Az Eltávozottak Ünnepe

2011.02.11. 14:35

Az egynapos ünnepre a hideg évszak közepén, Darton második tercének utolsó napján kerül sor, melyet a Pyarronhű államokban mindenhol megtartanak. A Csend havának utolsó napjának estéjén összegyűlik a tágabb rokonság és a barátok, hogy hatalmas, közös lakomával emlékezzenek meg eltávozott szeretteikről.

Az Eltávozottak Ünnepén Darton templomai és szentélyei zsúfolásig telnek, minden hithű pyarronita fontosnak tartja, hogy ezen a napon felkeressen egy szent helyet, és apró áldozattal tisztelegjen a Holtak Őre előtt, és áhítattal emlékezzen kedves halottaira. A hagyomány előírja, hogy kötelező gyertyát gyújtani az eltávozattak emlékére, így ezeken a napokon Darton Házában fényesen ragyog az oltár, rajta számtalan méretű, alakú és színű gyertyával, bizonyítandó, hogy az élők számára sosem közömbös a holtak sorsa. A népnyelv szerint az oltáron hagyott gyertyák útmutatásul szolgálnak a holtaknak, és segítenek, hogy lelkeik mihamarább visszatalálhassanak az életbe, és új testben szolgálhassák újra a Halottak Urát, Dartont.

A Holtak Napjának hangulata többnyire ellentmondásos, hiszen a nap folyamán zajló imádságok és fohászok, körmenetek és sírkerti látogatások, szentmisék és áldozattételek csendes-szomorú áhítata után, késő éjjel kerül sor a lakomázásra, mely hivatalosan is lezárja a Csend havát, és átvezet a Kacajok havába. Ennek megfelelően, alkonyat után már a jókedvé a főszerep, hol búslakodásnak helye nincs, és az élet ünneplésébe vált az eltávozottak siratása és az emlékezés.

Az hit ortodox követői között kevésbé jellemző a hangos vígadalom, míg a maremiták előszeretettel hangsúlyozzák az ünnep ezen felét, mondván, az eltávozott sem akarná, hogy elmúlt életére keserű könnyek között emlékezzenek. Ennek aztán egyértelmű következménye, hogy a paplovagok mulatozásainak veszett híre van, mégsem ritka, hogy a legtöbb otthonban szívesebben látják vendégül Darton harcos szolgáit, mint a vigalmukban is befelé forduló, csöndes Darton papokat. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása