Megjegyzés: az alábbi anyag csupán vázlatos kivonat, a téma szempontjából releváns információkkal, a készülő Geofrámia kiadvány Rowon szócikkéből, megjelenése Wayne Chapman engedélyével történik. Köszönet érte! (A lábjegyzetek linkként sajnos nem működnek, de a szövegtörzs után megtalálhatók.)

Eredet és hagyomány

Rowon – az azonos nevű, területileg nehezen körülírható [1] városállam központja – ősrégi település, már a késő-crantai térképeken is szerepel Dharna vagy Darana néven. [2]

[…]

Az utolsó fejedelmet, a Pyarron szerinti 751-ben felgyűrűzött [3] Remiah Baylort egészen más fából faragták, mint elődeit.  Noha kalmárnak született, és egész életében a tengert járta, egyetlen valamire való üzletet sem kötött. Zsoldos volt és démonvadász – hogy ezen kívül kicsoda-micsoda még, gyermekei és unokái számára is csak akkor vált nyilvánvalóvá, mikor a vég közelségétől meglegyintve narvani halásztanyája helyett Rowonba hívta őket. A háromnegyed évszázados távolléte alatt felgyűlt hivatalos levelek közül csak egyet, az alidaxi belső rend matryssájának huszonhét évvel korábbi házassági ajánlatát válaszolta meg – hogy hogyan, az máig találgatások és viták tárgyát képezi, mert a címzetthez sosem jutott el. [4]

A férfi, aki egész életét a döntések elkerülésének szentelte, végül mégis hozott egyet. A magától értetődő magyarázat szerint azért, hogy megtudja, milyen érzés. A másik változat úgy hangzik, hogy versengésre szólította a régi és az új isteneket, és a lelkét ígérte annak, aki végóráján a legjobban meglepi őt.

Hogy mi történt ezután, arról mindenki szájával mást mond a fáma. Bizonyosan csak annyit tudunk, amennyi Igrain Reval Geoframiájának vonatkozó szócikkében olvasható:

„Minekutána a Baylorok nemzetségéből való Remiah, ki akkoron múlt hetvennégy esztendős, hivatala terhét a levelekből s köziratokból rakott máglyára eképpen letette, további három gondtalan napot töltött övéivel, miként az Arsylas házának népei, a hullámok s szelek vándorai közt ősidőktől fogva szokás. Ők kik a halált gyakorta kísértik, minálunk jobban tudják, hogy búcsúztatni csak az elevent érdemes, siratni pedig csak a hiába holtat szabad.

A negyedik napnak kék holdnyugta (ómódi szerinti higany) óráján a fejedelem fiának s két leányának ottlévő gyermekeit, mindösszesen hat unokáját, kik mellőle távozni nem akarván sorra elszenderedtek, karján a maga ágyára sorra átcipelte, minek végeztével olyas gyengeség fogta el, hogy hátát a falnak vetve a padlón megült, mintha vérei álmát vigyázná, de felkelni többé nem tudott. Néki, kit élte virágában oly erő feszített, hogy penge híján nem egy démoni fajzatnak testét puszta öklével verte át, a végső adakozásban nem maradt szikrányi sem.    

Ott talált rá az újhitű pap, a gyermekek tanítója, kit nemigen szívelt s Botnak hívott, mert vékony volt s göcsörtös, mint a kőris ága. Sok évvel később maga írta, hogy ama erőnek, mi Rowon urát ültéből egyszerre felemelte, nem forrása, tégelye volt csupán. S mondta: „Hívtál, uram.”

A fejedelemnek szeme s szája rányílt, mint ki ámul, s nem szólt sokáig; majd suttogta gdúnul [5], mit szélszerin jól-rosszul eltanult: „Te, ki ott vagy mindenekben... ismerjük egymást, azt hiszem. Győztél, de várj még, hogy szavamnak álljak; ki elmegy dolgavégezetlen, vesszőt érdemel, nem botot.”

Eképpen szólott Narad és Adún vére, Abissa, Anterra és Keskylon vándora, Rowon utolsó fejedelme, majd az újhitű pappal – ki a tőle nyert nevet holtáig büszkén viselte – az erkélyre kifordult, s megpihent arccal keletnek, atyái székiben. E hely volt, hol napkelte óráján Pyarron hitére tért, s címét a kalmárok tanácsára örökül hagyván az élők közül eltávozott.

Utolsó szavai ezek voltak: „Őrizd az álmukat.” [6]

Reval csak széljegyzetben említi azt az általa mellékesnek ítélt részletet, hogy a fejedelem Darton szentségeit vette magához, és utódaival együtt városát is az ő kegyelmébe ajánlotta. A Bot – az anterrai dartonita felekezetek későbbi arkónusa – azonban minden részletről beszámolt Pyarronnak. Jelentése és emlékirata nem csak a néhai fejedelem szentté avatásának [7] feltételeit teremtette meg, hanem a maremiták P. sz. 3680-as évekbeli beavatkozásának jogalapját is.

[ ...]

Hadurak és Maremiták

Rowon bőséges természeti és emberi erőforrásaival, felmérhetetlen vagyonával és feljett hadikultúrájával magától értetődő célpont a fejedelmi ambíciókat dédelgető kalandorok számára. Ezért esett rá a Dawares fekete lobogóját felemelő hadúr választása... és ugyanezért bírta rá Alyr Arkhon Darton sötét prófétáját, hogy harcba szálljon érte, mielőtt a ravún dicsőség emléke is elenyészik a fekete lobogók árnyékában.

