Airun utazásai során sokfelé terjesztette tanait, melyek gyakorta értő fülekre találtak, elvetve egy új dartonita hit alapjait a figyelmes lelkekben. Ezek a magok persze csak később, fokozatosan szökkentek szárba, hiszen az új templom vagy rendház alapításához szükséges feltételek a legtöbb esetben meglehetősen mostohák voltak. Mégis, ha visszakövetjük a maremita erősségek létrejöttét, azt láthatjuk, hogy alig telt el úgy év, hogy valahol új maremita központ ne kezdett volna kibontakozni.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a sajátosságokat, amelyek a rend kezdeti terjeszkedését befolyásolták. Pyarron és az inkvizíció hatalmának fenyegető árnya még akkor is a Rend fölé terült, ha az gyakorta bátran, egészen nyíltan dacolt vele. Ugyanakkor a túléléshez nem csak erőre és kitartásra, de ravaszságra és alakoskodásra is gyakorta szükség volt. A legelső években több templom csupán titokban tevékenykedett, megalapításuktól számolva még jó pár évig rejtette valós hovatartozását a kutató tekintetek elől.

A történelem viharai is hol kedveztek, hol ártottak a rend terjeszkedésének, ám al Marem és hívei mindig igyekeztek a kaotikus eseményeket a maguk javára fordítani. Ezért jellemző például, hogy míg délen a Dúlás által teremtett áldatlan állapotok kötötték le Pyarron figyelmét és legfőbb erőit, több maremita székhely nőtt ki az Államszövetség területén, jóllehet többnyire a Pyarrontól távolabb eső peremterületeken. A Dúlás és az azt követő viharok elvonultával Airun tovább szövögette kapcsolati hálóját az Északi Szövetség területein is, noha a pyarronita egyház meglehetősen szilárd bástyákkal rendelkezett a civilizált vidékek legtöbbjén. Ez az oka annak, hogy az északi rendházak és templomok alapítása általában későbbre esik déli társaikénál, és rendre csak később vallottak színt, amikor az ellenük vezetett kánonjogi és katonai hadjárat már csak csekélyebb méretet ölthetett, és eredményeiben sem lehetett igazán jelentős.

Szintén jellemző a rend terjeszkedésére, hogy Airunnak a világ minden tájáról zászlója alá sereglett népség sokszínű és zabolátlan, így a Darton hitelveinek új értelmezéseivel felvértezett lovagok és átpártolt papok a kontinens minden zuga felé elviszik az új híreket, és az eljövendő birodalomról szóló jövendölést. Elmékben és lelkekben kezd először terjedni a szakadár egyházfő tanítása, de egyre másra jelennek meg azok a korábban ortodox dartonita közösségek, akik nem félnek felvenni a kesztyűt, és vakmerően ellentmondani a Szent Szék reguláinak.

Az egyes rendházak vagy templomok alapításának évszámát nem szabad szigorúan kezelni, mert többnyire csupán egy támogató gesztustól vagy egy alapkőletételről van szó, így szinte minden esetben még évek telnek el az intézmény rendeltetésszerű és főként nyílt felavatásáig. Minthogy a maremita székhelyek sokféle erő és érdek szövedékéből bontakoznak ki, a legkülönfélébb forrásokból kapnak támogatást. A krónikákban fellelhető, hogy legtöbbször vagy egy hitében megvilágosodott ortodox templom fordított egyet köpenyén, vagy valamely világi hatalmasság vette pártfogásába a Rendet, avagy a hívők oldaláról érkezett a segítség. Persze arra is akad példa, hogy valamely lovagok merő dölyfből, önkényesen foglaltak maguknak új hazát, és szolgálták a Hallgatag Urat új otthonukból.

A maremita temetőkben magasodó templomok elterjedését a későbbi korok praktikus mivolta hívta életre, de eleinte a legtöbb város mellett csupán ortodox templom vagy kápolna emelkedett. Ezek a helyek önmagukban hosszú évekig az ortodoxia valós vagy már áttért papjainak látszólagos felügyelete alatt működtek, és nem egyszer jellemző, hogy a maremita székhely, a rendház, még nem a temetőhöz-templomhoz csatlakozik, hanem jó fél-egynapi lovaglásnyira rejtőzik a környéken, békés háborítatlanságban.

A Dovori Sziklatemplom (Alapítás: 3677)

Dovor, a közepes méretű, pyar, ravallon, berrán és dzsad népelemek lakta kalmár- és üdülőváros a Shadont a Galliomara déli partjával összekötő északnyugati karavánút mentén helyezkedik el. A város emberemlékezet óta a Marem nemesi család érdekszférájába tartozik – bár Airun ezt igyekszik titkolni, de egyesek tudni vélik, hogy még a föld is az övék, amin áll. Már a P. sz. 3670-es évek óta Darton vitézlő rendjének hátországául szolgált, a sötét próféta és a szent város viszályát azonban nem sínylette meg: a pyar arisztokrácia színe-java festői szépségű hegyvidékén telel. Dovor pihenőövezete a társasági élet, a gáláns kalandok és a kontinentalista filozófia melegágya, egyesek szerint innen ered a Smaragd Társasága is.

Al Marem itt alapította meg a hegyek között első intézményét, amely templom és rendház is egyben, ráadásul egy különös természeti képződmény előnyeit is kihasználja. A Tomúda da Sharmu röghegyeinek északi nyúlványa komoly barlangrendszert rejt magában, amit északi törpe építőmesterek és persze némi mágia segítségével Airun saját céljainak megfelelően alakíttatott át. A hegybe jó mérföld mélyen benyúló erődkaverna kívülről nem több egyszerű  nemesi rezidenciánál, valójában azonban pompázatos templom és lovagi szállás, képzőközpont és végső menedékhely is egyben.

A hegység keleti oldaláról több régi, elhagyatott bánya is nyílik, melyek szintén a Marem család tulajdonát képezik. Airun első intézkedései között rendelte el a bányák újbóli megnyitását, amelyekben elsősorban réz- és vasércet bányásznak. Mára a járatok közvetlen összeköttetésben állnak a rendház legbelső traktusaival, ahol a kovácsműhelyek kaptak helyet. A törpe kovácsok kezei alatt tanult kovácsmesterek - többnyire maguk is a lovagrend beavatottjai - készítik itt a rend számára a legkiválóbb minőségű fegyvereket és vérteket, melyekből jelentős tartalékokat is felhalmoztak az évek során a hegymélyi raktárakban. A dovori fegyverek és vértek a Rend körében is nagy elismerésnek örvendenek, a később létrejövő, rowoni rendházak kivételével a legtöbb intézmény nem képes hasonló remekművek előállítására, melynek oka a kiváló minőségű alapanyagokban és az itt szolgáló mesterek szakértelmében rejlik.

Az Alarweni Kőszentély (Alapítás: 3678)

Pyarrontól kellően távol, az Ördögnyelv hegység bércei között emelkedik az a rendház, amely a szakadár dartoniták egy különleges erősségét adja. A Kőszentély nem természetes képződmény, hanem a hegyoldalba felhúzott erődített szent hely, amely valaha csupán egy ortodox kápolna volt. Néhány lovag itt húzta meg magát az inkvizíció elől, majd miután a közvetlen veszély elhárult a fejük fölül, leváltották a helyi rangidős vénséget, és uruk új elvei alapján kezdték megszervezni a hitéletet a szomszédos Alarwenben. A lovagok nem a város temetőjét választották központjuknak, hanem az egykor menedékül szolgáló kápolnát építették át, így mára az apró szentély, amely az erőd szíve is egyben, több mint száz testvérnek ad otthont, és hetven láb magas falaival, bástyáival és lőrésekkel sűrűn csipkézett gyilokjáróival hathatós védelmet nyújt a bent tartózkodóknak.

Az erdőmélyi Kőszentély szerencsés elhelyezkedésének is köszönheti, hogy a Dúlás Syburrt végigprédáló hadjáratai nem érinthették, mert azok a kisebb csapattestek, akik ráleltek a dartonita rendházra nem gondolhattak annak ostromával és elfoglalásával. A Kráni Hegységhez csatlakozó Ördögnyelv nem éppen veszélytelen vidék, így a heves kedvű fiatalokat gyakran küldik zarándoklatra a Kőszentélybe, ahol jellemzően kevesebb a szent ájtatosság és több a fegyveres gyakorlat és portya, a hegységet borító rengeteg két- és többlábú fenevadjai ellen. 

A Domurti Varjútréfa Templom (Alapítás: 3679)

Domurt városa mellé épült egykori ortodox templom, amely a maremita tanok érdekében – Pyarron rosszallását is vállalva - az elsők között szólalt fel nyíltan. A Perdenion hegység lankáira települt városka vezetése felismerte a maremita lovagok képviselte katonai erő jelentőségét, amire a déli portyázókkal szemben komoly szükség mutatkozott. A városka melletti temetőkert a maremita templomok és rendházak szerveződésének legközismertebb példájául szolgál. A Varjútréfa elnevezést Airunnak köszönheti, aki azután adta a templom nevét, hogy Darton lovagjai és a kisváros ellen, törzsének élén felvonuló Razdak nagykánt a templom homlokzatáról felröppenő hatalmas varjú telibe tisztelte. Rossz nyelvek szerint a nagymesternek persze volt némi köze a varjú tréfájához, ami csupán a nyitánya volt a közel tízszeres túlerőben lévő nyargalók megalázó vereségének. A déli nomádok rendszeres betörései nem kevés fejfájást okoztak már a környék lakosságának, így mind visszamenőlegesen, a népes sírkertek rendben tartása és érdemi őrzése okán, mind a betörésekkel szembeni biztonság garanciájaként is örömmel üdvözölték Darton fegyveres rendjének hatalomátvételét. A rendház látja el a környékbéli falvak felügyeletét, ahol a lovagok megtelepedése óta jelentősen javult a közutak biztonsága.

A rendház lovagjai, akik főként még az Airunnak címzett felavatásra szóló meghívás kapcsán érkeztek, a lovagrend legrégibb, keményvonalas iskoláját követik. Feketére edzett nehéz teljes vértjeikben, csatára idomított nehéz harci lovaikon igazán félelmetes látványt nyújtanak. A kétkezes fegyverek közül a kardot preferálják, tízből jó, ha egy testvér akad, aki a déli barbároktól zsákmányolt kétfejű csatabárdot részesítené előnyben.   

A Dinisi Hullámsírbolt Nagytemplom (Alapítás: 3680)

Dinis városának szomszédságában épült az a templom, amely ugyan követi a hagyományos dartonita építészet alapelveit, méretei azonban jóval nagyobbak egy átlagos ortodox templomnál. Al Marem olyan dartonita központot akart létrehozni, amelynek szakrális fennhatósága kiterjed a Riegoy-öböl partvidékének összes városára, és már látványával is Darton végtelen hatalmát hirdeti. A templom itt is a temetőnegyed közepén magasodik, míg a rendház több épülete körös-körül, a falhoz tapadva húzódik meg. A Riegoy városállamok nem láttak kivetnivalót abban, hogy a halál istenét lovagok szolgálják, vagy hogy ők szolgáltatják ki a szentségeket. Általánosan jellemző, hogy a legtöbb városban van dartonita temető és templom, az arisztokrácia kereskedelemmel foglalkozó családjai mégis mindig a Hullámsírbolt Nagytemplom istentiszteleteit látogatják. Az itt szolgáló lovagtestvérek portyáikat a tengerre is kiterjesztik, így nem ritka a varjúszárnnyal ékített lobogó alatt hajózó őrjárat sem. A lovagok egy része ugyan a hajózáshoz és tengeri hadviseléshez éppúgy ért, mint a nehézlovas harcmodorhoz, mégis a Halállovagok bérelt fregattákon utaznak a városok között.

