Felnőtt fejjel persze teljesen más színben látom a Hallgatag Úr házát. Komor, tiszteletet parancsoló és rideg, pont, mint a templomot ölelő sírkert maga. Csend és hűvös árnyékok mindenütt. Felkészülésnek bizonyosan kiváló. Furcsa a számomra, hogy végül már én sem látok más kiutat, mint hogy magától a Halál Istenétől kérjek útmutatást elveszettnek látszó harcom támogatásához! Sosem hittem volna, hogy akad nagyobb hatalom a tudásnál, ezért világ életemben Krad könyvtárait és rendházait látogattam nagy hitbuzgalommal.

Majd az egész város vádol tehetetlenségem miatt. Bár tudnák, én hogyan sanyargatom magam, és naponta mennyit kesergek kudarcom felett. Ráadásul, még olyan szóbeszédet is hallottam, hogy apósom hurcolta be a kórt a peremvidékről. És ha igen? A katona is szolgál, a kirurgus is. A jó strázsamestert sógorom, az iszákos Jaklim követte, nem lehettem ott, hogy segítsek rajtuk. Örökkön mosolygós feleségem kishúga is eltávozott, ő már a karjaimban halt meg, sem a köhögéscsillapító tinktúrák, sem a Norlin által a Lelkek Bírájához intézett imák nem tudták megmenteni.  

Képtelen vagyok rájönni a megfelelő formula összetételére! Hiába a számtalan órányi tallózás a poros fóliánsok között, régmúlt idők kórságairól és ritka nyavalyák gyógyításáról, hiába a majd holdhónapja tartó levelezés a Lar-dori Magasegyetem adeptusaival, csak nem lelem módját, hogyan fékezzem meg a ragályt, ami szeretett városunkra települt! Idestova két évtizede szolgálok, mint végzett orvosdoktor, de most minden praktikám eredménytelennek bizonyult.

Norlin után már Horat is bíztatott – ügyes kezű segéd és hithű dartonita – hogy esetleg látogassak el ebbe a szentélybe, hátha a fekete lángokba bámulva rálelek a megoldásra, vagy legalább saját mély fájdalmamra vigasztalást találok. Mikor belépek a Máglya Szentélybe, zsigeri mozdulattal ragadok fel egy nyeles kanalat a jobboldali állványról, majd kevés bort merítek a márványtálból, és az oltár hideg lángjaira locsolom. Lám, a nemesi neveltetés és a könyörtelen apai szigor nyomai mégiscsak kitörölhetetlenek.

Eszembe ötlik, mikor balga fejjel egymagam beszöktem a templomba, átrohantam a Kapu Szentélyén, fityiszt mutattam a Tenyér oltárának, lapos kavicsot vetettem tengeri oltár vizébe, mécsest csentem a Varjúszárny Szentélyéből, majd nagyon büszkén bort szürcsöltem az egyik fakanálból. Majd újra. Amikor az a dísztelen reverendás fiatal férfi megjelent a lépcső tetején, nem tudtam nem rá nézni. Csak állt ott, egyetlen szót sem szólt, lassan csóválta a fejét, míg szemeiből olyan átható, váddal vegyes szánalom sütött, hogy a lelkem is belereszketett. Éreztem, amint a félelem felkúszik a gerincemen, mégis sikerült mozdulnom. Kirohantam a templomból, hogy soha többé ne térjek vissza, hogy sose kelljen azt a rettenetes, fagyos tekintet látnom.

Itt vagyok újra, és itt van a lépcső is, ahol a diakón állt. Mögötte a festett elválasztófal, melynek képei egy hitében megtévedt, bűnbánó felcser életútjáról regélnek. Elgondolkodva szemlélem a történetet, melyet a kulisszák szélső fapanelein követek végig. Talán az elbizakodottság tényleg komoly hiba. Ifjabb éveimben, miután odahagytam a Nagyunivezitást, magam is forogtam nem egy csatában, szolgáltam kötözőként, majd felcserként, végül magam irányítottam az egész lazarettet. Épp úgy, mint Szent Traquo. Nekem talán könnyebb a dolgom. Még senkit sem kellett a kegyes halál adományában részesítenem. Mind ugyanúgy végzik. Először csak simán megsüketülnek. Aztán jön az elerőtlenedés, majd a végállapot, a vérokádás. Alattomos rontás ez, nem néz nőt, sem gyereket, az áldozat lehet erőtől duzzadó férfiú vagy reszketeg aggastyán, minddel végez néhány héten belül.

Jól van hát, Darton! Itt állok előtted, pőre lélekkel, én, sebek és kórságok gyógyításának tudora, ki túlzott magabízással kezdtem unalomig ismert feladatom teljesítésének, és most már látom, mily rútul elbuktam, mikor a te törvényeddel próbáltam szembe menni! Ellenfél voltál mindig, akin győzedelmet kell venni, minden áron. Talán nem kell. Talán nem is tudok már. Bánom már, hogy szembeszegültem veled! Csak annyit engedj, hadd tegyem a dolgom! Bánom bűneim, ifjúkori csínytevéseim, és hogy elfordultam tőled! Most visszatértem. És visszatérek mindaddig, míg el nem fogadod felajánlásomat! Vajon bűnbánó hívednek, Szent Traquonak megbocsátottál? Gondolom, igen, különben nem lehetne tanulságaid hirdető szented. Bár ezt egy pap biztosan jobban tudja. Jól van hát. Legközelebb megkérdezem valamely szolgádat, ha belepusztulok is jeges pillantásába! Irgalmazz rettentő hatalmaddal, Darton!