Így vette kezdetét Rowon történetének legújabb fejezete, melynek összes fordulatát senki, alább ismertetett mozzanatait csak a választott kevesek ismerik.

Al Marem a Pyarron szerinti 3681-ben, a Maszkok Ünnepén érkezett az anterrai partszakaszra. Narvan karneváli forgatagában sikeresen megszabadult a fekete hadurak Erionban ráakaszkodott ügynökeitől – Rowonba már valóban rangrejtve érkezett, hogy feltérképezze a helyi viszonyokat, hogy utat mutasson a rend (és egyes dorani befektetői körök) tőkéje számára.

Tekintélyes mennyiségű pénzt pumpált a háború óta pangó helyi gazdaságba, és Szürke-Rowon kalmárai után Fekete-Rowon népét is sikerült magának megnyernie, mikor visszaszerezte az öreg kompániák egyikének felbecsülhetetlen értékű, észak harcmezőin végleg elveszettnek hitt hadijelvényét.

Híveit már ekkor a város ellen vezethette volna, de nem állt szándékában ravúnt ravúnnal összeugrasztani. Megvárta inkább, hogy bizalmasai elfoglalják helyüket a tanácsban... és mikor a bitorló legközelebb a falakon kívül vadászott, egyszerű többséggel kimondatta a trónfosztását. A waganda kalandor, akinek álma egyetlen nap alatt foszlott semmivé, ezt követően csak látótávolságig tudta megközelíteni Szürke-Rowont, és a Fekete földjén sem volt maradása: az üldözésére induló három kompánia az Iker-Deft árterébe szorította, ahonnan csak hónapok múlva, átvágott torokkal és lobogó nélkül került elő.

Gyilkosa – kíséretnek egy tagja, aki hatalma jelvényével trónigényét is megörökölte – P. sz. 3689-ben toroni sereggel tért vissza az anterrai partszakaszra. A kis létszámú maremita helyőrségét elnyomva visszafoglalta a városállam szívét, Fekete-Rowont  azonban sosem tudta uralma alá hajtani. A 14. zászlóháború során mind reménytelenebb küzdelmet folytatott az erdővidéket uraló maremitákkal – azok pedig, akiket az északi partra indulva Szürke-Rowon védelmére hátrahagyott, már Vinalinál bekövetkezett halála másnapján megnyitották a városkaput Airun Al Marem előtt. Utóbbi ma egy az egyenlők, a Szürke- és Fekete-Rowon jeleseit képviselő primorok közül, és velük együtt fáradozik a kompániák megtépázott dicsőségének helyreállításán.

A városállam jellemzően emberi lakossága, mely a hetedkor dereka óta felváltva stagnált vagy fogyatkozott, a 3680-as évek végén gyors növekedésnek indult: az északnyugati vadon Darton hitére tért fehérorkjai [8] a sötét próféta hívó szavára tömegével érkeztek a felhőszéli (hegyi) csapásokon vagy a tengeren át. Települések sorát hozták létre az erdővidék déli peremén, és szilárdan megvetették lábukat Rowon K’Harkadra nyíló hátsó kapujában, ahol rualani rokonaik kiveszte óta sem ember, sem más jóakaratú fajzat nem élt.

Napjainkra százezres közösségük megújította hagyományos fegyverbarátságát az Iker-Deft mellékének földműveseivel; elöljárói gyakori vendégei Szürke-Rowonnak és teljes jogú tagjai a maremita ármádiának, mely immár nem csak szárazon és vízen, de a levegőben is kész megütközni a városállam ellenségeivel. [9]

A dartonita kultuszban is fontos szerepet játszanak a szentek, de nem annyira az isten egyes aspektusainak megtestesítőiként, mint inkább hősökként, akik életvitelükkel példaként szolgálnak a híveknek. Darton szentjei kilencen vannak az ortodox ág hagyományai szerint, számuk állandó, noha az egyes alakok változtak az idők során. A kilenc szent és kilenc szent szimbólum összecsengése már megszokott a dartonita szimbolikában, ugyanakkor a szentek tiszteletének helyszíne nem egyértelműen köthető a templomok beosztásához, tehát a szentélyek sorrendjéhez.
A maremita ág hívei szintén tisztelik az ortodoxia szentjeit, de a Próféta fellépése óta számuk további kilenc szenttel bővült ki. A maremita szentek két csoportra oszthatók, így beszélhetünk a Hallgatagok fehér ork törzséből kikerült fogasszentekről és az újkori szentekről, akiket a 3700-as évek elejétől emelt fel a Rend. Az ortodoxia képviselői természetesen nem tisztelik az al Marem által felavatott szenteket, létüket merő blaszfémiának tekintik, persze a Hallgatag Úr semmilyen jelét nem adta, hogy ne fogadná el a Próféta által választott szenteket.
Az ortodox (mindkét ág által tisztelt) szentek az alábbiak:
 

Minden szentnek van egy hivatalos megnevezése, amely néven a liturgia alatt említtetik, ugyanakkor a mindennapi vallásgyakorlatban általában csak a rövidített nevükön szólítják őket. Az egyes szentek valódi nevét a felkenteken kívül csak a Darton kultuszában leginkább elmélyedt hívők ismerhetik, míg a szentek rövid élettörténete és felmagasztosulásuk okai jóval szélesebb körben ismertek.
Általánosságban már említésre került, hogy a szentek előtt nem kizárólagosan a szimbolikában hozzájuk kapcsolt szentélyekben szabad csak fohászkodni, lévén, hogy a legtöbb szentélyben több szent szobra, illetve díszes ábrázolása is megtalálható. Ugyanakkor, az egyszerű hívek körében jellemző, hogy az általuk látogatott szentélynél magasabb misztériumhoz tartozó szenteket nem tisztelik, ugyan tudnak róluk, de ritkán foglalkoznak velük.
[Az egyes szentek rövid élettörténetének bemutatása után közreadjuk a Darton tanait bíráló teoretikusok által leggyakrabban emlegetett kritikákat is.]