A Hullámsírbolt Nagytemplom belső építészete is rendhagyó, mert a környék lakosságának igényeit felmérve, a maremita fennhatóság bölcs megfontolásból megcserélte a Hullámsír és a Varjúszárny szentélyét, lévén a vidéken jóval több imádság és szertartás történik az előbbi szentélyben, így ezt először a liturgia hangsúlyainak átrendeződése, majd a szentélyek sorrendje és berendezése is támogatta.

A Riegoy-városállamok és Alidar, valamint az Északi Szövetség államai közötti szárazföldi kereskedelem nem egyszer ütközik az utakat ellenőrző valamely hatalmasság elképzeléseivel. A révek, hidak, kereszteződések és italmérések vámszedői ritkábban tényleg valamely nemes jogait igyekszenek érvényesíteni, de a legtöbbször nem. Darton lovagjai népszerű utazótársnak számítanak a vidéken, mert jelenlétükben még a legális rend képviselői sem próbálkoznak a szállítmányok megsarcolásával.

A Lánghalál Templomerőd (Alapítás: 3681)

Az Ordan és Sorappa közötti képzeletbeli vonal felénél, a Shibara baloldali mellékágához közel, az esőerdő mélyén található. A rendház erődített templom, amelyet ortodox mintára emeltek. A sivatagi utazók, menekültek és zarándokok kiszolgálására jött létre, akik Ordanba igyekeznek, vagy a Sheral bércein át, északra. A Dúlás rémségei elől menekülők közül is többen találtak itt otthonra, a biztonságos szállásért cserébe kevesek vélték nagy árnak a halál istenének új tanai melletti elköteleződést.

A környék éghajlata trópusi jellegű, így az itt képzett lovagok csak könnyebb páncélok viseletét szokták meg, és fegyvereik is eltérőek a többi Dartonita lovagétól. Ugyan megtanulnak bánni a Hallgatag Úr lovagjainak tradicionális nehézfegyvereivel, mégis jobban kedvelik a nehéz bozótvágó kést, amely méreteiben egy rövidkardhoz (egykezes palloshoz) hasonlít leginkább, de súlya nehezebb annál. Az itt kiképzett lovagok a túlzó szóbeszéd szerint párban forgatják a liánvágókat, de a valóság az, hogy csak néhány virtuskodó nagyszerű teljesítménye alapján terjedt el ez a hír. Nem ritkán a hajításukban is magas szinten képzettek, dacára a ténynek, hogy a penge nem igazán hajítófegyver, minthogy orrnehéz.

A különleges környezet ennek megfelelő feladatokat ró az itt élő lovagokra is. A roppant erdő és a Sheral bércei sokféle veszélyt jelentenek a felkészületlenül kódorgó lelkek számára. A mindennapos vadászat és erdei csapdaállítás és -ellenőrzés a napi rutin része, ezért a rendház lovagjai könnyedén elboldogulnának bármely trópusi esőerdőben. A rend igyekszik egyre nagyobb és nagyobb területet elhódítani az őserdőtől, ami kétkezi, izomszaggató munka lévén rendkívül megedzi az itt dolgozó-imádkozó lovagok fizikumát. 

A Dareci Masgarita Rendház (Alapítás: 3682)

Az Északi Szövetség területén való terjeszkedést sokáig jelentősen gátolta, hogy az Inkvizíció éber szemekkel vigyázta a tagok vallási életét. Al Marem próféta ezért úgy gondolta, ehelyütt célszerűbb az árnyak közül szervezni meg Darton eljövendő birodalmát, így az északi központ kiválasztásánál két elvet vett figyelembe. Fontosnak vélte, hogy legyen közel a tűzhöz, így a Szövetség központjában keresett alkalmas terepet, amelyet végül az Eren területén található, viszont közigazgatásilag Haonwellhez tartozó, Darec törpeállamban talált meg, alig félszáz mérföldnyire a legnagyobb északi dartonita központtól, Raveentől, ahol az ortodox dartonita érsek székel. Másrészről - Darton legkedvesebb tanítására építve - az arcátlanság csúcsaként olyan vidéket keresett, ahol az inkvizíció sosem keresné, ezért esett választása a Raveen szomszédságában álló államra, ahol nem mellesleg Jervinnar Wittich Molk, Dreina püspökének palotája is áll. Airun, bírván Eligor barátságát, csak annyit kért az örökifjú hercegtől, hogy hallgatólagosan támogassa a rend megtelepülését, ezért egyeztek meg a kétes és instabil jogi helyzetű apró állam területében. Az egyezség szerint a város melletti Zemel hegység északi nyúlványán magasodó vár, a hercegi lajstrom alapján, Darec felségterületéhez tartozik, ugyanakkor valaha régen a Masgartia Rend kapta birtokadományként, csak épp erről őket nem értesítették. A Masgari központtól távoli erődítmény így évtizedekig, használaton kívül maradt, és hovatartozásáról senki sem tudhatott biztosat. A titokzatos vár birtokviszonyait így nem firtatja senki, amúgy sem lenne könnyű kibogozni, kié is valójában. A szabálytalan alaprajzú erődítmény több száz lelket képes befogadni, és szokatlanul méretes kápolnájáról sokféle szóbeszéd járja: van, aki szerint Kyelnek szentelték, de a raveeni érsek úgy tudja, odaküldött papjai felügyelik a masgarita lovagok lelki életét. A rend óvatosan tevékenykedik ezen a vidéken, de a raveeni központ vezetése még csak nem is sejti, hogy mind a szemináriumaiban tanuló papjelöltek, mind az oktató tutorok közül többen titkos, kihelyezett képzéseket is látogatnak.

A rendház lovagjai gyakran rangrejtve teljesítik feladataikat, és a masgariták egerészölyves címerét is előszeretettel használják álcául. A sötét hírű lovagrend képviselőitől ritkán kérdezik jövetelük célját, így könnyebben boldogulnak Eren és a Szövetség területén is. Vértviseletük és kedvelt fegyvereik terén megegyeznek a fedőszervül használt masgaritákkal, így nyíltan alkalmazhatják őket. A rendházban több délvidéki pártütő ortodox tutor oktat, és soraik fokozatosan töltődnek fel a raveeni központból elszökdöső, új utak megismerésére nyitottabb elmékkel is. A rettegett dartonita érsek, a sírba hajló agg, persze tűzzel-vassal irtaná az eretnek maremitákat, persze túl a kilencvenen már nem könnyen veheti észre, hogy még az éjjeli edényét ürítő laikus testvér is túl sokat látogatja sosem ismert szüleit Darec városában.     

A Monegrisi Végső Béke Temploma (Alapítás: 3683)

Airun északi utazásai alatt hosszú évekig nem alapított sem templomot, sem rendházat, elvégre ez az értelmetlenségig veszélyes lett volna, viszont annál több jó kapcsolatra, jövedelmező ismeretégre tett szert.  Még a hetvenes évek végén ismerkedett meg Ven-Routen tartomány grófjával, a rettegett lovag hírében álló Arsenor con Radomirral. Az ősi család évszázadok óta bábáskodott a tartomány jóléte felett, és nyögte Krad elöljáróinak kizárólagos önkényét a vallási élet szervezésében. Airun csupán ígéreteket kapott a gróftól, miután megismerkedésüket egy baráti tornával koronázták meg, és valószínűleg az ígéret sosem vált volna be, ha a gróf alul nem marad és ragaszkodik évek múltán is adóssága lerovásához. Airun a pezsgő Rutenort szemelte ki alkalmas terepnek, de a gróf hatalma nem terjedt ki a szabad várossá nyilvánított kikötőre, így mire alkalmasnak látta az időt, Monegris városát ajánlotta a nagymester figyelmébe. A gróf által adományozott bőkezű támogatás tette lehetővé, hogy a városka újonnan nyitott temetőjéhez ne csupán kápolna, de immár templom csatlakozhasson, Arsenor pártfogását élvező maremiták fennhatósága alatt. A monegrisi rendház és templom mindig is a legjobban finanszírozott birtokok közé tartoztak, hála a Darton hitére tért északi grófnak, aki évekkel később ugyan fél lábát vesztette a zászlóháború forgatagában, mégis erős támasza maradt a rend világi szárnyának, egészen halálig.

A rendház lovagjai észak bármely világi lovagrendjének tagjaival is felvehetik a versenyt mesterségbéli tudásban, legyen szó tornaviadali vagy csatatéri összecsapásról, vagy a harcászati taktika és stratégia ismeretéről. Arsenor gróf nem csupán súlyos aranyakkal támogatja a rendet, de befolyását latba vetve, több alkalommal vendégelőadókat invitál a rendház nagytermébe, egyenesen a Hercegi Hadiakadémiáról. A Végső Béke lovagjai így nemcsak kiváló harcosok, de remek stratégák is egyben.  

A Fekete Gyűrű Rendház (Alapítás: 3684)

A Salumion hegység keleti bércei között megbúvó rendház, melyet Airun egy szeretett nő, Syerrana Lynquillis emlékére alapított. A nagymester és a lány között szövődött kötelék ugyan barátságnál több, szeretetnél kevesebb volt csupán, Airun mégsem akarta soha elfeledni a közösen, kalandozással töltött éveket és a kedves Syerrana naiv szeleburdiságát. Amikor a Salumion oldalában lovagoltak, mintegy véletlenül lettek figyelmesek az elhagyatottan álló kolostor-erődre, melynek föld feletti része alig haladja meg egy falusi kápolna méreteit. A nagymester nem kis megdöbbenésére a felderítés kiterjedt pinceszintet tárt fel, amely szinte kínálta magát egy titkos rendház létrehozására. A valaha talán Domvik egyik arcának szentelt, üresen álló kápolnát hamarost Dartonnak ajánlotta hát, miután a mélyben örök nyugalomra helyezte az első behatolóként botor módon csapdába szaladt Syerranát. A felszínen két átpártolt paptárs teljesít szolgálatot, míg a pinceszint birtokbavételére tizenhét jó lovagot rendelt a próféta.   

Mire a felső szint is átépítést nyert és komoly templom került a helyére, bő évtized szállt tova, majd még kettő, mire a rendház híres méregkeverő és alkimista műhelyeiről vált ismertté. Az itt szolgáló lovagok az efféle sötét mesterségekben is ugyancsak járatosak, hát nem annyira kiemelkedő testi erejükre, vagy páncélzatuk védelmére hagyatkoznak, hanem piszkos trükkök széles tárházára, a vérizzító mérgektől kezdve, a rejtett fegyverekkel preparált köznapi eszközökön át, az alkimista műhelyek ritka meglepetéseiig. A Fekete Gyűrűben kiképzett lovagok fegyvertelenül is veszélyes ellenfelei lehetnek bárkinek, ki ellenükre tör. Ha épp nincs kezük ügyében kard, akkor is nem várt fordulatok dönthetik el javukra az összecsapásokat. A Darton Könnye nevű ritka mágikus méreg feltalálásnak is ez a rendház a színhelye, és a sziklamorzsoló elnevezésű pusztakezes harci technika is innen származik.

