Arghslam atya tanításai a hitvilágról
2011.02.09. 10:29
A Dartonita Hitvilág Hierarchiája
A dartonita hitvilág szerint az első és legfelsőbb, isteni lény Darton, rangban utána következnek a Halál Kísérői: a Sikolyok, a Csend, és a Kacajok Ura.
Ez a három lény félisteni hatalommal rendelkező entitás, teológusok gyakori vélekedése szerint magának Dartonnak önállósodott részei.
A hierarchia alsóbb fokán Darton Döntnökei állnak, akik a tanítás szerint a halottak lelkeit a túlvilág kapujánál fogadják, és további sorsukról földi életükben elkövetett cselekedeteik alapján ítélnek. A Döntnökök tiszta szellemi természetű lények, tiszta lelkek, akik utolsó anyagi testükben Darton papjai voltak.
Darton Kísérői
A Sikolyok Ura
A Sikoly Ura testesíti meg a halál fájdalmát, félelmét és kétségbeesését, egy élet végén kitörő keserűséget. Ő az, aki megízleli a haldoklók kínjait és velük szenved a halál küszöbén. Ő az, aki nem hagy magányosan meghalni, mert ott van a haldokló utolsó fájdalmában. Ritkán ábrázolják, de ha igen, akkor térdén álló, könnyezve sikító alakként jelenik meg.
A Csend Ura
A belenyugvás, a béke, a néma szemlélődés megtestesítője. Általa lel békét a haldokló. Arra figyelmeztet, hogy a szavak gyakran fölöslegessé válnak.
Ábrázolása egy bevarrt szájú csuhás alak. Minden pyarronita temető kapujánál áll egy szobra, hogy figyelmeztessen, nehogy a holtak emlékét az élők szavaikkal megzavarják. Egyes könyvtárakban szintén fellelhető az ábrázolása, mint a csendre való felszólítás. Sok dartonita pap tesz némasági fogadalmat a Csend Urának tiszteletére. Az ilyen pap lassú vándorlásba kezd, amelynek nincs célja vagy rendszere, száját bevarrja, táplálékra vagy vízre úgysincs többé szüksége.
A Kacajok Ura
Nevetés a saját nyomorúságodon, a leprások örömtánca, a halott arcán a mosoly. Ő ébreszt rá az elmúlt élet szépségére. Ő tanít meg élvezni az életet, amikor már semmi ok sincs rá. Ábrázolni egy nevető csont sovány, gyermekként szokás. A nyomortanyákon találjuk pár szobrát. A kétségbeesettek és reménytelenek fohászkodnak hozzá, hogy el bírják viselni a rájuk nehezedő életet. Állítólag a legnyomorúságosabbak néha felkacagnak éjjel mocskos nyughelyükön, és addig kacagnak, míg a szívük meg nem szakad…
Forrás: lfg.hu portál, az eredetit SLAM írta, köszönet érte! SLAM nyomán átdolgozta Airas
A Dartonita vallás Selmovita és Maremita irányzatának összehasonlítása
2011.02.08. 14:58
|
SELMOVITA (ORTODOX) IRÁNYZAT |
MAREMITA IRÁNYZAT |
|
Hittételek, világkép, túlvilágkép |
|
|
A halál magas misztérium, akárki emberfia beavatás nélkül nem merülhet el rejtelmeibe, tanait meg nem ismerheti, a pallérozatlan elme nem képes a bonyolult összefüggések befogadására, ezért a köznép számára a kárpit túl feléről szóló tanítások tilalmas tanoknak számítanak. |
A halál misztériuma a köznép fiai és lányai számára is megismerhető, tanai elsajátíthatóak és megérthetőek. A kárpit túl feléről szóló tanítások a megfelelő formába öntve átadhatóak, megérthetőek, és így segíthetik Darton tiszteletének terjedését. |
|
Darton igazi arcát nem láthatják, csupán a beavatottak, a papi rend tagjai, Darton csak rajtuk keresztül szól híveihez. Az avatatlanok Darton hívását csak akkor hallhatják, mikor szívük legutolsót dobban. |
Darton igazi arca bárki által megismerhető, tanait a papi és a lovagi rend tagjai tolmácsolják és tanítják, de ha az ember jól figyel, bármikor meghallhatja Darton szavát és intő tanácsait. |
|
A halál bekövetkezte elkerülhetetlen, annak eljöveteléig legfőbb erény a türelem, fő feladat a várakozás. |
