airun_al_marem_by_nergalart.jpg

Forrás: a kép Nagy Gergely (Nergal-Art) engedélyével került fel az oldalra

Megjegyzés: az alábbi anyag csupán vázlatos kivonat, a téma szempontjából releváns információkkal, a készülő Geofrámia kiadvány Rowon szócikkéből, megjelenése Wayne Chapman engedélyével történik. Köszönet érte! (A lábjegyzetek linkként sajnos nem működnek, de a szövegtörzs után megtalálhatók.)

 

Eredet és hagyomány

Rowon – az azonos nevű, területileg nehezen körülírható [1] városállam központja – ősrégi település, már a késő-crantai térképeken is szerepel Dharna vagy Darana néven. [2]

[…]

Az utolsó fejedelmet, a Pyarron szerinti 751-ben felgyűrűzött [3] Remiah Baylort egészen más fából faragták, mint elődeit.  Noha kalmárnak született, és egész életében a tengert járta, egyetlen valamire való üzletet sem kötött. Zsoldos volt és démonvadász – hogy ezen kívül kicsoda-micsoda még, gyermekei és unokái számára is csak akkor vált nyilvánvalóvá, mikor a vég közelségétől meglegyintve narvani halásztanyája helyett Rowonba hívta őket. A háromnegyed évszázados távolléte alatt felgyűlt hivatalos levelek közül csak egyet, az alidaxi belső rend matryssájának huszonhét évvel korábbi házassági ajánlatát válaszolta meg – hogy hogyan, az máig találgatások és viták tárgyát képezi, mert a címzetthez sosem jutott el. [4]

A férfi, aki egész életét a döntések elkerülésének szentelte, végül mégis hozott egyet. A magától értetődő magyarázat szerint azért, hogy megtudja, milyen érzés. A másik változat úgy hangzik, hogy versengésre szólította a régi és az új isteneket, és a lelkét ígérte annak, aki végóráján a legjobban meglepi őt.

Hogy mi történt ezután, arról mindenki szájával mást mond a fáma. Bizonyosan csak annyit tudunk, amennyi Igrain Reval Geoframiájának vonatkozó szócikkében olvasható:

„Minekutána a Baylorok nemzetségéből való Remiah, ki akkoron múlt hetvennégy esztendős, hivatala terhét a levelekből s köziratokból rakott máglyára eképpen letette, további három gondtalan napot töltött övéivel, miként az Arsylas házának népei, a hullámok s szelek vándorai közt ősidőktől fogva szokás. Ők kik a halált gyakorta kísértik, minálunk jobban tudják, hogy búcsúztatni csak az elevent érdemes, siratni pedig csak a hiába holtat szabad.

A negyedik napnak kék holdnyugta (ómódi szerinti higany) óráján a fejedelem fiának s két leányának ottlévő gyermekeit, mindösszesen hat unokáját, kik mellőle távozni nem akarván sorra elszenderedtek, karján a maga ágyára sorra átcipelte, minek végeztével olyas gyengeség fogta el, hogy hátát a falnak vetve a padlón megült, mintha vérei álmát vigyázná, de felkelni többé nem tudott. Néki, kit élte virágában oly erő feszített, hogy penge híján nem egy démoni fajzatnak testét puszta öklével verte át, a végső adakozásban nem maradt szikrányi sem.    

Ott talált rá az újhitű pap, a gyermekek tanítója, kit nemigen szívelt s Botnak hívott, mert vékony volt s göcsörtös, mint a kőris ága. Sok évvel később maga írta, hogy ama erőnek, mi Rowon urát ültéből egyszerre felemelte, nem forrása, tégelye volt csupán. S mondta: „Hívtál, uram.”

A fejedelemnek szeme s szája rányílt, mint ki ámul, s nem szólt sokáig; majd suttogta gdúnul [5], mit szélszerin jól-rosszul eltanult: „Te, ki ott vagy mindenekben... ismerjük egymást, azt hiszem. Győztél, de várj még, hogy szavamnak álljak; ki elmegy dolgavégezetlen, vesszőt érdemel, nem botot.”