Ortodox szentek
 

1. Küszöbőriző Szent Dianza (A Küszöbőr)

Darton első szentje az Amrun városában született és élt pap, akit a köznyelv csak Küszöbőr néven emleget. Fra Dianza Amrun egyszerű földműves család negyedik gyermekeként született, és már 16 éves korában beavatást nyert Darton misztériumaiba. Amrun városának papjaként szolgálta le életét, melynek 89 éves korában szakadt vége, mikor egy nomád portyázókból álló csapat betört a városba, megtizedelte a lakosságot, majd fosztogatásba kezdett. Dianza összeterelte nyáját Darton Házába, maga pedig aggastyán létére fegyverként egy méretes kovácsoltvas gyertyatartót felragadva kiállt a templom kapujába, és egész pirkadatig tartotta vissza a nomádok harcosait. A krónikák feljegyzik, hogy a gyertyatartó féllábnyi vastüskéjével 49 ellenségét küldte Darton színe elé.  A túlerő lebírta végül, de a szomszédos helyőrség csapatai reggelre megérkezvén szétverték a portyázókat, és Dianza már hőshöz méltó szertartást és temetést kapott. Szentté avatására öt évvel később került sor, mire tanítványai ajánlására és barátja, a tartományai főapát közbenjárására az apátok éves koncíliumán Küszöbőriző Szent Dianza néven szentté avatták.
Szentélye a Nyitott Kapu Szentély, itt minden esetben találkozhatunk szobrával, mely a főkaputól balkézre helyezkedik el, többnyire életnagyságú formában. A dartonita csuhát viselő vénember bal kezében embermagas gyertyatartót markol, melynek rögzítő tüskéje jó félláb hosszan mered a mennyezet felé.
[Beszélik, hogy a támadó nomád harcosok csak név nélküli senkik, fiatal suhancok voltak csupán, akik részegségükben félvakon támadtak a még 40 évesen is fiatal, ereje teljében lévő, hatalmas termetű papra…]

2. Könyörületes Szent Passithale (A Könyörületes)

Darton második szentje Hepiar városában élte le rövidke életét, lévén 30 évesen, a beavatását követő harmadik évben meggyilkolták. Az államszövetség peremét védő erődrendszerben uralkodó éhínség miatt kisebb lázadás tört ki, melyet ugyan könnyen levertek, de a lázadó katonákat a főváros börtönei felé Hepiaron keresztül terelték. Passithale Darton papjaként ki kívánta terjeszteni ura kegyeit az elfogott lázadó katonákra is, ezért közéjük ment, hogy kenyeret és vizet adjon nekik, s hogy lelküket feloldozó szertartást celebráljon. Az őröket vezető száznagy könyörületét látva feldühödött, és kardjának egyetlen csapásával végzett Passithale atyával. Az esetet figyelő népek és a foglyok is egybehangzóan tanúsították, hogy halálában a száznagy volt a vétkes, és hogy a könyörületes pap semmit sem vétett ellene.  Szentté avatása óta Könyörületes Szent Passithale néven ismerik.
Szentélye a Nyitott Tenyér Szentélye, szobra ebben a teremben mindig megtalálható. Általában vizestömlővel és kenyérrel ábrázolják.
[Lehet, hogy az atya kezében nem is víz volt, hanem éles tőr, és teljesen más megfontolásból és más módon akart könyörületes lenni a fogoly lázadókhoz? A száznagy részegségét többen is tanúsították, de például kenyeret senki nem látott a foglyokhoz siető papnál…]

3. Gyertyaoltó Szent Drezodar (A Gyertyaoltó)

Drezodar Illio a Dúlás alatt játszott szerepe következtében emelkedett Darton szentjei közé, pedig köztudomásúlag nem is volt felkent személy. Drezodar Illio Pyarron Gyertyaöntő Céhének legfőbb Atyamestereként tevékenykedett, késő öregkorában bekövetkezett természetes haláláig. Mint a város templomainak legfőbb kegytárgy beszállítója meglehetős elismertségnek és jó hírnévnek örvendett, de szentté avatásának okát mindössze egyetlen cselekedetével alapozta meg. Darton híveként egész életében hirdette a csend és a fény együttes főségét, jó üzletemberként tisztában volt vele, mi mellett tegyen hitet a vallásgyakorlat külsőségei között. A Dúlás idején, a 3674. esztendő Halál havában az erőd falain számos híres hős esik el: Elorand, az Aranykör lovagrend nagymestere, egyben Krad Kegyeltje, Ute Betan, Adron főpapja és Kegyeltje, Simoneus Rugerano, Alborne főpapja és Kegyeltje, Ordaric Lykargon, Kyel főpapja és Kegyeltje, valamint Sorquas Devastor, Uwel Kegyeltje. Ez a szomorú esemény készteti Drezodar Illiot arra, hogy gyalogszerrel végigjárja Pyarron összes megmaradt templomát, és mindenhol a gyertyák kioltására szólítsa fel a papságot, az eltávozott nagyok előtti legőszintébb tisztelgésként. Pyarron templomai tehát sötétségbe borultak a Halál havának végére, amely tettért később, Selmo és több egyéb szent felavatásával egyidőben, Drezodar Darton szentjei közé fogadtatik, Gyertyaoltó Szent Drezodar néven. (A felavatását elrendelő zsinat egyúttal törölte Darton szentjei közül Fénygyújtó Szent Lithonel nevét.)
Szentélye a Hullámsír Szentély, ahol szobra ugyan ritkán található meg, de szelleme alapvetően meghatározza a köznép hitét, az ő jóságának tulajdonítják, ha a szentélyben gyújtott gyertyák lángja kitart az imádság ideje alatt.
[Nem volt ám elveszett ember az öreg Drezodar Illio! Képes volt egy bő hónapig járni a szentélyeket - no, nem egymaga, hiszen meghatalmazottjai útján azért jóval több kegyhelyre elért a keze. Céhmesterként persze egy percre sem felejtette el azt a szakrális tradíciót, hogy a kioltott gyertyák nem gyújthatók újra, helyükbe mindig újabbat kell állítani…] 