A Laroquei Vigyázó Varjú Temploma (Alapítás: 3685)

Az Ennaim Hercegség fővárosában, Laroqueban található templom azért épülhetett meg, mert gyors felhúzását és fennmaradását egy hallgatólagos megállapodás garantálta a várost és a hercegséget irányító kalmárdinasztia fejével. Airun al Marem sosem volt ugyan kufár, de mindig értette a dolgát, ha effélékkel kellett szót váltania. A Kereskedő Hercegségek laza szövetsége amúgy is olyan területnek számított, ahol egy kedvező ajánlattétel hosszú, gyümölcsöző kapcsolat alapjait rakhatja le. Ennek értelmében a maremita lovagok részt vállalnak a kalmárcsalád értékesebb áruinak karavánkíséretében, valamint híreket, tájékoztatásokat szállítanak a dinasztiának, cserében nyíltan és egyértelműen lehetnek jelen a város egyébként kellően színes vallási palettáján, ahonnan az ortodox dartonita hit teljesen kiszorult. Al Marem és hívei persze megtalálták a módját, hogyan értsenek szót a helybeliekkel, így a maremita hit nem csupán egy a sok közül, de kifejezetten széles elismertséggel bír a településen. Mindenféle népek megfordulnak a kikötővárosban, így a lovagoknak nem okoz gondot utánpótlás-nevelésről gondoskodniuk. A környéken jellemző, hogy a lovagjelöltek a Hercegségek területén történő zarándoklatok alatt sajátítják el a beavatáshoz szükséges tudást, a régió területén épült további két templom-rendházzal szoros együttműködésben.

Laroque temploma a város északi peremén található, a temető közepén, de félreeső elhelyezkedése nem gátolja meg a városi híveket, hogy szép számban és gyakran látogassák az egyébként már-már túlzó díszítettséggel épült templomot. Ez volt az első olyan szent hely, ahol a külső, homlokzati jegyekben már megjelenik a halál sokféle, szimbolikus ábrázolása, és a varjú motívumok gazdag változatossága mintául szolgál a későbbi templomok számára is. Állítólag a főkapu feletti kiterjesztett szárnyú varjú hatalmas, részletes szobra szolgált például a templom névadásakor, ám egyesek tudni vélik, hogy a sírkertben őrszolgálatot teljesítő megannyi varjúlovag miatt kapta nevét a templom.   

Az itt szolgáló lovagok ritkán hordanak teljes vértezetet, az állandóan párás kikötői klíma ezt nem teszi lehetővé, viszont kiemelt hangsúlyt helyeznek a testi erő növelésére. Ebből következik, hogy előszeretettel használnak enyhén görbe ívű tengerészkardokat is, mint másodfegyvereket a leggyakrabban használt fattyúkardok mellett. A tengerészkardok többnyire hárítófegyverként funkcionálnak, ám a forgatásukban leginkább járatos testvérek támadni is jól tudnak velük, és hajítani is képesek őket.   

Az Odrai Éjjeli Menedék Templom (Alapítás: 3686)

A Raehur Hercegség legnagyobb városában a Kosfejes Ranagol, a Vérivó Tharr és Morgena ritkább aspektusainak szent épületei mellett senkinek sem volt szálka a szemében a dartonita hit követői között dúló apróbb háborúság, melyből kellő háttértámogatás és fegyveres erő hiányában az ortodoxia képviselői kerültek ki vesztesen. Újabb különös szekta települt hát meg a városban, a pyarroni halálkultusz új irányzatát hirdetve az arra fogékonyaknak. A herceget nem érdekelte az úgymond belső változás, lévén egyként ősi és kapzsi dinasztia feje, kizárólag az adók megfizetése foglalkoztatta, ebben pedig sosem került szembe a Hallgatag Úr nem éppen szegény lovagjaival. A Hercegségek területe igazán jó esélyeket rejt azoknak, akik nem restek a zavarosban halászni, és kihasználni az adódó lehetőségeket.

Al Marem új irányzatának követői, megszokott tevékenységi körükön túl, egy új színnel bővítették palettájukat. A város népeinek rettentő forgatagában a gyakorlatba is átszivárgott az elv, hogy a különféle országok gyermekeinek nyelvét és eszejárását csak Darton felkeltjei érthetik meg, lévén az utolsó percen túl már senki sem különbözik a mellette nyugovótól. Az Éjjeli Menedék rendházban dolgozó lovagok zöme így nem csupán a pyarroni nyelvnek a városban közösként ismert tengeri változatát beszéli, de legalább három-négy egyéb nyelvben igazodik el könnyedén a közemberek nyelvjárásaiban. A shadoni nyelvváltozatok, a Gorvikban beszélt utó-godoni, a dzsad nyelvek sobirai, abadanai és hamedi dialektusai, a Hat Városban elterjedt kereskedőnyelv, a lyronais éppúgy előfordulhat közöttük, mint a Fű-útjának egyveleg-nyelve vagy akár a távoli aszisz. A dartoniták rendháza nem rest tudását csengő ezüstökre váltani, így egynémely türelmesebb lovag megfelelő kérlelés és fizetség után örömest szolgál felvilágosítással valamely idegennyelvű irat értelmezéséhez vagy szövegezéséhez, de a nyelvtanítás lassabb és áldozatosabb feladatát is szívesen elvállalják. A sok nyelvet beszélő lovagok többnyire már többször is bejárták a Hercegségek területét, zarándoklataik alatt felkeresve a többi rendházat, ezáltal is terjesztve a tudást. A Menedék híres a rendház könyvtáráról is, ahol a librárius testvérek nem csak a lingvisztika rejtelmeiben mélyültek el, de számos világi tudomány vonatkozó szakirodalmával is rendelkeznek.     

A Prasense (Függőkert) Barlangerődje (Alapítás: 3686)

Az alapításkori évként megadott időpontban Aleph csapatai élén bevette Prasense, a teraszos szerkesztéssel épült Függőkert barlangerődjét, és ehelyütt alapította meg a paplovagrend világi szárnyát, melynek központjává is tette azt. A rendház a Gyűrűhegység északkeleti nyúlványának és a Sheralan legdélibb, legvénebb röghegyeinek találkozásánál található. A Függőkert nevet a hegy különös fennsíkjai miatt kapta: valami ismeretlen erő úgy formálta meg a kőrengeteget, hogy a hatalmas, táblaszerű fennsíkok lépcsőszerű képződményt alkossanak. A barlangerőd kialakításánál nagyban támaszkodtak a dovori sziklatemplom építésénél szerzett tapasztalatokra, és az akkor közreműködő mesterek közül nem egy újra kamatoztathatta rendkívüli szakmai tudását.

A rendház a század végére némiképp elvesztette jelentőségét, az egyházi rendházak méreteikben mind magasan felülmúlják a korlátozott bővítési lehetőségekkel rendelkező barlangerődöt. A rendház továbbra is a világi lovagok szállásául szolgál, ám vezetőjük, Aleph egyre kevesebbet tartózkodik itt, noha nem egyszer titkos gyűléseket tart itt a Smaragd Társasága.

Az Erioni Fekete Torony (Alapítás: 3687)

Airun al Marem mindig is kiemelten fontosnak tartotta, hogy szakadárnak bélyegzett rendje minden nagyobb városban képviseltesse magát, így még idejekorán parancsba adta, hogy Erionban, a Kalandozók Városában is épüljön rendház, a Hallgatag Úr és lovagjainak nagyobb dicsőségére. Az építkezéshez szükséges földbirtokot és magát az építési engedélyt Airun egy kocsmaasztal mellett szerezte meg, lévén Leere om Viniel, Erion hercege, a Palotanegyed ura ugyancsak kedvelte a harázdjátékok minden kifinomult formáját, hát a dartonita nagymester sem restellte kihasználni a tényt, hogy a kártya nemesi körökben párbajképes fegyvernemnek számít. Nem egyszerűen győzelmet aratott hát a herceg felett, de olyan vereséget mért rá, hogy a vesztes nem tagadhatta meg pimasz kérését, hogy új rendházuk ráadásul pont Dreina és Krad nagyhírű rendházaival átellenben épülhessen fel. A rendelkezésre bocsátott birtok ugyan alig volt több kétezer négyzetlábnál, de Airun és csavaros eszű építőmesterei megtalálták a módját, hogyan alkossanak rendkívülit ilyen csekély alapterületen is.

A Ronsei Könnyű Halál Kápolna (Alapítás: 3688)

A Haonwell legészakibb nagyvárosában található kápolna és dormitórium korábban Noir papjainak utolsó ronsei képviselete volt. Az álmokkal és áfiumokkal kereskedő, megtűrt papok nem igazán számítottak beilleszkedésre képes fennkölt lelkeknek, szolgálataikat mégis nem egy feledést, enyhülést vagy bódulatot kereső művész vette igénybe az évek során. Noir rendjének lassú haldoklását méltóképp tetézte be a Hallgatag Úr híveinek megérkezése: a szomszédos, raveeni Dartonita Érseki Főkegyhely küldötteiben nehezen lehetett felismerni a délszaki Fekete Gyűrű rendházának lovagjait. Maga Darton érseke intézett felhívást a halódó közösséghez, hogy közös zsinaton egyeztethessék isteneik Szent Anselmo szerinti viszonyát és jövőbeli északi együttműködését. A reménykedve várt gyűlésre érkező lovagtestvérek tiszta szívvel adták át ajándékukat - a halált - az evilágban már alig gyökerező néhány Noir hitű felkentnek, majd könnyű szerrel átvették helyüket és szerepüket. Neveltetésük okán nem esett nehezükre a maguk kotyvasztotta főzetekkel szolgálni ki a bódulatra áhítozó híveket, de az árnyas oldalfülkékben szép lassan megváltozott a szolgáltatás mibenléte. Az áfiumok egyre kevesebbszer készültek el időre, viszont a vigaszt kereső lelkek egyre többször találták meg azt, az ékes szavakkal szóló halállovagok jó tanácsaiban és útmutatásaiban. Lassanként híre ment, hogy jóféle fizetségért továbbra is vásárolható könnyű álom és percnyi szerelem, de aki mélyebb és hosszabban tartó élményekre vágyik, jobban teszi, ha csupán valamely alkonyati ájtatosságot látogatja, ahol a halál fenségének nagyszerűségéről esik szó.

A kápolnához csatlakozó dormitórium alig több mint kéttucat testvér elszállásolására alkalmas, de azon kevesek, akik itt teljesítenek szolgálatot, Darton maremita tanainak legékesebb nyelvű szólói. Meglehetősen kevesen tudják a városban, hogy a halál költőinek is becézett lovagok nem csupán a szép szavak, de a másfélkezes kardok forgatásának is igazi művészei. Az állandó rejtőzködés és intrikáik bonyolult hálójának fenntartása kiváló társas készségekkel rendelkező egyéneket faragott az eredetileg méregkeveréssel foglalkozó rendtagokból, akik közül többen is egyes művészeti ágak avatott ismerőivé léptek elő. A lovagok között több testvér is saját műveket szerez, mind próza-, mind versformában, és a helyi műértők véleménye szerint bármely északi bárddal vagy igriccel bátran mérkőzhetnének akár dalpárbajban is, ha a megadott téma a halálhoz kötődik, és persze ha az otromba fattyúkardokat párbajképesnek minősítik a kecses rapírokkal szemben.         