Eképpen szólott Narad és Adún vére, Abissa, Anterra és Keskylon vándora, Rowon utolsó fejedelme, majd az újhitű pappal – ki a tőle nyert nevet holtáig büszkén viselte – az erkélyre kifordult, s megpihent arccal keletnek, atyái székiben. E hely volt, hol napkelte óráján Pyarron hitére tért, s címét a kalmárok tanácsára örökül hagyván az élők közül eltávozott.

Utolsó szavai ezek voltak: „Őrizd az álmukat.” [6]

 

Reval csak széljegyzetben említi azt az általa mellékesnek ítélt részletet, hogy a fejedelem Darton szentségeit vette magához, és utódaival együtt városát is az ő kegyelmébe ajánlotta. A Bot – az anterrai dartonita felekezetek későbbi arkónusa – azonban minden részletről beszámolt Pyarronnak. Jelentése és emlékirata nem csak a néhai fejedelem szentté avatásának [7] feltételeit teremtette meg, hanem a maremiták P. sz. 3680-as évekbeli beavatkozásának jogalapját is.

[ ...]

Hadurak és Maremiták

Rowon bőséges természeti és emberi erőforrásaival, felmér126.pnghetetlen vagyonával és feljett hadikultúrájával magától értetődő célpont a fejedelmi ambíciókat dédelgető kalandorok számára. Ezért esett rá a Dawares fekete lobogóját felemelő hadúr választása... és ugyanezért bírta rá Alyr Arkhon Darton sötét prófétáját, hogy harcba szálljon érte, mielőtt a ravún dicsőség emléke is elenyészik a fekete lobogók árnyékában.

Így vette kezdetét Rowon történetének legújabb fejezete, melynek összes fordulatát senki, alább ismertetett mozzanatait csak a választott kevesek ismerik.

Al Marem a Pyarron szerinti 3681-ben, a Maszkok Ünnepén érkezett az anterrai partszakaszra. Narvan karneváli forgatagában sikeresen megszabadult a fekete hadurak Erionban ráakaszkodott ügynökeitől – Rowonba már valóban rangrejtve érkezett, hogy feltérképezze a helyi viszonyokat, hogy utat mutasson a rend (és egyes dorani befektetői körök) tőkéje számára.

Tekintélyes mennyiségű pénzt pumpált a háború óta pangó helyi gazdaságba, és Szürke-Rowon kalmárai után Fekete-Rowon népét is sikerült magának megnyernie, mikor visszaszerezte az öreg kompániák egyikének felbecsülhetetlen értékű, észak harcmezőin végleg elveszettnek hitt hadijelvényét.

Híveit már ekkor a város ellen vezethette volna, de nem állt szándékában ravúnt ravúnnal összeugrasztani. Megvárta inkább, hogy bizalmasai elfoglalják helyüket a tanácsban... és mikor a bitorló legközelebb a falakon kívül vadászott, egyszerű többséggel kimondatta a trónfosztását. A waganda kalandor, akinek álma egyetlen nap alatt foszlott semmivé, ezt követően csak látótávolságig tudta megközelíteni Szürke-Rowont, és a Fekete földjén sem volt maradása: az üldözésére induló három kompánia az Iker-Deft árterébe szorította, ahonnan csak hónapok múlva, átvágott torokkal és lobogó nélkül került elő.

Gyilkosa – kíséretnek egy tagja, aki hatalma jelvényével trónigényét is megörökölte – P. sz. 3689-ben toroni sereggel tért vissza az anterrai partszakaszra. A kis létszámú maremita helyőrségét elnyomva visszafoglalta a városállam szívét, Fekete-Rowont  azonban sosem tudta uralma alá hajtani. A 14. zászlóháború során mind reménytelenebb küzdelmet folytatott az erdővidéket uraló maremitákkal – azok pedig, akiket az északi partra indulva Szürke-Rowon védelmére hátrahagyott, már Vinalinál bekövetkezett halála másnapján megnyitották a városkaput Airun Al Marem előtt. Utóbbi ma egy az egyenlők, a Szürke- és Fekete-Rowon jeleseit képviselő primorok közül, és velük együtt fáradozik a kompániák megtépázott dicsőségének helyreállításán.