4. Gyászhozó Szent Grivorno (A Gyászhozó)

Grivorno Meldan középnemesi család harmadik sarjaként látta meg a napvilágot, és diakónná szentelése után körbeutazta Pyarron minden kápolnánál nagyobb dartonita templomát. Miután életének közel negyven évét töltötte utazással és szemlélődéssel, szülővárosában, Meldanban telepedett meg, és az ottani templom papjaként alkotta meg főművét, amely Darton liturgiájának gyűjteményes, egységesített, összefoglaló alapkönyvévé vált. Munkája nemcsak az alapvető szent szövegeket gyűjtötte egybe, de számos változatban adta közre a legismertebb könyörgéseket és fohászokat, valamint egységes szerkezetűvé formálta a gyászszertartások rendjét. Darton főpapja meghajtotta fejét életének munkáját megismerve, innen már egyenes út vezetett a szent könyv kanonizációjáig. Már a Fra Grivorno halálát követő esztendő első apáti koncíliumának programjában szerepelt szentté avatása, amelyet egyhangúlag támogatott a főtanács is. Gyászhozó Szent Grivorno néven vonult be Darton szentjei közé.
A Gyászhozó szentélye a Varjúszárny Szentélye, ahol mindig találkozhatunk szobrával is. A liturgia összefoglalójaként neve és szerepe kiemelt fontossággal bír, az ortodox ág felkentjeinek állandó tisztelete övezi személyét.
[Beszélik, hogy a jó Grivorno erőst szerette a csinos asszonyszemélyeket és a jóféle fanyar borokat egyaránt, nem véletlen hát, hogy fél életét vándorlással töltötte el. Aztán azt már senki tudja, hogy mikor biggyesztették neve elé a Fra előtagot, lévén Meldanba települése után is mindenki csak úgy ismerte, mint Grivorno diakónt…]   

5. Bűnbánó Szent Traquo (A Bűnbánó)

Traquo Erap nem Darton felkentjeként, hanem egyszerű közemberként tett szert komoly hírnévre, és mélyen vallásos elkötelezettsége sarkallta azon tettére is, amely végül szentté avatásához vezetett. A Lar-Dori Magasegyetem diákjaként tanult, majd orvosdoktorként szerzett abszolutóriumot. Az élettan elméleti alapjai azonban nem elégítették ki, és megcsömörlött a nemesi udvaroknál dívó elmaradott módszerektől is, ezért követte mindig a szükség hívását. Pórokat és közrendűeket szintúgy örömmel ápolt, megfordult nem egy csatatéren is, de mesterségét mindig Darton tanításait szem előtt tartva gyakorolta: sosem siettetett, és sosem marasztalt senkit a kárpiton innen. Darton egyik apátját látogatta meg éppen, mikor az apát minden előzmény nélkül, valamely átkos kórságtól gyötörve ágynak esett. Traquo minden elméleti tudását és tábori felcserként szerzett tapasztalatát felhasználta, hogy megszabadíthassa az apáturat iszonyú kínjaitól, de csak nem tudta legyőzni a szörnyű betegséget. Ekkor döntött úgy, hogy végleg megszabadítja az idős papot a szenvedéstől, és némi áfium segítségével enged utat lelkének urához. Egy nap sem telt belé, mire Traquora rászakadt tettének iszonyú súlya, melytől hátralevő életében sem tudott szabadulni. Dartonhoz küldött egy lelket időnek előtte - csak azért, mert maga nem bírt el a betegséggel, ráadásul tapasztalata dacára kínjai látványát sem viselhette már tovább - megsértve ezzel a Halottak Urának szemében legszentebb parancsolatát. Traquo Erap ekkor fogadalmat tett, és bűnét mélységesen bánva úgy határozott, soha többé nem vesz ételt magához. Életének hátramaradt 33 esztendeje alatt senki sem látta táplálkozni, viszont ahol csak megfordult ékes szókkal kérte magára Darton büntetését, és hangoztatta bűnbánatát keserű könnyek között. Szentté avatására halálának 10. évfordulóján került sor, és Bűnbánó Szent Traquo néven vált ismertté.
Szentélye a bűnbánat legfőbb színtere, a Máglya Szentély, ahol gyakorta térdeplő szobra is megtalálható.
[Na, mármost, ha az ember nem eszik, éhenpusztul. Igaz, a Bűnbánó ugyan nem evett soha többé, viszont mondják, annál nagyobb kedvvel ivott! Aztán, hogy a gyenge sörbe áztatott rozskenyér vagy a borban puhított szarvaspecsenye étel-e vagy ital, azt soha senki nem firtatta…]   