A Rowoni Darton Ökle Főtemplom (Alapítás: 3691)

Rowon a maremiták északi székvárosáva, ahol a próféta befolyása szinte korlátlanná vált a XIV. zászlóháború után. Az állam fővárosának területén több maremita templom is emelkedik, de közöttük legelső a főtemplomnak címzett Darton Ökle. A méreteiben és díszítettségében is roppant impozáns épület a város középpontjában magasodik, így temető nem csatlakozik hozzá. Pyarron területén az ilyen templomot már székesegyháznak titulálnák, és tény, hogy könnyedén felveszi a versenyt akár Krad vagy Dreina pyarroni főtemplomaival. Ezen kívül a városban további négy dartonita templom található, melyekhez sírkert is kapcsolódik, és ezek rendre a négy másodrendű égtáj szerint helyezkednek el, míg az égtájak beosztásának a város négy legnagyobb lovagi rendháza felel meg.  

A Halálhozó Kastélya (Alapítás: 3697)

A Dartonita Lovagrend északi terjeszkedését nagyban elősegítette, hogy a XIV. zászlóháborút követően Abaszisz egyik hercegkapitánya, Lothar dul Hossad, 3697-ben pártfogásába vette a Rowon visszavételére induló dartonita csapatokat. Az adományozott birtokok ugyan némi kötelességgel is jártak, de az ellenszolgáltatás elenyésző volt a tényhez képest, hogy Airun és lovagjai nemcsak egy biztonságos északi támaszpontot nyertek, ahonnan ellenőrzést gyakorolhattak a Quironeia déli partvidéke felett, de vallásukat - annak szakadár mivolta ellenére is - töretlenül a Fogadalmas Egyházak között jegyzik Abasziszban.  

A Salastos hegység déli lejtőin megbúvó ódon kastélyt ostrommal szerezte meg a Rend, és elűzve onnan a Büdöspofájúnak becézett Alastair dul Hossad bárót, ki bevehetetlennek gondolt sasfészkéből odáig merészkedett, hogy tele pofával röhögje ki a háborúban megtépázott hatalmú nagykirályt. A fej- és jószágvesztésre ítélt nemesúr a felségárulás vádjával is csupán egy kiadós szellentés erejéig foglalkozott a vacsoraasztalnál, de a fekete szárnyakon érkező megtorlás letörölte arcáról a vigyort. Airun távollétében a Rend legnagyobb szakrális hatalmú lovagjai nem sokat vesződtek ostromgépek állításával, inkább urukhoz fohászkodtak „szorongatott” helyzetükben, mire a segítségükre érkező Halálhozó, Darton leghatalmasabb küldötte a falakon belülre repült, és percek alatt iszonytató lángörvénybe borította a gyilokjárókat, míg a kastély felett cikázó rettenetes villámok ízzé-porrá törték a védművek zömét. Az Alastair báró személyi testőrségében szolgáló Uwel-lovag kevés híján a rettegésbe halt bele, minthogy a halálangyalt meglátva szentül hitte, maga Darton jött el értük vétkes kevélységükért. A Halálhozó a Büdöspofájú fejét hangos röhögés közepette hajította az őt szólító vezénylő komtúr lábaihoz, majd eltűnt egy sötét villanásban. A lovagok két csapatteste már bőségesen elegendő volt az ostrom befejezéséhez. A Halálhozónak nevezett kastély teljes helyreállítása ugyan egy éven túl nyúlt, de a Rend kiváló sziklaerődre tett szert, ahonnan könnyűszerrel uralkodhat a környék népeinek lelki nyugalma és túlvilági jóléte felett. Az újabb időkben a kastélyt irányító komtúrt becézeik gyakran Halálhozónak.

A Pallosmosoly Rendház (Alapítás: 3698)

Az egykor Pörölymosoly névre hallgató romos Uwel-rendház felújítása jóval kevesebb időt vett igénybe, és az elnéptelenedett kegyhely rövidesen újra megkezdte működését. Egy kerek év elteltével az új rendház, melyet kevéssé szellemesen Pallosmosolyra kereszteltek, már a szomszédos tartományokból is vonzani kezdte a kalandvágyó nemesifjakat, akik egyre nagyobb számban folyamodtak felvételért a Rendbe. Az új jövevényeket még az sem tántorította el, hogy a Pallosmosoly személyi állományának négyötödét a tizennegyedik zászlóháborút megjárt, veterán fehérorkok nemzetsége adja, akik ugyancsak keménykezű kiképzők hírében állnak.  

A  Vadászó Halál Rendháza (Alapítás: 3699)

Dul Hassad aszisz hercegkapitány adományai közé tartozott a toraniki síkon elterülő hercegi erdőuradalom is, ahol a kontraktus feltételeinél jóval hamarabb, öt év helyett két esztendőn belül felhúzták a Darton nagyobb dicsőségét hirdető templomerődöt, a Vadászó Halál Rendházát. A rengeteg közepére épített erőd masszív kőfalai és sarokbástyái az  korai dartonita építészetre jellemző, díszítettséget nélkülöző, praktikus stílusban készültek. A környező erdőség vadban igen gazdag, így a lovagok szállásán gyakorta fordulnak meg vadászni érkezett főurak, akik a dul Hassadok vendégszeretetét Darton tréfáin keresztül kénytelenek megtapasztalni. Nem egy nemesemberrel előfordult már, hogy egy-egy vadászatot követően szekereiken gazdag zsákmánnyal, lelkükben pedig az új hit csíráival indultak útnak hazafelé. 

A rendház lovagjai előszeretettel használnak hajítófegyvereket, a -dárdák, -bárdok és vadásztőrök mellett sokan az acélnehezékekkel szerelt bolát is mesteri szinten kezelik.

Sokféle szóbeszéd kering Darton, a halálisten, felkent lovagjairól Ynev széles térségein. Sokan úgy tartják, a lovagtestvérektől legjobb minél nagyobb távolságot tartani, hiszen bármikor uruk színe elé küldhetnek bárkit, aki nem kedvük és hitük szerint cselekszik, míg mások azzal érvelnek ellenükben, hogy a szavaikból áradó hidegtől egy dérfarkas is megborzongana. Hallani olyanokról, akik erőst kedvelik társaságukat, és magabiztosan állítják, náluk vígabb népséget és becsülendőbb ivócimborát sehol sem lelni, míg megint mások szerint könnyű velük szót érteni, bár befelé forduló komor lelkiviláguk okán leginkább uruk birodalmának lakóihoz válnak egyre hasonlatosabbá. Találni olyan személyt is, ki amellett tesz hitet, hogy egyedül az ő komor imáik és fohászaik hozhatnak enyhet a halál terhétől szenvedő léleknek, és a bátorító szavakkal celebrált búcsúztató szertartásaik segíthetik nyugodalomba a kedves halottakat, mások meggyőződése rettegett lovagprédikátorokról mesél, akiknek szavai és tettei csak fájdalmat, félelmet és szenvedést hoznak magukkal. Az igazság, mint oly gyakran, minden véleményben felfedezhető.

Le kell szögezni ugyanakkor, hogy a lovagok kedélye egyénenként és élethelyzetenként, koronként és vidékenként nagyon eltérő lehet, és Darton szolgálatában nincs olyan lélek, aki ne esne át egy hosszantartó, lassú személyiségváltozáson. Szintén megjegyzendő az a tény, hogy a rend létrejöttének, elterjedésének és elfogadásának (kanonizációjának) folyamata alatt maga a rend is ugyancsak sokféle arcát mutatta a kívülállók felé, és egyfajta változás, átalakulás ezen folyamat során is végigkövethető. A maremitákról közszájon keringő vélekedések sokszínű kuszaságát az is megalapozza, hogy mentalitásukban alapvető elemet képez a mindennemű formalitások elvetése, tagadása, így olyan regula sem létezik, amely egyfajta viselkedéses kódexként funkcionálna számukra. A megannyi lovag-kép oka tehát a paplovaggá érés folyamatából is adódik.

Annak érdekében, hogy részleteiben is megérthessük a lovagokra jellemző mentalitást, célszerű végigkövetnünk egy reménybeli lovagjelölt várható életútját és személyiségfejlődését, el nem felejtve a tényt, hogy e téma tárgyalása kapcsán kénytelenek vagyunk túlzó általánosítással élni.

A maremita rend népszerűségének és gyors elterjedésének egyik oka (túl Darton tanainak egyszerű szükségszerűségén) az volt, hogy a kiemelkedés lehetőségét kínálta mindenkinek, aki kész volt szívébe fogadni a Hallgatag Úr tanításait és fegyverrel kiállni igazságának védelmében. Nem számított az életkor, a rang és vagyon, a lovagok (majdnem) mindenkinek lehetővé tették, hogy a rend kebelén magasba törjön, és származásától függetlenül kitanulja a nehézlovas harcmodor és a szakrális mágia forgatásának mikéntjeit, ha erre az őt tanítványul választó patrónusa alkalmasnak ítélte. Ebből fakad, hogy a rend elterjedésének időszakában mindenféle rendű és rangú népek sereglettek a Holtak Őrének zászlai alá, így a magukkal hozott ismeretek és az életről és halálról való alapvető felfogás is nagyban különböző volt, számtalan árnyalatot ölelve fel.

A példa kedvéért képzeljük el azt a patronáltnak fogadott közembert, aki korábban, mint kocsmai kidobó legény kereste kenyerét, majd Darton lovagjaihoz kívánt csatlakozni. A nem formalizált képzés néhány kezdeti évében egy ilyen ember hamarosan sorsának jobbra fordultát tapasztalhatja meg. Patrónusa és a rend gondoskodik róla, hogy a képzéshez szükséges eszközökkel és felszereléssel el legyen látva, így hamarosan saját lóra, fegyverzetre és páncélzatra is szert tesz, ha nem is a legmagasabb minőségi kategóriából származóra. A napi betevő gondja is megoldódik számára, fedél pedig a vidék sajátosságainak következtében kerül a feje felé az utazások alatt, ami csillagos éj, istálló vagy pajta éppúgy lehet, mint egyszerű falusi ivó közösségi terme, vagy útszéli fogadó szobái, netán valamely templomerőd dormitóriumia. A legtöbb tanulóidejét töltő lovagjelölt patrónusával együtt teljesít feladatokat, kisebb kompániák utaznak együtt, ahol több felszentelt paplovag, és néhány áttért pap mellett több apród és fegyvernök is a csapat része. A mentalitásban vegyes társaság tehát adott.