A városállam jellemzően emberi lakossága, mely a hetedkor dereka óta felváltva stagnált vagy fogyatkozott, a 3680-as évek végén gyors növekedésnek indult: az északnyugati vadon Darton hitére tért fehérorkjai [8] a sötét próféta hívó szavára tömegével érkeztek a felhőszéli (hegyi) csapásokon vagy a tengeren át. Települések sorát hozták létre az erdővidék déli peremén, és szilárdan megvetették lábukat Rowon K’Harkadra nyíló hátsó kapujában, ahol rualani rokonaik kiveszte óta sem ember, sem más jóakaratú fajzat nem élt.

Napjainkra százezres közösségük megújította hagyományos fegyverbarátságát az Iker-Deft mellékének földműveseivel; elöljárói gyakori vendégei Szürke-Rowonnak és teljes jogú tagjai a maremita ármádiának, mely immár nem csak szárazon és vízen, de a levegőben is kész megütközni a városállam ellenségeivel. [9]

 


[1] Rowonnak nincsenek más államalakulatokkal közös határai. A kalmártanács joghatósága az obsz törvények és a lupár-dolamin szokásjog szerint is addig terjed, míg azt valaki fegyverrel meg nem kérdőjelezi. A ravúnok nem minden alap nélkül tréfálkoznak azzal, hogy hazájuk határait „jobb napokon” három tenger mossa.

[2] A régi Dharna idejében a partvonal majd’ száz mérföldnyire délre húzódott a mostanitól, a negyedkori kikötő maradványait az Idinal keleti nyúlványának lomboserdei rejtik.

[3] Rowon fejedelmei egy ötödkori eredetű, vélhetően shuluri patrónusaiktól származó corda-gyűrűt viseltek a főhatalom jelképeként, mely máig meghatározó eleme a helyi szimbolikának – lásd még e szöveg Rowoni heraldika című fejezetét.

[4] A legelterjedtebb változat szerint annyi állt benne, hogy nem a nagyorrú nőktől viszolyog, hanem azoktól, akik a gyertyát tartják nekik. Nyilvánvaló utalás az alidaxi asszonyrendek vezetőinek daumyri kapcsolataira.

[5] Észak népei ebben az időben még nem tettek különbséget a gdon kultúra keleti és nyugati ága között.

[6] A hetedkor végén a városállam maremita csatalobogójának jelmondata.

[7] A P. sz. II. évezred végén a Darton-kultusz démonölő szentjeinek sorába emelt Anterrai Remiah a helyi legendák szerint többször is megébredt, hogy szorongatott leszármazottait megsegítse. Rowon első waganda hadura úgy rettegett eljövetelétől, hogy elfalaztatta mauzóleumának kapuit. Az épületet utódja rontatta le a város P. sz. 3689-es visszafoglalását követően, a démonölő szenttől azonban nem sikerült megszabadulnia: az a 14. zászlóháború alatt személyesen juttatta el hozzá a sötét próféta hadüzenetét. A  lobogó őrségét – köztük egy toroni harci gólemet – legázolta, hordozójának pedig az arcába nevetett. A fekete hadúr életben maradt ugyan, de a beszámolók szerint Vinaliig hátralévő hónapjaiban nem volt már egészen önmaga. Remiah szarkofágját, melyet a mauzóleum pusztulása óta senki sem látott, utóbb a vérvonala otthonából maradt romfal tövében találták meg: ma is ott alussza éber álmát, ahol egykor Darton hitére tért.

[8] A hagyomány szerint a Darton szent tüzében újjászületett és átszellemült Vérfakasztó nemzetség hírmondói, akiket az istenség – az yrchek közt példátlan módon – halhatatlan lélekkel ruházott fel.

[9] Utalás Rowon legújabb fegyvernemére, a ragadozó-ösztön és a kahrei technika frigyéből született égi lovasságra, mely válogatott fehérorkokból és pteroptákból áll.

Azok a hívektől különböző személyek, akik életüket Darton szolgálatának szentelik, különféle utakat választhatnak hivatásuk teljesítéséhez. A Dartont szolgáló személyek között vannak papok, lovagok és paplovagok, valamint ide tartoznak a maremita szárny fehér orkjai is.