6. Halálosztó Szent Artemor (A Halálosztó)

Artemor con Leistar Welhorn con Leistar báró elsőszülött fiaként jött világra, az Égi Fény 3644. esztendejében. Még csak tizenöt esztendős, mikor lovaggá szentelik, és Artemor fölesküszik Pyarron és az Államszövetség védelmére. Darton híveként sosem fél csatába szállani, még akkor sem, mikor a Dúlás alatt szülővárosát elfoglaló kráni hadtest négyszeres túlerejével kell szembenéznie. Lovagjaival végül felszabadítja az egész várost és kardélre hányja mind a kráni katonákat, mind a krán-szimpatizáns városbéliek zömét. A történetírás feljegyezte híres csatakiáltását is: „Öljétek meg mind! Darton majd kiválogatja az övéit!” Azt sem felejtik el megemlíteni vele kapcsolatban, hogy a város bevette után nem ősei fészkének visszavételére indult, de rögvest Darton templomának felszabadítására vezényelte embereit. Darton hű tisztelőjeként elkövetett haditetteiért halála után Darton szentjei közé emelték, Halálosztó Szent Artemor néven.
Szentélye az Ököl Szentélye, ahol másoké mellett mindig megtalálható szobra is. Személye összemosódott a szükségszerű bosszúállás fogalmával, így a tudatlanok gyakorta Uwel szentjei közé sorolják.
[A Halálosztó hatalmas harcos volt és Darton hű lovagja, ezt mindenki tudja. De hogy a Leistari Mészáros - ahogy életében nevezték - szent őrülete tényleg Dartontól származott-e, mikor nyakló és válogatás nélkül kezdte öldökölni Leistar apraja-nagyját, azt csak maga Darton tudná eldönteni…]     

7. Nyugodni térő Szent Retrakh (A Nyugodni térő)

Retrakh con Larys szintén lovagként szolgálta Pyarront, és a Dúlás alatt elkövetett hőstettéért a Dartonita Egyház később szentté avatta. A Nyugodni térő a Dorlan-völgy városainak pusztulását látva vakmerő ellencsapást vezetett a betörő nomád hordák ellen, de magával Shikan nagykánnal szemben ő sem állhatott meg. Combközéptől veszítette el bal lábát a kánnal vívott veszett összecsapásban, amit alig élt túl. Veresége után mégis talpra állt, bajtársai támogatásával ismét nyeregbe szíjazta magát. Ajkán Darton nevével járta végig a feldúlt városokat, maga köré gyűjtve a megbecstelenített asszonyokat, az árván maradt gyermeket és haldokló öregeket, majd kompániájával Viadomo felé vonult vissza, hol biztonságba helyezni remélte gyámolítottjait. A Nyugodni térő csapata lassan több száz főre duzzadt, míg vándorlásuk alatt többször összecsaptak a portyázó nomádokkal. „Én már nyugodni térek!” - hangoztatta többször, fennhangon a ronccsá silányulva is rettenetes lovag. Fogai között szűrt félelmetes átkait már csak a hozzá legközelebb lovaglók hallhatták, miközben övéit védve rohamozta az ellent. Több hónap leforgása után küldetését siker koronázta, közel háromezer hontalant juttatott el Viadomo biztonságosnak hitt erődjébe. Dolgát bevégezvén, „Végleg nyugodni térek!” kiáltással búcsúzva vágtatott el a falak alól, ahol soha többé nem látták viszont. Nyugodni térő Szent Retrakh néven lépett Darton szentjei közé.
Szentélye a Fejfa Szentély, a legnagyobb dartonita templomok az ő fegyverzetének és páncélzatának darabjait e szentélyeikben őrzik ereklyeként, de szobor sosem őrzi emlékét.   
[Az, hogy szerencsétlen asszonyok és gyermekek hadát hajtani maguk előtt tisztán gyávaság, vagy megfontolt bölcsesség volt, az már más lapra tartozik ugyan, de tény, hogy az öreg Retrakh az Államszövetség legkeletibb, legbiztonságosabb erődjét választotta utazása céljául. Aztán, az is bizonyos, hogy a közelgő krániak elé induló lovagnak ugyan fél lába volt csak meg, de hogy a leeresztett sisakrostélytól senki sem nézhetett a szemébe, no, azt sem lehet vitatni…]

8. Békéltető Szent Proturio (A Békebíra)

Az ezernagyi rangig jutó lovagról köztudott volt, hogy Dartont tartja a legfőbb hadúrnak, s egész életében híven szolgálta őt. Szentté avatását mégis egy egészen világi esemény kapcsán érdemelte ki. A syburri táborra szakadó enysmoni menekült nomádok békétlenkedését talán senki emberfia nem tudta volna ennyire könnyen elsimítani, egyedül a félig lantar, félig pyarroni vérből származó Proturio, aki Darton mindenkit érintő ítéletéről prédikálva békítette össze a két virtuskodó csapatot. Az egyesített és megfelelően elosztott haderő aztán már képes volt visszaverni az orkok eszeveszett rohamait. Darton főpapja, ki jelen volt a menekült osztagok érkeztekor, később szentté emelte Proturio ezernagyot, Békéltető Szent Proturio néven.
Szentélye a Jogar Szentélye, ahol szobra ugyan sosem található, de a termet díszítő falikárpitokon a con Divard család ősi címere is mindig felfedezhető.
[Ja, hogy buga a bugához… Azért azt kétlem, hogy a lantar lovasíjászok csak úgy elfogadták volna a syburri lovagok főségét. Igaz persze, hogy Proturio akkoriban lépett elő a hadtápos száznagy rangból ezernaggyá, persze elődjének családja a „szolgálatteljesítés közben elesett” szövegezésű levelet kapta kézbe...]