Azok a jelöltek, akiknek a rendhez való csatlakozás felért egy világfordulással (és a legtöbb jelölt a rend terjeszkedésének idejében ilyen), gyakorta megrészegülnek a kezükbe került hatalomtól, illetve annak jövőbeli reményétől. A köznép által ismert duhajkodó, tivornyázó, nagyhangú maremiták általános képe is alapvetően ebből ered. A patrónusok nem tiltják tanítványaiknak a mulatozást, mert hitük szerint a jelöltek feladatai közt az élet alapos ismerete is megtalálható, és jól tudják, mire felkent paplovagokká válnak, addigra rég és könnyen maguk mögött hagyják életük és világlátásuk ezen szakaszát. Nem ritka tehát a világban, hogy daj-dajozó, részegeskedő, obszcén és durva tréfákat mesélő, bárdolatlan élcekkel dobálózó dartonita lovagokról szólnak a történetek, hiszen ugyan a legtöbb esetben csak lovagjelöltekről van szó, (akiknek beavatottsági fokával a köznép nincs tisztában), akiknek képét gyakorta össze is mossák a velük együtt csendesen iszogató, elmélkedő, felkent paplovag társaikkal, mestereikkel.

A rend elterjedése és kanonizációja után következő időszakban is találkozhatunk a fenti jelenséggel. Mire a lovagok rendbéli felvételének rituáléja (A Halál Útját Járók rituáléja) kialakul, bő emberöltő telik el az alapítás óta, de ezután, ha nem is szigorúan vett formában, de a dorbézolás (vagy ahogy belső köreikben oly gyakran emlegetik, a dombérozás) szerves része lesz a beavatáshoz szükséges zarándoklatnak. (Ez a 3. Stáció: A létezés gyönyöreinek elvetése.) Ennek célja persze nem az öncélú életélvezet, de a szélesebb tömegek ezt sosem fogják megérteni, különös tekintettel arra a tényre, hogy sosem magyarázzák el nekik, mi ennek valódi értelme és szerepe a lovaggá válás folyamatában.  

A lovagjelöltek általában néhány rövid hét után apródból fegyvernökké válnak, és tanulóidejük zömét ebben a rangfokozatban is töltik el. A kiválasztást követő képzés időszaka alatt mind ismereteik, mind hitük elmélyülése megvalósul, és az alkalmas többség, (majd egyre inkább kisebbség), lehetőséget kap rá, hogy megkezdhesse a felszentelés utolsó lépcsőfokát, a szent zarándoklatot. Ennek szabályai persze patrónusonként, koronként és élethelyzetenként némiképp eltérőek lehetnek. Jelentőségük abban áll, hogy mivel a tapasztalat alakította ki az egyes stációk feladatait és kihívásait, így a patrónusok nem alaptalanul bízhatnak benne, hogy annak végeztével már igazi dartonita paplovagi értékekkel és világlátással rendelkező fegyvertársat kaphatnak maguk mellé, Darton rendeléseinek evilági teljesítéséhez.

A beavatást elnyert és felszentelt lovagokból lesznek azok az alakok, akiket a köznép rettegéssel vegyes érdeklődéssel tisztel, és gyakorta áhítatos csendben hallgat, szívükbe fogadva a gyakorta hűvös igazságokat a kárpit túlfeléről és Darton igazságáról. A lovagok személyisége a beavatás közel egy éve után jelentős átalakuláson esik át. Nem ritka jelenség, hogy már a próbák megkezdése előtt olyan férfiak a jelöltek, akik sokkal jobban hasonlítanak a paplovagokhoz, mint egykori önmagukhoz, mégis, az igazi változást és átszellemülést a zarándoklat holdhónapjai hozzák el számunkra. Darton tanításainak lényegét és valóságát saját maguk, közvetlen közelről tapasztalják meg, és ezáltal legtöbben tudatára ébrednek annak a felelősségnek is, amit Darton birodalmának kapuőrzői mindannyian átéreznek a kezükbe letett tudás és hatalom miatt.

Külön ki kell még térni azokra a testvérekre is, akik a maremiták világi szárnyát alkotják. Ebbe a rétegbe két módon kerülhet a lovag. Vagy elvi támogatóként, világi úrként szolgálja Darton ügyét, és nem is feltétlenül személyében, mint anyagi támogatásokban áll a rend rendelkezésére, vagy a paplovaggá emelkedésre alkalmatlannak talált, belső körből került a világi szárny szolgálatára. Minthogy ez utóbbi kör nem részesült a legtöbb paplovag életében jelentős személyiségformáló erővel bíró zarándoklat hatásában, rájuk inkább a jelöltek mentalitása jellemző, persze kivételek itt is szép számmal akadhatnak.

(A téma összefoglalásul azt is mondhatnák, hogy a maremita lovagok mentalitása és kedélye három folytonos dimenzió terében alakul. Az első (a meghatározó) dimenzió a temperamentum, aminek egyik sarokpontja a dombérozás, a másik a hűvös-közönyös cinizmus. A második a rend kanonizáltsági foka, tehát az alapításkori helyzet és a kb. 3730 utáni korszak. A harmadik dimenzió a beavatottság foka, az apródtól (jelölt) a komtúrig (beavatott).)

A dartonita paplovagok rendjének létrejöttekor, még a kérdés is helytelen volt, hogy hogyan lesz valakiből paplovag, lévén az első lovagtestvérek fiatal ortodox papok voltak, akik termetük és fizikai képességeik okán képesek voltak a lovagi harcmodor elsajátítására. Ezért a téma tárgyalásakor el kell különítenünk két nagy időszakot, aszerint, hogy a Rend mennyire elismert és elterjedt már a kontinensen. Nehéz ehhez éles választóvonalat húzni, de az egyszerűség kedvéért, ami a Rowonba telepedést megelőző időkben történt (P.sz. 3690), az az első szakasz, és ami a XIV. zászlóháború után (P.sz. 3696), az már a második szakasz.

Kreig a redves cölöpökön álló rönkház lépcsőjén ült és éltes kikötői ribancokat megszégyenítő elánnal káromkodott. Szidta az esőt, a sarat, a kocsmát a háta mögött és persze az istenek jelentős hányadát is. De leginkább önmagát. Hat napig nyelte a port mire eljutott ide. Az eső az érkezését követő hajnalon kezdett zuhogni, mintha dézsából öntötték volna, és azóta égiektől elrugaszkodott, nyálkás dágványt csinált a környéken mindenből. És ez még csak bajok csekélyebb része volt.

A Dartonnak szentelt épületek sosem a települések központjában találhatóak, hanem minden esetben a városon kívül, a temetőhöz csatlakoznak. A legtöbbször a temetők közepén magasodnak, zömök alakjukkal már messziről is fenyegetőek, ahogy uralkodnak a halottak kertje fölött. A legtöbb esetben az ortodox temetők nem, vagy csupán gyatra, alacsony falakkal körülkerítettek. A maremita templomok mindig a temető közepén magasodnak, és maga a kert mindig komoly védművel rendelkezik, amely nem csupán a falakból, hanem egy kapuház szerű nagyobb épületegyüttesből áll, ami nem más, mint a lovagrendnek otthonul szolgáló rendház. A temetőbe és így a templomba csak ezen keresztül lehet eljutni.

A temetők őrzése az egyik olyan ütközőpont, amiben az egyház ortodox és maremita ágazata érdemben különböző nézeteket vall. Igaz ugyan, hogy a temetők és a pihenő holtak védelme kiemelt szerepet kap mindkét esetben, de al Marem hívei azt vallják, hogy az eltávozottak nyugalmának védelme szent és komoly kötelezettség, amit kellő hatékonysággal csakis a lovagi képzésben részesültek, tehát a rend tagjai képesek ellátni. Az sem vitatható ugyan, hogy az ortodox temetők védelmét éjszakánként Darton felfegyverzett papsága biztosítja, akik nem restek segítségül hívni uruktól kapott szakrális hatalmukat sem a betolakodók elleni küzdelemben, de a maremiták úgy tartják, ez gyengeség, és a hatalom elpazarlása, hiszen a sírok védelméhez a legtöbb esetben elég a lovag karjának és kardjának ereje. Ezért az Airun és hívei által uralt területeken a temetők védelmét nappal a világi szárny lovagjai, míg éjszaka maguk a lovagtestvérek látják el.

Al Marem, az uralma alá tartozó településeken így megerősíttette a falakat és híveivel tömte meg a főbejáratot rejtő kapuházat és a csatlakozó épületegyüttest, amelyek a rend mind világi, mind egyházi szárnyának rendházául is szolgál minden esetben. A kapuház épületéhez bal felől mindig egy U-alakban hajló, egy emelet magas helyőrség tapad. Az U baloldali szára a főépület, aminek emeletén a lovagok szálláshelyéül szolgáló dormitórium, földszintjén a refektórium, a közös étkezések és társas élet színhelye, míg a pincékben magtárak, élelmiszerraktárak kaptak helyet. Az U forma középső szára az istálló, míg a harmadik ágon a kocsiszín, a kovácsműhely és a konyha helyezkedik el. Az épületek által közrefogott, mintegy 500 négyzetlábnyi terület a gyakorlóudvar, ahol a világi lovagok edzik magukat. A kapuház jobboldalán egy negyven láb magas öregtorony található, ez ad helyet a komtúrnak és helyetteseinek csakúgy, mint alsóbb szintjein a temető és a templom adminisztratív ügyeit intéző személyzetnek. A donjon pincéiben a lovagok fegyverraktárai találhatóak. Maga a kapuház barbakán rendszerű, ahol nappal Darton világi lovagjai teljesítenek őrszolgálatot, alkonyattól pirkadatig paplovagokkal megtámogatva.

Darton csendben jön, észrevétlenül. Nem követi fényes kíséret, nem harsognak fanfárok az érkezésekor. Őt magát sem látod különösnek vagy figyelemre méltónak, és csak a legbölcsebbek ismerik fel őt. A végső próbatétel mégiscsak ez. Az arca fáradt, hideg és nyugodt, mint a szárazföldet évtizede nem látott hajósoké, de a keze kérges, csontos, meleg és száraz. Nem visel rangjelzést, csak az utazók hosszú, kopottas kabátját. Darton minden teremtménnyel kedves, majdnemhogy előzékeny és halk szavú, kedveli a gonoszokat és a jókat egyaránt, de valójában mélységesen közönyös, szeszélyes és kiismerhetetlen. Nem védelmez, nem ad útmutatást, nem vitatkozik és nem mond ellent, felesleges, hiszen vele szemben úgysem lehet igazad. Nem hozzád szól, csak szól; hogy meghallod-e, számára közömbös. Nem szolgái és követői vannak, hanem társai. A Birodalom az övé, mint a test, mint a lélegzet, mint az élő lélek. Az őrszemek, akik a Birodalom határvidékét járják, nem alattvalói, hanem testvérei; a szürke ebek, amik a nyomában járnak, saját húsa és vére.

Egy napon – nem valamiféle jelentőségteljes és nevezetes napon, hanem egyikén a legszürkébb és legjellegtelenebb hétköznapoknak, és nem az éjszaka titkokat feltáró óráiban, hanem amikor még magasan áll a nap, és a percek múlása munkás, fáradságos és fullasztóan poros – Darton meglátogat. Nem kopogtat, nem lép be, nem érkezik meg, csak ott van. Kinyitsz egy jól ismert ajtót, és ő néz veled szembe, fáradt, szomorkás mosollyal, és azt kérdi: „miért űzted el azokat, akiket küldtem hozzád?” Nem törődik vele, felismerted-e vagy sem. Számára ez teljesen érdektelen, hiszen pontosan tudja, hogy nincs semmi mondanivalód. Mindent elmondtál már az évek során, szavak nélkül. Az arcodba néz, és halkan, szelíden azt mondja: „Sötétben tévelygő, szánalmas árnyék, ki vakon és ostobán elárultad az enyéimet, és láncot kovácsoltál önnön félelmedből... kíváncsi vagy, milyen a halál?”