Az ortodox ág teljes jogú felkentjei a papok, akik szintén két irányzatra oszthatók aszerint, hogy életüket milyen mélységben kívánják Darton tiszteletének szentelni. Darton templomait a beavatottak maguk között mindenkor rendháznak nevezik, ebben az esetben mindig a város melletti temetőkert közepén magasodó templomokra kell gondolni, amelyek kolostorszerű építmények, és egyéb kiszolgáló épületeket is jelentenek. A Darton szolgálatának komolyabban elkötelezett papok életmódja és világlátása a szerzetesekéhez áll közelebb, ők életük legnagyobb részét a templomban és közvetlen környeztében töltik, Darton háza szolgál szálláshelyül számukra, és nincsenek világi elköteleződéseik, sem családi, sem vagyoni értelemben. Ezek a papok a frater (barát) megnevezéssel bírnak, nevükben is gyakran szerepeltetik a fra előtagot. A szó pyarronita értelmében nem szerzetesekről van szó, ők ugyanúgy papok, mint bármely egyéb pyarroni isten felkentjei, csupán egy szigorúbb regulának engedelmeskednek és a szerzetesekre jellemző életmódot folytatnak. Nem rendelkeznek magánvagyonnal, ingóságaik a felavatáskor, mikor ezen út mellett döntenek, az egyházra szállnak, amely innentől kezdve életük végig gondoskodik a számukra szükséges javakról. Felmenőiktől elbúcsúznak, ha korábban velük éltek, akkor beköltöznek a templomba, mely új otthonuk lesz hátralevő életükre, és gyakran azután is.  Az ortodox ág másik irányzatának tagjait a pater (atya) címzés illeti meg, ők már kevésbé szigorú szabályok szerint élik életüket. Nem állandó jelleggel tartózkodnak a templomban vagy környékén, hanem saját szállással rendelkeznek a városban, és nem ritka, hogy valamilyen élettársi közösségben élnek választottjukkal. A házasság intézménye szerinti társkapcsolat meglehetősen ritka az esetükben, ugyanakkor az együttélés többféle bevett formája jellemző rájuk – ezek nem kevesebbek a házasságnál, csak más formában fűzik egybe két személy életét. Szintén nem gyakori, de előfordul, hogy a paterek utódokat is nemzenek, de a gyermeknevelés feladata ilyenkor az élettársra hárul. A paterek tehát magánvagyonnal és családdal is rendelkeznek, ők azok a papok, akikre félelemmel vegyes tisztelettel tekint a városi társadalom, amelybe tökéletesen belesimulnak, és a fraterekhez hasonlatosan köztiszteletben álló polgárai a közösségeknek.  

Darton Egyházának maremita ága úgy híresült el a kontinensen, mint Darton Lovagi Rendje, avagy a Dartonita Paplovag Rend. Ebből az elnevezésből adódik az a téves következtetés, hogy a maremita ágat csak világi lovagok és felszentelt paplovagok szolgálják, és a papok számára a maremita tanok és az egyházszervezet ezen frissebb ága tilalmasak. Ez azonban nem így van, és ennek belátásához elég végiggondolni a rend létrejöttét, vagy megismerni jelenkori történelmét.

Airun al Marem gyermekévei óta készült Darton szolgálatára, és végül 19 évesen szentelték pappá, természetesen az akkor még egyeduralkodóként létező, mai ortodox szárny hagyományai szerint, ő a paterek útját választotta. Ugyanakkor, már ebben az időben úgy ismerték a fiatal papot, mint aki rendhagyó módon értelmezi Darton tanait, és nem fogadja el alapvetőnek az Anselmo Legendáriumában foglaltakat, melyek jelentős részét ordas babonaságnak titulálta. Airun 12 éven keresztül szolgálta Dartont papként, és nem volt rest a saját elképzeléseit tolmácsolni a hozzá forduló híveknek éppúgy, mint gyakorta feletteseinek is, amellyel nem vívott ki osztatlan elismerést. Az útkeresés időszaka alatt tudatára ébredt annak az ambivalens hozzáállásnak, ami tanításainak fogadtatásában nyilvánult meg a hívek és a felkentek között. Egyre több hívő elméje bizonyult megfelelő talajnak az új eszmék számára, míg a paptársak túlnyomó többsége ellenezte véleményét. A vérmesebbek egyenesen eretnek tanokról beszéltek, a bölcsebbek csak furcsán idegen, de elvetendő utat láttak Airun értelmezésében, míg egy elhanyagolható létszámú kisebbség kifejezetten egyetértett újításaival.  