9. Imádságtevő Szent Beleon (Az Imádságtevő)

Fra Beleon Beor, dacára a ténynek, hogy Darton felkent papjaként élt, szerzeteshez illő életmódot folytatott egész életében. Kora gyermekkorában Darton szolgálatára ajánlották szülei a kifejezetten esetlen, vézna fiút. Beleon örömmel mélyedt el a dartonita miszticizmus titkaiban, noha a közös ájtatosságokon nem szívesen vett részt, és mikor épp nem tanulással töltötte idejét, gyakorlatilag egyfolytában Dartonhoz imádkozott.  Pontosan senki nem tartotta számon, mennyi időt töltött életéből szent elmélyüléssel, abban viszont mindenki egyetértett, hogy Beleon külön utat talált a maga számára Dartonhoz. Beor egyetlen Darton templomában a legtöbb időt az Örvény-kör Szentélyében töltötte el, naphosszat görnyedve a központi főoltár előtt. Mindig némán imádkozott, rendtársai a hosszú évek alatt néhányszor hallották csupán szólani, ilyenkor egy-egy fennkölt, rövidke fohász szakadt fel belőle, mintha nagy fájdalmai lennének. Fra Beleon 120 esztendős is elmúlt már, mikor egy napon a szentélyben imádkozva paptársai arra lettek figyelmesek, hogy körvonalai elmosódni látszanak, majd végleg kifakul a létezés síkjáról. Darton maga mellé emelte az Imádságtevőt, így lett ő a kilencedik szent, akit nem avattak, hanem kiválasztatott Darton által állhatatos magatartása okán.
Szentélye az Örvény-kör Szentélye, de szobra itt sosem található meg, az többnyire a Nyitott Tenyér Szentélyében áll, példát mutatva az elkeseredett híveknek. A beavatottak sem mind ismerik a pontos történetét, sokan csupán annyit tudnak róla, kivételes erejű imákkal fordult Dartonhoz, ezért szentté avatták.
[A papok imái mindig meghallgattatásra találnak, az igaz, de mi lehet az a kérés, amiért egy pap egy egész életen át, vég nélkül fohászkodik Dartonhoz? Arról nem szól egyetlen történet sem, hogy az Imádságtevő valaha meghalt volna…]

Maremita szentek
 

1.  Vascsuklyás Szent Aglúg (A Vascsuklyás)

Airun al Marem irányzatának követői a Hallgatok fehér ork törzséből is tisztelnek néhány szentté emelt lovagot, ők a fogasszentek. A Vascsuklyás és két társa, Jakhúl és Büdösdög, azután nyerték el e megtisztelő pozíciót, hogy a Próféta segedelmükkel menekülhetett meg egy toroni bálványmester játékszerének támadásától. A fehér orkok nemzetségének létrejötte Darton rendelése, aki végtelen bölcsességében félelmet nem ismerő vadakat rendelt a Próféta zászlaja alá, hogy támogassák őt szent küldetésének végrehajtásában. Aglúg korábban a Vérfakasztókként ismert orkok törzsének harmadik vadászából harci főnökké előlépett vezetője volt, aki először párbajra hívta Airunt és kísérőit, majd a Próféta csodatételét látva a Sötét Atya szolgálatába lépett. Aglúg egy életen át szolgálta Dartont és választott prófétáját, aki a Rendbe való felvételkor (ő volt az első, még nem fehér bundájú ork, akit kebelére fogadott a Rend) a Constadio, azaz Rendíthetetlen nevet kapta, szentté avatása után mégis eredeti, ork nevén vonult be a dartonita hősök panteonjába. Constadio Airun szabadosa majd fegyvertársaként kezdte szolgálatát, később, a 14. zászlóháború alatt az északi dartonita seregek legkiválóbb hadtestparancsnokaként szerzett hírnevet magának és fajtársainak. 3729-ben tagja volt annak a különítménynek, amely a kráni Középső Tartományokig hatolt, és komoly áldozatok árán, de kiragadta a Prófétát a Tizenhármak csapdájából.

2. Barlangi Szent Jakhúl (A Barlangi vén)

A Vérfakasztók törzsének sok háborút látott harcosaként szegődött a Próféta szolgálatába. Dacára meglett korának és számos sérülésének (a törzsi csetepatékban jobbja két ujját, agyarait, négy bordáját, legvégül bal szemét áldozta) hajmeresztően kockázatos feladatot vállalt magára, és szembeszállt egy szobordémonnal, hogy időt nyerjen a Próféta és barátai számára. A szobordémonnal való összecsapás a halálával végződött ugyan, de Darton azonnal maga mellé szólította, és újra éppé tette, majd fekete páncéllal felruházva ő lett az első a Hallgatagok fehér orkjai közül. Fajtársaihoz már mint küldött, Barlangi Szent Jakhúl tért vissza, hogy Darton, a Sötét Atya, és a Próféta nevében utat mutasson társainak Darton Szent Tüzébe. Az izzó tűzfalon keresztül már vörös szemű, fehér bundájú orkokként, és a Dartonnal kötött paktum értelmében, az Örök Körforgás adományában részesülő lélekkel tértek meg.