A halál bekövetkezte elkerülhetetlen, és ennek ténye gyönyör, de annak eljöveteléig az élet szépségét tisztelni, felismerni és megélni kell, annak érdekében, hogy a Kárpiton túl ránk váró jutalmat a kontraszt fényében magasabbra értékelhessük. |
|
Darton a Hallgatag Úr, a Lelkek Bírája, a Halottak Ura, az Örök Körforgás Őre. |
Darton a Hallgatag Úr, a Lelkek Bírája, a Halottak Ura, az Örök Körforgás Őre és a Tréfák Atyja is. |
|
A halál misztériumai tiszteletet követelnek, nem képezhetik tréfálkozás tárgyát, a test múlandóságára és az emberi gyarlóságra való figyelemfelhívás eszköze a prédikáció és a tanítás, semmi esetre sem a tréfa. |
A cinizmus erős fegyverünk lehet önmagunk megismerésében, és a sötét tréfák segítenek megkönnyíteni a földi lét gyötrelmeit, amellett, hogy mind gyarlóságunkra, mind múlandóságunkra nagyszerűen rávilágítanak. |
|
Egyház szerepe, felépítése, regulája |
|
|
Darton Liturgikus szertartásait csupán felkent papi személyek vezethetik. |
A Liturgia celebrálása a Dartonita Egyház lovagi személyei számára is lehetséges, akik ugyanúgy kiszolgáltathatják a szentségeket, akár a papok. Mindezt a beavatott paplovagok szakrális eredetű mágikus hatalma egyértelműen bizonyítja. |
|
Az egyház szerepe elsősorban a temetkezéssel kapcsolatos szertartások celebrálása (halotti misék tartása, körmenetek vezetése, gyászénekek karvezetése), és az ehhez kapcsolódó ügyintézés lefolytatása, valamint lelki támasz nyújtása, az eltávozott szeretteinek. |
Az egyház szerepe nem csupán a szertartások levezénylésében, de a hit terjesztésében is kiemelkedő, hiszen Darton misztériumai bárki által megismerhetőek. A lovagok a nyáj barátai, közöttük járnak, és tanáccsal szolgálnak a mindennapok kínjainak megkönnyítésre is. |
|
A fő cél a halál fenségének tisztelete, annak biztosítása, hogy a hívek rettegve tiszteljék Dartont és a halált, életükben csendes belenyugvással várva az elkerülhetetlen beköszöntét. |
A cél a halál fenségének megismerése mellett annak elfogadása, és hogy már az életben is fontos felkészülni, várni a véget, amely nem csendes belenyugvást követel, hanem reményteljes vágyódást a tökéletes kiteljesedésre Darton kebelén. |
|
Darton papja lehet mind férfi, mind női személy. |
Darton lovag-papja csak és kizárólag férfiember lehet. |
|
Darton felkentjeinek jellemző személyes vonásai, attitűdje |
|
|
A személyes becsület fontossága elhanyagolható, a sértések megtorlása felesleges, még Darton gyalázásáért sem kell elégtételt venni, hiszen legvégül minden halandót Darton Ölelése vár. Az eretnek tanokat prédikálókkal szembeni fegyveres fellépés felesleges, a becsteleneket a Szent Inkvizíció kötelezi számadásra. |
A személyes becsület tisztasága lovagi erény, megsértése bűn Darton felkent lovagjával szemben, és megtorlásért kiált a Hallgatag Úr nevében. Aki a Halottak Urának nevét szájára hiába veszi, számítson a Sötét Tréfák Urának haragjára is, kinek élce könnyedén végzetes lehet. A lovagok szívesen tekintik magukat Darton Öklének, mely a tiszteletlenkedőkre éppoly erővel sújt le, akár az eretnekekre. |
|
Az élet élvezetét, habzsolását elvetik, általában komor, csendes, keveset szólnak, de velőset; sosem szószátyárak, nem részegeskednek, kerülik az öncélú verekedéseket. Egyedül a túlvilági élet szépségeiben hisznek, de ez prédikációikban ritkán jut főszerephez. |
Az élet élvezetét hirdetik, hangsúlyozva, hogy a rosszat és a jót is csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha már földi létünkben alaposan megtapasztaltuk mindkettőt. Mind a földi, mint a túlvilági élet szépségében hisznek, és ezt fennen hirdetik is. |