A Dartonita Lovagrend életre hívásáig eltelt időszakot azonban nem egy helyben töltötte Airun. Szülőhelyén, Marem városában szentelték pappá, ahol mintegy 3 évet töltött el a helyi templomban, viszont vérmérséklete és tanításainak újszerű mivolta okán is célszerű volt távoznia. Az elkövetkező 8 évben végigjárta az Államszövetség teljes területét, templomtól templomig haladva, eszmét cserélve a legapróbb kápolnák diakónjaival éppúgy, mint a Pyarroni főtemplom, a Desparazo vezetőivel is. Fogadtatása a már fent megismerttel egyezett mindenhol, a legtöbbször nem szívelték a forrófejű papot, így mindig jó indok adódott a továbbutazásra. Airun vándorévei alatt a kalandozók változatos életét élte, nem véletlen, hogy szép számmal szerzett ellenségeket és barátokat, harcostársakat egyaránt. Személyiségéből adódóan mindig is kedvelte a fegyveres harcot, de egyúttal abban is hitt, Darton szolgáinak harci tevékenysége nem csupán a temetőkertek védelmére kell kiterjedjen, de a Holtak Urának felkent hívei a pyarroni eszménykép militáns védelmezői is egyben. Barátait is eszerint válogatta, így Darton hívásának éjszakáján, a paktum megköttetésekor épp Alex con Arvionival járták a Délvidék városállamait. A Halál Istenével való egyezségét a Szent Pallos, egy valódi ereklye ajándékozása pecsételte meg, és Darton ekkor fedte fel terveit Airun előtt, és választotta őt ynevi prófétájának. Ekkor 3675-öt írunk, ettől az évtől számítandó a Dartonita Lovagrend létrejötte. 

A kezdeti időkben a lovagrend néhány tagot számlált mindössze, és nem csupán lovagokat. Airun és Alex termetükből és harcmodorukból fakadóan könnyedén vették fel az egyház lovagja címet, de korábbi támogatóik, és elképzeléseikben osztozó hitsorsosaik nem mind voltak alkalmasak arra, hogy a lovagi elvárásoknak megfeleljenek. A legtöbb pap, aki a rendhez csatlakozott, két nagy csoportból került ki. Azok, akik már idős korukban hallották meg az új idők szavát, életkorukból kifolyólag sem feleltek meg arra a szerepre, hogy a továbbiakban lovagként, fegyverrel szolgálják Dartont. Mégis kivétel nélkül letették az esküt a nagymester előtt, (lovagi beavatási szertartásról vagy zarándoklatról ekkor még szó sem volt). Darton lovagjaivá és az új maremita rend tagjaivá váltak ugyan, de maradtak, akik mindig is voltak, igével szóló papok, szívükben egy felvilágosultabb teológia tanításaival, amiről mind szentül hitték, Airun al Marem prófétán keresztül, de egyenesen Dartontól származik. Ugyanakkor, az Airunhoz csatlakozók másik nagy csoportja olyan fiatal hívőkből, diakónokból és papokból állt, akik örömmel forgatták fegyvereiket Darton nagyobb dicsőségére, és szívükben jóleső melegséggel védelmezték az ő kertjeit és templomait az ártó szándékú élőktől és holtaktól egyaránt. Ők lettek Darton első igazi lovagjai, akik már nehézfegyvereik erejével is megtámogatták szózataikat.

A Dartonita Lovagrend megalapításának oka mindig is ködös volt a kívülállók, és elsősorban a pyarroni Szent Szék képviselői számára. Airun célja Darton evilági birodalmának megalapítása volt, és ehhez a megfelelő szervezeti formát a lovagrendben találta meg, vélvén, hogy a birodalomnak alattvalókra, tehát hívekre, pásztorokra, tehát papokra, és őrzőkre, tehát lovagokra van szüksége. 