3. Kránrontó Szent Kashuka (A Kránrontó)

A Hallgatagok nemzetségéből származó fehér ork, aki elkísérte a Prófétát Kránba tett vakmerő utazása alatt. A 14. zászlóháborúban négy évig szolgált a dartoniták seregében, ahol deceo rangot vívott ki magának a negyedik hadtestnél. A háború után kiképzőtisztként segítette a Darton szolgálatába lépő új nemzedék kinevelését. A zászlóháborúban veterán nehézgyalogosként kivívta magának az elismerést, hogy később Alex con Arvioni kíséretében szolgálhasson. Biztosan tudható róla, hogy az egyetlen fehér ork volt a világon, aki megjárta a kráni Középső Tartományokat, és élve vissza is tért onnét. Halála után Airun al Marem azonnal a fogasszentek közé emelte.
Hatalmas termetű ork, testének szélessége majd kétszerese testmagasságának. Általában bal kezében rövid nyelű, kétfejű harci szekercével, jobbjában hatalmas, sziklavégű bolával ábrázolják. Arcának bal felén karomtépte forradás húzódik az álla alá, ami még jobban elvadítja a képet, az összhatást a nyakára tetováltatott varjú teszi igazán félelmetessé, melynek kiterjesztett szárnya borul a sebhely fölé.

4. Falmelléki Szent Büdösdög (A Falmelléki)

A Vérfakasztók törzsének korábbi felderítője, aki Jakhúllal és Aglúggal együtt, Airun csodatételét látva, azonnal a Sötét Atya hitére tért. Nevét a Prófétától kapta, aki első benyomásai alapján, hirtelen felindulásból nevezte büdösdögnek, amit az ork nagy örömmel és büszkeséggel fogadott. Első közös kalandjuk alkalmával a Próféta megmentette az életét, egy függőleges kürtő tetején, mikor szorosan a fal mellett kuporogva együtt reménykedtek Darton kegyelmében, innen ered a későbbi szent mellékneve. Aglúggal együtt, másodikként tért vissza Darton Szent Tüzéből, immár lélekkel felruházva, fekete páncélban és felleghajtóban, hogy az adományért cserébe Dartont szolgálhassa. A lovagrendben a Honorius nevet viselte, melyet Airun útitársa, Honorius Caldinbras fia, a Vikáriusként ismert kahrei mérnök és Gilron pap, apja után adományozott neki. Aglúg elmaradhatatlan társaként felderítőosztagokat vezetett a 14. zászlóháborúban, és elismert helyet vívott ki magának Darton fehér orkjai és fekete lovagjai között. Halála után Airun al Marem azonnal a fogasszentek közé emelte, aki később eredeti nevén, Falmelléki Szent Büdösdögként vált ismertté.

5. Tréfacsináló Szent Magonor

Airun al Marem legkedvesebb hadnagya mindig is szerette a vaskos tréfákat és durva vicceket. Húszéves korától a Rend kötelékében szolgálta Dartont, és komoly szerepet játszott az első varjúereklye kézre kerítésének idejében is. Airunt nem csak mestereként, de jó barátjaként is tisztelte és szerette, megannyi csínytevése dacára a nagymester sosem marasztalta el, hiszen örömére szolgált Angus vidám kedélye, aki inkább volt a Tréfák Urának gyermeke, mint a Halottak Őrének lovagja. Gyakran bocsátkozott hajnalig tartó kártyacsatákba Airunnal és a Vaskezűvel is, a csalásra sosem szorult rá, lévén piszok szerencse övezte minden vállalkozását. Egyszer egy kisebb uradalmat nyert el Airuntól, de mire a zsugát abbahagyták, Airun már csatak részeg volt. Angus híres mondása mégis fennmaradt az emlékezetes éjszaka után: „Na, ebből a nyereményből is csak akkor látok valamit, amikor szentté avatnak!” Airun azonban nem volt még teljes önkívületben, és megjegyezte magának Angus beletörődő felhorkanását. Angus Magonort, így rögtön a halálát követő évben Rowonban nyilvánította szentnek a nagymester, Tréfacsináló Szent Magonor néven, és hátrahagyott fiának adományozta a toraniki síkon elterülő erdőuradalmat, a Haláltábort.

