határozza meg, amit az szított fel, hogy Arel nem fogta Darton pártját egy morbid tréfája után, amit apja, Krad kárára követett el. Ezért aztán Darton papjai „Hűtlen Anyának” nevezik még ma is a Harc Úrnőjét.

Darton, a Sötét Tréfák Atyja, aki ezen aspektusának következtében több istentársával is rossz viszonyt ápol. Atyja kárára éppúgy követett el csínyeket, mint Gilronnal szemben, akit végül ikertestvére, Uwel védett meg; vagy Della ellenében, akinek a legenda szerint letépte fátylát, megmutatva iszonyú rútságát az isteneknek, köztük Gilronnak is, aki iránt Della titkon gyengéd érzelmeket táplált. Darton a hagyomány szerint Krad és Arel gyermeke ugyan, de számos bizonyíték látszik alátámasztani, hogy egy sokkal ősibb erő, Larion, a Változások Őre, nyilvánul meg benne.

Darton édestestvére Dreina, valamint a legendák szerint testvérévé fogadta Noirt, aki már Cranta és a Kyr Birodalom idején is számottevő hatalommal rendelkezett. Alakjuk szorosan összefonódik – olyannyira, hogy a vallástörténészek az ő teremtményeiknek tulajdonítják az Alvilág Urait is. Őket a misztériumok tanúsága szerint Darton és Noir Halva Született Ikreinek nevezik, akik csonkaságuk miatt nem kaptak helyet a pantheonban, így a Shandinra szorultak.

Krad és Arel másik gyermeke Dreina, akit a pyarroni egyház által apokrifnak nyilvánított Elveszett Tekercsek tanúságtétele alapján már a hetedkor előtt is tiszteltek északon az embernépek. Az Aranyúrnő Adronnal kötött házasságából két ikerleány született, Ellana és Della, harmadik gyermeke pedig a Uwellel való félrelépéséből származó Orwella, aki viszont szintén létezett már korábban is, és nem csupán a pyarroni tagjaként ismert.

Uwel és Arel nászából született Antoh, a Tengerúrnő, míg a pantheon legfiatalabb tagja Alborne, akiről tudható, hogy Della menekülése után átvette annak helyét, de leszármazásáról még a Legendárium sem nyújt tájékoztatást.

Letöltés: összefoglaló táblázat (xls) a pyarroni istenek jellemzőiről
Forrás: Papok és paplovagok kézikönyve I. (A pyarroni és a dzsad vallás)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gulandro 2012.02.29. 20:12:22

Merész írás, de éppen ezért tetszik. Én is egy hasonlót írtam mostanában, szóval átérzem milyen nehéz fejben összerendezni az elszórt információmorzsákat és azok valóságtartalmát egy nagy egésszé. Respect.

Airas Thanator 2012.03.01. 09:26:06

Köszönet! Valóban elég "vidám" játék összebogarászni az apró morzsákat. Készülőben van egy másik anyag is, az is ilyen jellegű lesz, jövő hét elején várható.

Gulandro 2012.03.01. 15:33:17

Gondolom nem csak a magam nevében mondom, hogy várjuk. :)

Airas Thanator 2012.03.01. 16:05:31

Feltöltöttem egy összefoglaló táblázatot is a bejegyzés aljára. Nem állítanám, hogy hibátlan munka, de áttekintésnek nem rossz.

kis Atis 2012.03.21. 20:04:10

Tisztelt Airas! Azt szeretném megkérdezni, hogy véleményed szerint Darton mennyire erős isten a panteonon belül, illetve összehasonlítva Kyr istenekkel vagy egyistenhitekkel??
olvastam valahol, már nem is tudom hol, hogy Darton elvileg később olyan "erős" lesz mint akár maga Ranagol.Kíváncsi lennék a véleményedre, hogy a halál ura szerinted mennyire erős.Nem az érdekel hogy számszerüsítve, csak amennyi információd van, a hatalmáról.
lehet h kicsit bárgyún fogalmaztam meg a kérdésemet, de remélem érthető:$!
Köszönöm előre is válaszod!

Airas Thanator 2012.03.22. 12:21:27

@kis Atis: Üdv! Már gondolkodtam a témán magam is, és készülőben van egy cikk, ami ezt is fejtegeti egy kicsit, főleg a Pyarroni Pantheonon belül. Most csak annyit, hogy Darton szerintem a "nagy" istenek közé tartozik, bár a helyzete problémás, hiszen az ortodoxiában erővel tartották vissza a hívek számának emelkedését, és ezt jelentősen megváltoztatta Airun fellépése. Ezen felül nyilván meghatározó az Airun-Darton-Larion tengely, hiszen a Változások Őre, az Elfeledett Isten, Ranagol legfőbb törvénye felett is hatalommal bír.

Biztos az is, hogy a pyarroni istencsalád bukása és szétesése közepette is, Darton kultusza folyamatosan emelkedik fel, és alakul át, mint ahogy az is, hogy a nyolcadkor isteni entitásai között meghatározó befolyása lesz, de erről még nem lehet tudni sok mindent.
süti beállítások módosítása