A rend megalapítása után hamarosan kialakult a szervezeti hierarchia és a szerepkörök is. Az idősebb papok, mint tutorok működnek közre, és fő feladatuk a rendhez csatlakozók teológiai képzése, amibe beletartozik a vallásismereti oktatáson túl a szakrális mágia is. A paplovagi beavatás, tehát a zarándoklat megkezdéséig a lovagjelöltek elsajátítják a rendre jellemző harcmodor technikáit is, az oktatók többnyire a világi szárny lovagjai, illetve egyre több esetben a 14. zászlóháborúban kitűnt, veterán fehér orkok. A maremita rend papjai közötti hierarchia minimális, minden rendházban csak egy elöljáró van, ő a rangelső tutor, vagy köznyelvi megfelelője szerint a főpap, az összes többi felkent a szervezet azonos szintjén áll. 

Mire a dartoniták északra települtek, kialakult az általános arány, eszerint körülbelül a felkentek egytizede pap, a többiek már paplovagok. A maremita renden belül papok képzésére sosem kerül sor, viszont számuk nagyjából állandónak tekinthető az ortodox ágból átlépők miatt. A rend felépítését lehet vizsgálni aszerint is, hogy világi vagy egyházi szárnyról van szó. Az egyházi szárnyat a papok és a paplovagok alkotják, míg a világi szárnyhoz tartoznak apródok, fegyvernökök és lovagok, valamint a Hallgatagok törzse, a háborúban a nehézgyalogság szerepét betöltő fehér orkok.

Darton maremita papjai osztják a paplovagok tanai diktálta világnézetet, vallásismeretük viszont szélesebb körű, és nagyobb hatalommal rendelkeznek a szakrális mágia titkait illetően is. Nem tűrik el, ha valaki Dartont vagy személyüket gyalázza, a sértésekre azonnal, és többnyire fegyverrel felelnek meg.

Darton paplovagjai szakrális értelemben egyenjogúak a papokkal, és ugyanúgy joguk van mindenféle szent szertartást celebrálni. Mágikus hatalmuk azonban csekélyebb, hiszen nem nyernek beavatást a Nagy Arkánum misztériumaiba, cserében igazán kiváló, nehézlovas harcosok, akik roppant termetű hátasaik nyergéből, súlyos, kétkezes fegyvereikkel osztják a halált Darton és Pyarron ellenségeinek.

Darton paplovagi rendje azonban nem csak felkent lovag papokból álló egyházi szárnnyal, hanem világi szárnnyal is rendelkezik, melynek az embernépekből kikerülő tagjai mind világi személyek, lovagok, akik nem állandó jelleggel, hanem csupán egy meghatározott szolgálati időben gyarapítják Darton lovagjainak számát. Széles társadalmi rétegből kerülnek ki, a szegény nemesektől kezdve, a középnemességen át, a magas rangú főurak némelyike is tagja a lovagrend világi szárnyának, és mindenki a képességei, lehetőségei arányában járul hozzá a szolgálathoz. A szegényebbek szinte állandóan, személyükben teljesítenek szolgálatot valamely rendházban, míg a vagyonosabb és elfoglaltabb társaik gyakorta anyagi hozzájárulással, vagy birtokadományokkal támogatják a rend boldogulását. A világi rend kötelékébe tartozó lovagok - szemben a paplovagokkal - csupán korlátozott hadkötelezettséggel bírnak, tehát „szent küldetésekben” nem, csak háború idején sereglenek al Marem zászlai alá. Békeidőben ők tartják fenn a nem városi temetőkhöz tartozó, vidéki, vadonmélyi rendházakat, és ezekből az erősségeikből őrködnek a vidék népeinek jóléte felett.   

A rend világi szárnyához tartozik a Hallgatagok fehér ork törzse is, amely több mint tízezer harcost és ezen felül nőstényeket és ork kölyköket is magában foglal. Érdekes módon, a fehér orkok szent áhítat és szakrális elköteleződés tekintetében az őket irányító világi szárny lovagjai felett állnak, amelynek oka az, hogy Dartont nem csak a Holtak Uraként, hanem egyben teremtőjükként, a Sötét Atyaként is tisztelik.

 

Rangfokozat

Egyházi szárny

Világi szárny

Hallgatagok törzse

tanonc

laikus testvér

apród

gaug

alsó szintű beavatott

diakón (szerpap)

fegyvernök

vadász

beavatott

frater/pater/tutor/paplovag

lovag

nehézgyalogos

tiszt

rangelső tutor/hadnagy

hadnagy

deceo (százados)

főtiszt

apát/komtúr

komtúr

rahgaug (elöljáró, ezredes)