6. Varjúröptető Szent Croudator (A Varjúpásztor)

Croudator al Rowon már az Airunt szolgáló paplovagok legújabb nemzedékéhez tartozott, aki Rowonban látta meg a napvilágot. Már az apja is Dartont szolgálta, így kora gyermekkorától mellette tanult, mint apród, később pedig paplovaggá szentelték. Darton szakrális mágiájának kitűnő ismerőjeként hívta fel magára a figyelmet, a fegyveres harcban – bár semmivel sem maradt el társai mögött – különösebben nem jeleskedett. Egy ötvenfős különítmény tagjaként utazott délre, hogy Erionból Rowonba kísérje a Délvidéken talált első Varjúereklyét. Az utazás során több ellenféllel kellett összecsapnia a lovagoknak, így számuk folyamatosan apadt, és már az Északi Városállamok területén jártak, alig néhány napnyira céljuktól, mikor a vérivó Tharr szektásai rontottak a menetre, megérezve az ereklye mágikus hatalmát. Az ereklye védelméért vívott élet-halál harcban a dartoniták látszottak alulmaradni, végül diadalukat egy váratlan forrásból érkező segítségnek köszönhették. Croudator ekkor már maga is lefegyverezve, több sebből vérezve tántorgott csupán, mikor végső kétségbeesésében Darton szent madaraiért kiáltott a titkos síkokon. Egyszerre csak száz meg száz varjú lepte el az eget, és sűrű felhőben Tharr szolgáira rontottak. A sebesült Darton lovagokat megkímélték, akik egybehangzóan állítják, hogy Croudator misztikus vörös fénytől övezve magasodott a csatatér és a varjak örvénylésének közepén, és sosem hallott igéket kántálva irányította a varjúcsapatot, eleven fegyverként szegezve szembe őket a hüllőszerzetesek nyomasztó túlerejével. A támadást így sikerrel visszaverték, és az ereklye megérkezett Rowon városába. Airun és Alyr végül megfejtette a Croudator által alkalmazott isteni mágia titkait, azonban annak összetett mivolta okán azt nem sikerült meghonosítani a paplovagok fegyvertárában. Croudator ettől a naptól kezdve Varjúpásztor becenéven vált ismertté a lovagok között, és élete végéig többször hívta segítségül Darton szent madarait a rend védelmében. Halála után a rend nagymestere szentté avatta, Varjúröptető Szent Croudator néven.

7. Irgalmazó Szent Sellion (Az Irgalmazó)

Az újkori maremita szentek legellentmondásosabb egyénisége Sellion Frandon. A dartonita rend paplovagjaként egész életében megbocsátást nem ismerő könyörtelenségéről volt híres. A 14. zászlóháború idejére már hadnagyi rangban szolgált, és maroknyi emberével elfogta és kivégezte a toroni Vihargárda tíz tisztjét és harminchárom szabadosát. A Vihargárda tagjai kemény férfiak és harcosok hírében álltak, a fogságban egyedül egyik elöljárójuk bizonyult gyávának, aki egyre csak irgalomért könyörgött. Sellion megunta az állandó nyavalygást, így ennek az egy tisztnek kegyelmet adott. „Az irgalom nem az enyém, az irgalom Dartoné, de veled kivételt teszek!” – szólt a tiszthez. Ezután végignézette vele, ahogy a másik negyvenkét embernek fejét veszi, majd a levágott fejeket vele rakatta gúlába egy szekérre. Utána ráparancsolt az irgalmat kért tisztre, és útnak indította a szekérrel Shulur irányába. Ezen haditette nem maradt példa nélkül, több hasonló rajtaütésben bizonyította rátermettségét, és Darton kemény ítéletét ellenségeinek. Már életében az Irgalmazó becenéven vált rettegetté, rendtársai körében éppúgy, mint ellenségei szemében. Halála után Airun al Marem Irgalmazó Szent Sellion néven emelte az újkori szentek közé.

8. Végrehajtó Szent Sekutor (A Végrehajtó)

Sellion Frandon édestestvére, aki bátyához hasonló kegyetlenséget örökölt apjuktól, amit aztán eredményesen kamatoztatott a rend szolgálatában. Többen vádolták azzal, hogy lelketlen hóhér csupán, és nem méltó a celeritor (paplovag) cím viselésére, de Airunnak ilyen harcosokra is szüksége volt a zászlóháború zűrzavarában. Sekutor erőszakos, kötekedő alak volt, sokak szerint csak álcaként viselte Darton hitét, de tény, hogy minden áldozata ugyanazt a hosszú, saját maga által szerezett búcsúztató fohászt hallgatta végig, mielőtt lelkét Dartonhoz küldte volna. Sekutor gyakran egymaga járt el küldetésekben, a Szentháromság előszeretettel bízott rá kényes ügyeket. Sokszor Darton Szent Orvgyilkosának szólíttatta magát, és munkájából kifolyólag ez a megnevezés egészen helyénvalónak látszott. Az ő közbenjárására tűnt el több aszisz hercegkapitány, a Sinemosai Liga okvetlenkedő kalmárfejedelmei, és egy ízben Jedome patríciuscsaládjai is megtapasztalták személyében Darton haragját. Sekutor végül elf nyílvesszőtől átjárt torokkal fejezte be pályafutását, mikor a Bakpápa likvidálására küldték feljebbvalói, de utolsó leheletével még megcselekedte a lehetetlent, és magával rántotta áldozatát a halálba. Példaértékű életének és halálának jutalmaként Airun testvére mellé emelte a szentek sorába, Végrehajtó Szent Sekutor néven. 

9. Hullatáncoltató Szent Sahred (A Táncoltató)

Abdul al Sahredet minden idők legnagyobb dzsad nekromatájaként tartják számon, aki Doran egyik alapítójától, Quirin Den Jeirtől tanult, majd továbbadta tudását Alyr Arkhonnak. Alyr, mint a maremita szentháromság tagja ajánlotta Airun figyelmébe az Eltávozottak Őrét, akit, bár nem Darton tiszteletében nevelkedett, a rend a legnagyobb örömmel fogadott szentjei közé. Alex és Airun is egyetértett abban, hogy a Dartonita paplovagrendé a megtiszteltetés, hogy tiszteletbeli lovagként soraiba és Hullatáncoltató Szent Sahred néven szentjei közé fogadhatja a híres-hírhedt nekromantát. Alyr Arkhon véleménye szerint, a mester, ha még élne (noha több jel enged arra következtetni, hogy még nem távozott el végleg), örömmel venné a felkérést, és kiváló cimborákra és támogatókra találna Darton lovagjaiban.