|
Töretlen hűséggel szolgálják Pyarront és a pyarronhű államokat, az Északi szövetséget. |
Hűségük elsősorban istenükhöz és rendjükhöz köti őket, Pyarront és szövetségeseit szolgálják és tisztelik is ugyan, ám az ortodox ág képviselőit megvetik, elmaradottságukat lenézik. |
|
Ragaszkodnak a sok ezer éves pyarroni tradíciókhoz és dogmákhoz, gondolkodásukban rugalmatlanok, a pyarroni erkölcsi rend elkötelezett hívei. |
Nem ragaszkodnak a merev szabályokhoz sem erkölcsi, sem vallási kérdésekben, rendszeresen gúnyt űznek a pyarroni hagyománytiszteletből, vaskalaposságból. |
Titkosított memoire a rowoni belső könyvtárból
2011.02.08. 14:47
Thaur komtúr emlékirata a Kilencedik Stációról
A nappalt lelkem megtisztításával töltöttem, cellám magányában igyekeztem megszabadulni kételyeimtől. Könnyebben ment volna, azt hiszem, ha ismertem volna a szertartást, és nem gyötört volna a bizonytalanság. Órák teltek el, amíg végre sikerült elérnem a megfelelő tudatállapotot: ekkor már nem zavart semmi. Készen álltam.
Értem jöttek. Valahol mellékesen érzékeltem, ahogy végighaladunk a folyosókon, és az ablakokon alkonyi fény hatol be az épületbe. Vezetőim a valódi szentélyhez vittek; a kapu szélesre tárult előttem.
A teremben félhomály uralkodott, csupán az oltár környékén lobogott pár fáklya, fényükben moccanni látszottak az oszlopokat díszítő különös faragványok. Az oltárt kéttucatnyi férfi vette körül, az összes beavatott lovag megjelent.
Az oltárhoz léptem, melynek közepén vastálban szent tűz lobogott. Kísérőim egyike tőrt nyújtott felém. Elfogadtam, mire mindketten visszahúzódtak a többiek közé.
Fennhangon szavalni kezdtem a szent igéket, az Uramhoz intézett fohász szavait, miközben lassan szabaddá tettem bal csuklómat. Felemeltem a fegyvert, és a megfelelő pillanatban döftem.
Egy másodpercre végigvágott rajtam a kín ostora, de erőt merítettem a szavakból, melyeket nem akadályozott a fájdalom, feltartóztathatatlanul ömlöttek ajkamról. A tőrt az oltárra helyeztem, majd balomhoz emeltem a borral félig telt kelyhet, és véremet abba irányítottam. Mit sem törődve tovább vérző bal csuklómmal, a kelyhet a magasba emeltem, és az ima utolsó szavánál a tűzre öntöttem tartalmát. Az a magasba csapott, megvilágítva egy pillanatra a szentély mennyezetét. A fájdalom bal kezemben megszűnt, s tudtam, hogy a seb heg nélkül bezárult. Uram elfogadta áldozatomat.
Csak idáig ismertem a szertartást, de társaim nem hagytak időt a hezitálásra. Körös-körül halk kántálás kezdődött, majd ketten mögém léptek, és derékig lemeztelenítettek. Ahogy visszahúzódtak, másik két lovag lépett elő, és ujjukat egy-egy fekete festékkel teli tálkába mártva, rúnákat rajzoltak fedetlen mellkasomra. A kántálás erősödött, miközben lassan végigfektettek az oltáron. Kívülállóként figyeltem, ahogy a komtúr kezébe veszi a véremtől még vöröslő tőrt, és a magasba emeli. A kántálás tovább erősödött, míg el nem érte csúcspontját. A komtúr lesújtott.
Leírhatatlan volt a fájdalmam. Vakító fény volt, hang, mely megsüketít; több mint, amit a lélek elviselni képes. Aztán elmúlt, és mély, áthatolhatatlan sötétség vett körül.
Nem láttam, nem hallottam, nem éreztem semmit, mégis tudtam, hogy úton vagyok valami távoli cél felé. Egy örökkévalóságig tartott az utazásom, míg végül – bár semmi sem változott – megint csak tudtam, hogy megérkeztem.
Vártam. Nem tudom, meddig, míg végül egy hang hallatszott az elmémben. Különös hang volt, mély zengzetekkel telt. Hatalma volt.