Forrás: köszönet a Lovag vagyok című cikk kommentjeként keletkezett írás szerzőjének, Morgan Rinzlernek

Azok a hívektől különböző személyek, akik életüket Darton szolgálatának szentelik, különféle utakat választhatnak hivatásuk teljesítéséhez. A Dartont szolgáló személyek között vannak papok, lovagok és paplovagok, valamint ide tartoznak a maremita szárny fehér orkjai is.

Az ortodox ág teljes jogú felkentjei a papok, akik szintén két irányzatra oszthatók aszerint, hogy életüket milyen mélységben kívánják Darton tiszteletének szentelni. Darton templomait a beavatottak maguk között mindenkor rendháznak nevezik, ebben az esetben mindig a város melletti temetőkert közepén magasodó templomokra kell gondolni, amelyek kolostorszerű építmények, és egyéb kiszolgáló épületeket is jelentenek. A Darton szolgálatának komolyabban elkötelezett papok életmódja és világlátása a szerzetesekéhez áll közelebb, ők életük legnagyobb részét a templomban és közvetlen környeztében töltik, Darton háza szolgál szálláshelyül számukra, és nincsenek világi elköteleződéseik, sem családi, sem vagyoni értelemben. Ezek a papok a frater (barát) megnevezéssel bírnak, nevükben is gyakran szerepeltetik a fra előtagot. A szó pyarronita értelmében nem szerzetesekről van szó, ők ugyanúgy papok, mint bármely egyéb pyarroni isten felkentjei, csupán egy szigorúbb regulának engedelmeskednek és a szerzetesekre jellemző életmódot folytatnak. Nem rendelkeznek magánvagyonnal, ingóságaik a felavatáskor, mikor ezen út mellett döntenek, az egyházra szállnak, amely innentől kezdve életük végig gondoskodik a számukra szükséges javakról. Felmenőiktől elbúcsúznak, ha korábban velük éltek, akkor beköltöznek a templomba, mely új otthonuk lesz hátralevő életükre, és gyakran azután is.  Az ortodox ág másik irányzatának tagjait a pater (atya) címzés illeti meg, ők már kevésbé szigorú szabályok szerint élik életüket. Nem állandó jelleggel tartózkodnak a templomban vagy környékén, hanem saját szállással rendelkeznek a városban, és nem ritka, hogy valamilyen élettársi közösségben élnek választottjukkal. A házasság intézménye szerinti társkapcsolat meglehetősen ritka az esetükben, ugyanakkor az együttélés többféle bevett formája jellemző rájuk – ezek nem kevesebbek a házasságnál, csak más formában fűzik egybe két személy életét. Szintén nem gyakori, de előfordul, hogy a paterek utódokat is nemzenek, de a gyermeknevelés feladata ilyenkor az élettársra hárul. A paterek tehát magánvagyonnal és családdal is rendelkeznek, ők azok a papok, akikre félelemmel vegyes tisztelettel tekint a városi társadalom, amelybe tökéletesen belesimulnak, és a fraterekhez hasonlatosan köztiszteletben álló polgárai a közösségeknek.  

Darton Egyházának maremita ága úgy híresült el a kontinensen, mint Darton Lovagi Rendje, avagy a Dartonita Paplovag Rend. Ebből az elnevezésből adódik az a téves következtetés, hogy a maremita ágat csak világi lovagok és felszentelt paplovagok szolgálják, és a papok számára a maremita tanok és az egyházszervezet ezen frissebb ága tilalmasak. Ez azonban nem így van, és ennek belátásához elég végiggondolni a rend létrejöttét, vagy megismerni jelenkori történelmét.

Airun al Marem gyermekévei óta készült Darton szolgálatára, és végül 19 évesen szentelték pappá, természetesen az akkor még egyeduralkodóként létező, mai ortodox szárny hagyományai szerint, ő a paterek útját választotta. Ugyanakkor, már ebben az időben úgy ismerték a fiatal papot, mint aki rendhagyó módon értelmezi Darton tanait, és nem fogadja el alapvetőnek az Anselmo Legendáriumában foglaltakat, melyek jelentős részét ordas babonaságnak titulálta. Airun 12 éven keresztül szolgálta Dartont papként, és nem volt rest a saját elképzeléseit tolmácsolni a hozzá forduló híveknek éppúgy, mint gyakorta feletteseinek is, amellyel nem vívott ki osztatlan elismerést. Az útkeresés időszaka alatt tudatára ébredt annak az ambivalens hozzáállásnak, ami tanításainak fogadtatásában nyilvánult meg a hívek és a felkentek között. Egyre több hívő elméje bizonyult megfelelő talajnak az új eszmék számára, míg a paptársak túlnyomó többsége ellenezte véleményét. A vérmesebbek egyenesen eretnek tanokról beszéltek, a bölcsebbek csak furcsán idegen, de elvetendő utat láttak Airun értelmezésében, míg egy elhanyagolható létszámú kisebbség kifejezetten egyetértett újításaival.  

A Dartonita Lovagrend életre hívásáig eltelt időszakot azonban nem egy helyben töltötte Airun. Szülőhelyén, Marem városában szentelték pappá, ahol mintegy 3 évet töltött el a helyi templomban, viszont vérmérséklete és tanításainak újszerű mivolta okán is célszerű volt távoznia. Az elkövetkező 8 évben végigjárta az Államszövetség teljes területét, templomtól templomig haladva, eszmét cserélve a legapróbb kápolnák diakónjaival éppúgy, mint a Pyarroni főtemplom, a Desparazo vezetőivel is. Fogadtatása a már fent megismerttel egyezett mindenhol, a legtöbbször nem szívelték a forrófejű papot, így mindig jó indok adódott a továbbutazásra. Airun vándorévei alatt a kalandozók változatos életét élte, nem véletlen, hogy szép számmal szerzett ellenségeket és barátokat, harcostársakat egyaránt. Személyiségéből adódóan mindig is kedvelte a fegyveres harcot, de egyúttal abban is hitt, Darton szolgáinak harci tevékenysége nem csupán a temetőkertek védelmére kell kiterjedjen, de a Holtak Urának felkent hívei a pyarroni eszménykép militáns védelmezői is egyben. Barátait is eszerint válogatta, így Darton hívásának éjszakáján, a paktum megköttetésekor épp Alex con Arvionival járták a Délvidék városállamait. A Halál Istenével való egyezségét a Szent Pallos, egy valódi ereklye ajándékozása pecsételte meg, és Darton ekkor fedte fel terveit Airun előtt, és választotta őt ynevi prófétájának. Ekkor 3675-öt írunk, ettől az évtől számítandó a Dartonita Lovagrend létrejötte. 

A kezdeti időkben a lovagrend néhány tagot számlált mindössze, és nem csupán lovagokat. Airun és Alex termetükből és harcmodorukból fakadóan könnyedén vették fel az egyház lovagja címet, de korábbi támogatóik, és elképzeléseikben osztozó hitsorsosaik nem mind voltak alkalmasak arra, hogy a lovagi elvárásoknak megfeleljenek. A legtöbb pap, aki a rendhez csatlakozott, két nagy csoportból került ki. Azok, akik már idős korukban hallották meg az új idők szavát, életkorukból kifolyólag sem feleltek meg arra a szerepre, hogy a továbbiakban lovagként, fegyverrel szolgálják Dartont. Mégis kivétel nélkül letették az esküt a nagymester előtt, (lovagi beavatási szertartásról vagy zarándoklatról ekkor még szó sem volt). Darton lovagjaivá és az új maremita rend tagjaivá váltak ugyan, de maradtak, akik mindig is voltak, igével szóló papok, szívükben egy felvilágosultabb teológia tanításaival, amiről mind szentül hitték, Airun al Marem prófétán keresztül, de egyenesen Dartontól származik. Ugyanakkor, az Airunhoz csatlakozók másik nagy csoportja olyan fiatal hívőkből, diakónokból és papokból állt, akik örömmel forgatták fegyvereiket Darton nagyobb dicsőségére, és szívükben jóleső melegséggel védelmezték az ő kertjeit és templomait az ártó szándékú élőktől és holtaktól egyaránt. Ők lettek Darton első igazi lovagjai, akik már nehézfegyvereik erejével is megtámogatták szózataikat.

A Dartonita Lovagrend megalapításának oka mindig is ködös volt a kívülállók, és elsősorban a pyarroni Szent Szék képviselői számára. Airun célja Darton evilági birodalmának megalapítása volt, és ehhez a megfelelő szervezeti formát a lovagrendben találta meg, vélvén, hogy a birodalomnak alattvalókra, tehát hívekre, pásztorokra, tehát papokra, és őrzőkre, tehát lovagokra van szüksége. 

A rend megalapítása után hamarosan kialakult a szervezeti hierarchia és a szerepkörök is. Az idősebb papok, mint tutorok működnek közre, és fő feladatuk a rendhez csatlakozók teológiai képzése, amibe beletartozik a vallásismereti oktatáson túl a szakrális mágia is. A paplovagi beavatás, tehát a zarándoklat megkezdéséig a lovagjelöltek elsajátítják a rendre jellemző harcmodor technikáit is, az oktatók többnyire a világi szárny lovagjai, illetve egyre több esetben a 14. zászlóháborúban kitűnt, veterán fehér orkok. A maremita rend papjai közötti hierarchia minimális, minden rendházban csak egy elöljáró van, ő a rangelső tutor, vagy köznyelvi megfelelője szerint a főpap, az összes többi felkent a szervezet azonos szintjén áll. 

Mire a dartoniták északra települtek, kialakult az általános arány, eszerint körülbelül a felkentek egytizede pap, a többiek már paplovagok. A maremita renden belül papok képzésére sosem kerül sor, viszont számuk nagyjából állandónak tekinthető az ortodox ágból átlépők miatt. A rend felépítését lehet vizsgálni aszerint is, hogy világi vagy egyházi szárnyról van szó. Az egyházi szárnyat a papok és a paplovagok alkotják, míg a világi szárnyhoz tartoznak apródok, fegyvernökök és lovagok, valamint a Hallgatagok törzse, a háborúban a nehézgyalogság szerepét betöltő fehér orkok.

Darton maremita papjai osztják a paplovagok tanai diktálta világnézetet, vallásismeretük viszont szélesebb körű, és nagyobb hatalommal rendelkeznek a szakrális mágia titkait illetően is. Nem tűrik el, ha valaki Dartont vagy személyüket gyalázza, a sértésekre azonnal, és többnyire fegyverrel felelnek meg.

Darton paplovagjai szakrális értelemben egyenjogúak a papokkal, és ugyanúgy joguk van mindenféle szent szertartást celebrálni. Mágikus hatalmuk azonban csekélyebb, hiszen nem nyernek beavatást a Nagy Arkánum misztériumaiba, cserében igazán kiváló, nehézlovas harcosok, akik roppant termetű hátasaik nyergéből, súlyos, kétkezes fegyvereikkel osztják a halált Darton és Pyarron ellenségeinek.

Darton paplovagi rendje azonban nem csak felkent lovag papokból álló egyházi szárnnyal, hanem világi szárnnyal is rendelkezik, melynek az embernépekből kikerülő tagjai mind világi személyek, lovagok, akik nem állandó jelleggel, hanem csupán egy meghatározott szolgálati időben gyarapítják Darton lovagjainak számát. Széles társadalmi rétegből kerülnek ki, a szegény nemesektől kezdve, a középnemességen át, a magas rangú főurak némelyike is tagja a lovagrend világi szárnyának, és mindenki a képességei, lehetőségei arányában járul hozzá a szolgálathoz. A szegényebbek szinte állandóan, személyükben teljesítenek szolgálatot valamely rendházban, míg a vagyonosabb és elfoglaltabb társaik gyakorta anyagi hozzájárulással, vagy birtokadományokkal támogatják a rend boldogulását. A világi rend kötelékébe tartozó lovagok - szemben a paplovagokkal - csupán korlátozott hadkötelezettséggel bírnak, tehát „szent küldetésekben” nem, csak háború idején sereglenek al Marem zászlai alá. Békeidőben ők tartják fenn a nem városi temetőkhöz tartozó, vidéki, vadonmélyi rendházakat, és ezekből az erősségeikből őrködnek a vidék népeinek jóléte felett.   

A rend világi szárnyához tartozik a Hallgatagok fehér ork törzse is, amely több mint tízezer harcost és ezen felül nőstényeket és ork kölyköket is magában foglal. Érdekes módon, a fehér orkok szent áhítat és szakrális elköteleződés tekintetében az őket irányító világi szárny lovagjai felett állnak, amelynek oka az, hogy Dartont nem csak a Holtak Uraként, hanem egyben teremtőjükként, a Sötét Atyaként is tisztelik.

Én lovag vagyok. Dartont szolgálom. Fegyverrel és igével. Ő a leghatalmasabb úr. Aki jogot szerzett az életre, az kötelezettséget is a halálra. Minden élő vége egy. Az élet rövid. A halál hosszú. A lélek örök. Kinek több idő jut, kinek kevesebb. Sosem vitattam.

Dolgom van a világon. Szolgálok. Dartont. És a Prófétát. Csendben figyelem az életet. És a halált. Bátorítást adok. Ha az kell. Halált, ha az. A cél a birodalom. A felkészülés. Felkészítelek. A megértés kulcs. Egyszer biztosan eljön. De nem mindenkiért. Az igazak felemeltetnek. Közöttük leszek.

Hiszem a halál fenségét. Az egyetlen célt. Az élet csak eszköz. És út. Mindannyian hozzá tartunk. Mindenki részese lehet. Ha megérti. Ha kérdik, elmondom. Nem vitázom. Nem térítek. Kinyilatkoztatom. Ahogy a Próféta. Nem kell hinni benne. Akkor hinni fogsz, ha előtte állsz. Nem kell bízni benne. Úgyis biztos. Elkerülhetetlen. A végső válasz. Minden kérdésre. Kérdezz bátran. Ő felel. Ha nem hallod, engem kérdezz. Azt hallod majd. Talán érted is. Ez a dolgom. Megmutatni. Szóval és fegyverrel. Értsd meg és tiszteld. Ne engem. Őt. Ha nem, én sem teszem. Ezért a fegyver. Lesújt. Mint az Ököl. Ha figyelsz, felemel. Mint a Tenyér. Kettősség mindenben. Csak egy dolog biztos. Odaérsz. Egyszer biztosan. Addig szemlélődj. Tanulj. Hallgass. Ne rettegj. Készülj. Vár rád. Türelem.

Tudom, hogy szeret. Másként. De mindenkit. Igazsága tény. És a legvégső. Védelmez. Biztat. Ezért jó élni. Nincs kétség. Ő a végzet. Megítéltetsz. Nincs hová rejtőzz. Nincs, mit elrejthetsz. Látni fog. Ahogy soha senki. Pőrén. Mindent. Téged. Teljesen. Döntése végzés. Érted szól. Hozzád szól. Akkor megérted, miért. Ott nincs csalódás. Tudni fogod. Megillet, ami megillet.

Szolgálj te is. Ne engem. Őt. Előre nézz. Sosem hátra. Meglátod majd. Legvégül. Ha figyelsz, tán korábban is. Ez nem tréfa. Ő sem tréfál. Azt értenéd. Értened kell. A tréfa csak szó. A hívás ige. Nevess bátran. Nincs miért sírj. Nevess vele. Az ostobákon. Magadon is. Akkor érzed. Akkor érted.

Én már tudom. Te már tudod. Indulhatsz. Kész vagy.

Darton kultuszának terjedése hosszú ideig mesterségesen gátolt volt, amely főként a Selmo által szándékosan félrevezetett ortodox papságnak volt köszönhető. A papok által hirdetett eszmék úgy mutatták be Darton tanait, mint magas misztériumokat, amelyet az egyszerű elme nem érthet meg, így csak a kiválasztott kevesek ismerhették meg Darton igazi arcát és hittételeinek értelmét. Hogy mi késztette Selmo-t a legalapvetőbb tanítások eltitkolására, máig sem lehet bizonyossággal tudni. Lehetőségként felmerül, hogy túl félelmetesnek tartotta a másvilág és a halál kérdéseit illető témákat, de valószínűbb, hogy némi féltékenységből kiindulva nem akarta, hogy Darton kultusza túlzott népszerűségre tegyen szert. Darton a maga teljességében nem éppen jelentéktelen isten, és Selmo úgy is vélhette, hogy amennyiben a szélesebb néprétegek előtt is ismert lenne szellemisége, egyre többen és többen fohászkodnának hozzá, és Kyel, Krad és Dreina egyaránt híveket veszítene. Darton ugyanis kifejezetten alkalmas rá, hogy a gondolkodó, értelmes ember patrónusának válassza, és minden nap imádkozzon hozzá, választ keresve az élet és halál nagy kérdéseire.

Az egyszerű köznép szemében, akik nem Darton hitét vallják elsősorban, a Hallgatag Úr megmaradt praktikus, funkcionális természetű istenségnek. Legyen szó akár Dreina, Krad vagy Ellana híveiről, ők Dartonnal és kultuszával többnyire csak akkor találkoznak, ha haláleset történik a környezetükben. Ilyes események bekövetkeztekor előtérbe kerülnek Darton szolgái, akik végrehajtják a Búcsúztatás rituáléját, és valamely templomban előkészítik a holttestet a ravatalra, majd a temetésre vagy hamvasztásra. A hívők zöme ilyenkor jár életében először dartonita templomban, amikor is az első szentélyben, a Nyitott Kapu Szentélyben, a szkriptor testvérrel leegyeztetik a gyászszertartás és a temetés részleteit. Maga a szertartás már a negyedik szentélyben, a Varjúszárny Szentélyében zajlik, de a legtöbb hívő gyermekkorától abban a tévképzetben nevelkedik, hogy Darton háza iszonyú borzalmakat rejt, és ennél a szentélynél beljebb merészkedni botor dolog volna.

A halotti Búcsúztató szertartás rövidke egy órája alatt a híveknek bőséggel jut idejük elmélkedni és nézelődni Darton templomában, elcsodálkozni Darton szentjeinek hatalmas szobrain, a kulisszák festett motívumain és félelmetes szentábrázolásain, eltűnődni a Hullámsír Szentélyben látott úszómécsek bizonytalan sorsán, vagy képzeletbeli felfedezőútra indulni a még magasabban elhelyezkedő további szentélyekbe, elmerengve azok vélt szörnyűségeiről és titkairól. A legtöbb hívő félelemmel vegyes tisztelettel gondol Darton szolgáira, akik komor intelmeikkel indítják utolsó útjára az elhunytat, és ünnepélyes tiszteletadással tüsténkednek a temetés lebonyolításakor is. Ha a családban már van eltávozott, megesik, hogy a halál évfordulóján újra felkeresik Darton templomát, és némi adománnyal és könyörgéssel emlékeznek rá, de ekkor is ritka, hogy akár csak a Varjúszárny Szentélyéig is elmennének, vagy kifejezetten istentiszteleti szertartást hallgatnának. Darton papjainak feladatai közé tartozik az is, hogy vigaszt és támogatást nyújtsanak a hátramaradottaknak, ez azonban nem túl gyakori, mivel a hívek nem szívesen fordulnak a komor papokhoz, gyakoribb, hogy valamely fiatal diakónnal próbálnak szót váltani. Ezek a beszélgetések is csak ritkán zajlanak a templomban, ha mégis, akkor többnyire a Nyitott Tenyér Szentélyének valamely oldalfülkéjében, egyébként gyakrabban a temetőkertben, vagy egyéb közterületen.

Azok a hívek, akik Darton főségét vallják, és őt tisztelik kiemelten a többi istenség között, már sokkal több mindent tudnak Dartonról és tanításaiból. Ők már legalább heti rendszerességgel felkeresik a templomot, többnyire a délelőtti órákban, és gyakran részt vesznek a Varjúszárny Szentélyében zajló általános istentiszteleti szertartásokon is. Tisztában vannak lelkük legalapvetőbb jellemzőivel, és pontosabb elképzelésük van a kárpit túlfeléről, a halál utáni eseményekről is. Nekik nem okoz gondot szóba elegyedni és eszmét cserélni a templom papjaival, útmutatást kérni vagy részt venni a közösségi áldozási rítuson. Esetükben már előfordul, hogy többször is felkeresték életükben valamely belsőbb szentélyt, még az is meglehet, hogy egyszer bővített szertartást is láttak az Örvény-kör Szentélyében. Az ő esetükben nem a tudatlanok félelme, inkább pont a halál misztériumainak alaposabb ismerete tartja vissza őket attól, hogy gyakran és rendszeresen látogassák a magasabban fekvő szentélyeket.

Darton igazán elkötelezett hívei, akikből gyakran válik diakón, majd később pap, már fiatalkorukban is gyakran megfordulnak a templomok több belső szentélyében, és nem rettentik őket Darton kultuszának árnyékos oldalai, épp hogy csak fokozzák érdeklődésüket. Rendszeresen részt vesznek az istentiszteleteken és gyászszertartásokon, és a papok ajánlásai alapján olvassák is a mérvadó szakrális szövegeket, értekezéseket vagy a dartonita szentek történeteit. Az ő lelkük nem telik el rettegéssel, mikor le kell térdelniük a Jogar Szentélyében az Ítész előtt, és nem félnek, mikor az Ököl Szentélyéből továbbhaladnak a lesújtani készülő Halálosztó Szent Artemor kulisszái között.