Készülj, bűnös lélek. Hamarosan eljön az idő, és Urunk ítél feletted. Emlékezz!
A hang magamra hagyott. Megfogadtam volna parancsát, de nem jutott rá időm. Éreztem, hogy valami óriási hatalom színe elé kerültem. Éreztem, tudtam, hogy csak porszem vagyok hozzá képest, és félelem kerített hatalmába, hogy e hatalom mégis figyelmet fordít rám.
És emlékeztem. Végignéztem eddigi életemen. Nem egyes kiemelt pillanatokat, mozaikokat láttam, hanem a dolgok és események összességét – mégis pontosan érzékeltem mindent, tudtam, melyek voltak azon tetteim, amelyeket nem szabadott volna elkövetnem, és melyek azok, melyeket meg kellett volna tennem. Még sosem éreztem át ennyire önnön gyarlóságomat.
Újabb hang hallatszott. Félelmetes hang volt, iszonytató hatalmat sugárzott. Mindenütt ott volt. Kemény volt és szigorú, félelmetes és rettenetes, valahol mégis jó és kegyes – ha nem így lett volna, bizonyára megsemmisülök a Hangban.
Tehát itt vagy, aki késznek gondoltad magad, hogy lovagjaim közé lépj. Ha méltó vagy rá, az lehetsz; ha nem, örök kín az osztályrészed vakmerőségedért! Mondd hát, méltó vagy? Felelj!
Nem hazudhattam.
Méltatlan vagyok, Uram…
Csend és sötétség vett körül. Vártam az elkerülhetetlent, a kínokat, a véget. Egyfajta belenyugvás vett rajtam erőt.
És akkor a Hang felnevetett.
Jól van. Tudatában vagy gyarlóságodnak, tökéletlenségednek, s ez az első lépes a tökéletesség felé. Kapsz még egy esélyt: élj vele bölcsen. Elfogadlak. Térj hát vissza a testbe, amelyből kiszakíttattál.
Zuhantam.
Kinyitottam a szemem, de azonnal le is zártam. A sötétség után fájdalmas volt a gyenge fáklyafény. Mormogássá szelídült kántálás vett körül. Óvatosan résnyire nyitottam a szemem, és felültem. A templomban voltam, az oltáron, s a paplovagok ott álltak körülöttem. Köztük a komtúr is, kezében a még véres tőrrel. Kezem a mellkasomon, a szívem alatt behegedt sebhelyet tapintott ki.
- Igen – felelt a főpap ki nem mondott kérdésemre. – Meghaltál, és Ő visszaküldött. Ez a seb örökké megmarad – jelképe annak, ami vagy. Urunk felszentelt paplovagja.
Hozzám léptek, fekete reverendát borítottak a vállamra, Urunk szent jelvényét akasztották a nyakamba. Sorban átöleltek, szertartásosan, mégis melegen.
- Most már egy vagy közülünk, testvér.
Vállam görcsösen rázkódott, szemem nedvessé vált. Sírtam.
- De hát méltatlan voltam...
- Urunk méltónak ítélt, így hát az vagy. Mi is, mindannyian méltatlannak hittük magunkat Őelőtte, és Ő mégis méltónak ítélt minket. Fogadd hát el az Ő akaratát.
Térdre hullottam az oltár előtt, és hangosan dicsőítettem Őt, a Halottak Istenét, az Lelkek Bíráját, az Éjszakában Járót, Uramat, Dartont, akinek ezennel lovagjává váltam.
Társaim követték példámat, és közös imánk felerősödve szárnyalt a magasba.
És Darton mosolygott.
Forrás: Internet a 90-es évek végén, a szerzője gyaníthatóan Thaur, köszönet érte!
Ki a Halál Útján Járók közé lépett...
2011.02.08. 13:11
A dartonita lovagrend megalakulásával a Pyarroni Szent Szék arculatának egységén újabb repedés keletkezett. Vitatható ugyan, hogy van-é érdemi hitvallásbeli eltérés a Selmovita (ortodox) és a Maremita (szakadár) egyházfelekezet között. Valljuk, hogy van.
Ezért én, Airas Quentod Talthain, azon leszek, hogy megvilágítsam Darton tanainak igazi értelmét az arra érdemesek előtt. Ha van merszed követni, lépj közénk, és kövesd egyenes derékkal a Halál Útján Járók lovagjait!
A kocsmaasztal mellett