Azok a hívők, akik az utolsó két csoportba tartoznak, tehát járatosabbak Darton tanaiban, már messze nem funkcionális istenségként tekintenek Dartonra. Tisztában vannak vele, hogy Darton hatalma olyan területet érint, amely minden ember életében meghatározó és közös. Ők tudják, hogy Dartonhoz az év bármely napján lehet fohászkodni, mind az élőkért, mind a holtakért. Darton az, akihez lehet irgalomért, kegyelemért, vigasztalásért, figyelemért, végső megnyugvásért imádkozni. A hívek ezen csoportjai azzal is tisztában vannak, hogy az egyszerű köznép igen gyakran fordul a halottak istenéhez azzal a kéréssel, hogy ne siettesse valamely szerettük vagy saját maguk eltávozását erről a világról, dacára annak, hogy ez a Holtak Urának természete ellen való. Ezt a látszólagos problémát úgy oldják fel, hogy nem a halál elodázásáért, időpontjának kitolásáért imádkoznak, hanem annak a megfelelő időben való bekövetkeztéért, amivel így burkoltan a halál késleltetéséért folyamodnak. Darton hatalma mindenkit érint, ezek a hívek ezért vallják, hogy célszerű minden nap egy kicsit gondolni ennek elkövetkeztére, némiképp készülni az elkerülhetetlenre. Ugyanakkor, a tájékozott híveket ezek a gondolatok meglehetősen ritkán töltik el félelemmel vagy szorongással, minthogy tisztában vannak lelkük halhatatlanságával és az Örök Körforgás jelentőségével, így többnyire csendes nyugalommal, békésen viszonyulnak a halál kötelező mivoltához.

Darton tehát olyan istenség, akinek hatalma általánosabb érvényű több istentársáénál, hiszen a halál mindenkiért eljön, és életében legalább egyszer mindenki elgondolkodik a kapcsolódó nagy kérdéseken. A pyarroni pantheon néhány istensége olyan terület felett rendelkezik hatalommal, amelyek lehet, hogy egy ember életében sosem jutnak szerephez. Könnyen belátható, hogy egy nem tengerparti, közepes városkában családjával békésen éldegélő szabad ember, aki a fogadó és a konyha tisztántartásáért felelős, soha életében nem fog Adronhoz, Antohhoz, Albornehoz, Dellához, Gilronhoz, Kyelhez, Noirhoz, Uwelhez fohászkodni, mert semmi dolga a mágia, a tenger, a művészet, a kovácsolás, a teremtés-pusztítás, az álmok vagy a bosszú istenével. Nagy valószínűséggel életében akad majd dolga a joggal (Dreina), a tudással és utazással (Krad), a szerelemmel (Ellana) valamint az időjárással (Arel), de az garantált, hogy Dartonnal és szolgáival is találkozni fog. Ez a felsorolás adja az alapot arra, hogy Dartont a jelentősebb pyarroni istenek közé soroljuk.

A maremiták helyzete annyiban tér el az ortodox ágtól, hogy ők már sokkal nyíltabban hirdetik Darton tanait, nem zárkóznak komor magányukba, és valóban örömest segítenek minden rászorulónak, eloszlatni aggodalmait, vagy felkészíteni az elkerülhetetlen végre. A maremita lovagok ugyan elsősorban fegyverrel szolgálják Dartont - és saját bevallásuk szerint az igazi pyarroni eszmét is - viszont mindannyian felszentelt papok is, akiknek csupán mágikus hatalma csekélyebb az ortodox ág követőiénél, de szakrális kérdésekben azonos kötelezettségekkel rendelkeznek. Csendes őrületük egyfajta nyitottsággal is párosul, így sosem restek bátorítással szolgálni az elveszetteknek, a haláltól rettegőknek, és akár fennkölt szavakkal ecsetelni a túlvilági lét szépségeit, és Darton szeretetének mibenlétét.

Yneven az egyik leggyakrabban játszott kártyajáték a Tőr nevet viseli, amit gyakran neveznek Tőrözésnek is. A Godoni gyökerekkel rendelkező játék szinte mindenhol ismert, szabályai egyszerűek, könnyen elsajátíthatók. Darton lovagjai sem vetik meg a jóféle kártyajátékot, sőt, alkalomadtán némi piszkos trükköktől, csalástól sem riadnak vissza a győzelem érdekében. A rendházakban töltött pihenőnapok idején, de a hadba vonulás akár fertályórás szüneteiben is gyakran előkerül a kártya, és ekkor a maremiták szent őrülete a játékra összpontosul.
 

Alapkoncepció

A Tőr játék tétben játszódó kártyajáték, melyet 52 lapos godoni paklival játszanak. A lapok négyféle színből kerülnek ki, ezek a gyémánt, lándzsa, szőlő, szív, vagy az ős-godoniból jövő kifejezésekkel élve: káró, pikk, treff és kőr. Minden színből 13 lap van, az A jelzésűek az egyesek, a számozott lapok 2-től 10-ig tartanak, és a névértéküket érik, míg van három úgynevezett úrlap, a lovag, a hölgy, és a király, ezek értéke 10 pont. A játékosok száma általában három vagy négy, de nincs akadálya, hogy többen is játszák egyszerre. Az osztás előtt a játékosok megegyeznek a játék díjazásában.

A Tőr célja, hogy a három lehetséges mód valamelyikével győzzön az egyik játékos.

Az első mód, ha az osztás után csak úrlapjai vannak (lovag, hölgy és király) valakinek, ekkor bejelenti, hogy Tőr!, és a játék díjazásának dupláját nyeri a többi játékostól.

A második mód a virítás, ekkor a játékos felcsapja az összes lapját, és maga elé helyezi az asztalra, majd összeszámolja annak pontértékét. Ugyanezt teszi minden játékos. Akkor sikerült a virítás, ha a virítónak a lapjai érik a legkevesebb pontot. Ha bárki másé a legkevesebb, ő a győztes.

A harmadik mód, ha sikerült minden lapot letenni a kézből.
 

Az osztás

Minden játékosnak öt lapot osztunk, jobb felé haladva, egyesével. Ha mindenkinek megvan az öt lapja, még egy lapot fel kell csapni és a pakli mellé tenni, ez lesz a dobott lapok kupaca. Amennyiben csak úrlapja van valakinek, azonnal Tőr-t jelent, és ha másnak nincs a kezében Tőr, akkor mindenki megfizeti neki a tét dupláját. Akkor is azonnali nyerés áll fent, ha a kéz értéke 15 pont vagy az alatti, de ekkor csak egyszeres tétet fizetnek érte. Ha egyszerre több játékosnál van Tőr, akkor újraosztás következik, a partit nem díjazzák.
Az osztótól jobbra ülő játékos kezd, választhat, hogy virít, vagy játszik.


Virítás

Ha valaki virítani akar, akkor ezt a saját körének elején be kell jelentenie. Ekkor nem húz lapot a talonból és nem is dob el lapot. Felfedi a lapjait, és összeszámolja azok értékét, majd minden játékos ugyanezt teszi. Ha a virító a legalacsonyabb értékű lappal rendelkezik, nyert, és mindenki megfizeti neki a játék díjazását.

A virítás azonban veszélyes, mert ha bárki másnak egyező vagy alacsonyabb értékű lapja van, az leégette a virítást, és a virító dupla tétet fizet neki. A többi játékos egyszeres tétet fizet a legalacsonyabb lappal rendelkezőnek. Döntetlen esetén a többi játékos egyszeres tétet fizet a nyertesek mindegyikének.
Ha valaki virított, a játék véget ér.
 

Lejátszás

Amennyiben senki nem mondott Tőr-t, és a játékos nem akar virítani, akkor játszik. Először is egy lapot húz, vagy a talonból, vagy a dobott lapok pakliból, szabadon választhat. Ezután teríthet a kezéből lapokat, vagy kiegészíthet már lent lévő terítéseket. A terítés lehet három vagy több lapból álló, azonos színű számsorozat, vagyis sor (például kőr 5, 6, 7) vagy legyező (három vagy négy ugyanolyan jelzésű lap, például 3 hölgy).

Amennyiben valakinek olyan lapja van a kezében, amely beleillik valamely már lent lévő terítésbe, akkor azt hozzáteheti. Például, ha az egyik játékos 5, 6, 7 sort terített kőrből, és a másiknál kézben van a kőr 8, akkor hozzáteheti a sorhoz. Vagy ha már az asztalon van három lovag, és a negyedik színből nálunk van a lap, akkor hozzátehetjük a legyezőhöz. Egyszerre több lap is hozzátehető a már lent lévő terítésekhez.

Végezetül, egy lapot el kell dobni a kézből, a kidobott lapok tetejére, de ez nem kötelező, ha a játékos terített.

Amennyiben valaki minden lapját lerakta (ezután már nem kell dobnia), vagy eldobott a kezéből, akkor megnyerte a játékot, és mindenki egyszeres tétet fizet neki. Amennyiben a kör lejátszása és az eldobás után még maradt lap a kezében, a tőle jobbra ülő játékos köre következik.

Amennyiben valaki felhúzta a talon legutolsó lapját, a játék véget ér, és az nyer, akinek a kezében lévő lapok összege a legalacsonyabb. Döntetlen esetén, a vesztesek minden győztesnek megfizetik az egyszeres tétet.
 

Példajáték

Airun, Alex és Alyr szentháromságához Abdzsan al Hagmerk csatlakozik a kártyaasztalnál.

Jelölések: A = egyes J = lovag, D = hölgy, K = király Színek: ♠ ♣ ♥ ♦

Airun oszt Alexnek: A♠, 7♥, 10♣, J♥, D♥
Alyr lapja: A♥, 2♣, 2♦, 7♦, 9♣
Abdzsan lapja: A♣, A♦, 2♥, K♦, K♥
Airun magának osztott: 3♥, 5♠, 6♣, 6♠, 10♥
Airun felcsapja: 3♣

Első kör

Alex 8♣-t húz a pakliból. Eldobja a 7♥-t, ugyan nem ez a legalacsonyabb lap a kezében, de abban reménykedik, hogy később húz 10♥-t vagy K♥-t és sort csinál, vagy húz 9♣-t és azzal csinál sort.
Lapjai most: A♠, 8♣, 10♣, J♥, D♥

Alyr húz egy K♠-t és el is dobja. Lapjai még mindig: A♥, 2♣, 2♦, 7♦, 9♣

Abdzsan felhúzza Alyr eldobott K♠-ját, és leteszi a három királyt. Ezután már nem dob lapot, így lapjai: A♣, A♦, 2♥

Airun húz 9♦-t és eldobja 10♥-t. Lapjai ezután: 3♥, 5♠, 6♣, 6♠, 9♦

Második kör

Alex felveszi Airun eldobott 10♥-ját, és sort tesz le: 10♥, J♥, D♥. Ezután eldobja 10♣-t, marad a kezében: A♠, 8♣. Reméli, hogy Abdzsan három lapjánál jobban áll, és így Abdzsan nem fog még virítani.

Alyr 4♥-t húz, és eldobja 9♣-t. Lapjai ezután: A♥, 2♣, 2♦, 7♦, 4♥

Abdzsan virít (A♣, A♦, 2♥), bejelenti, hogy lapjainak értéke 4 pont. A játék véget ér.

Elszámolás

Alex lapjai: A♠, 8♣, ez 9 pont.
Alyr lapjai: A♥, 2♣, 2♦, 7♦, 4♥, ez 16 pont.
Airun lapjai: 3♥, 5♠, 6♣, 6♠, 9♦, ami 29 pont.

Abdzsan a virítással megnyerte a játékot, mindenkitől bezsebel 1 egységnyi nyereményt.

 

Forrás: A Tőr játék a Glen Cook műveire épülő, Black Company Campaign Setting szerepjátékban bemutatott Tonk játék fordítása és ynevi adaptációja