Zarándokút VI.

2013.04.11. 13:18

Azt tudtam, hogy nincs közel, de azt nem sejtettem, hogy Erion ilyen pokol messze van. Pártfogóm könnyű kedve gyorsan feloldotta szorongásomat, amit a stációt lezáró kötelező imádság elmulasztása miatt éreztem. Véleménye szerint megtettem, amit kellett, az ájtatos befordulás meg nem feltétlenül szükséges, és ha mégis ragaszkodom hozzá, majd bepótolom, ha a városok városába érünk.

Erion külterületén, majd az égbetörő falak védelmében utaztunk már jó néhány napja, mire elértük vágyott célunkat, Darton Fekete Tornyát a Palotanegyedben. A több mint százhúsz láb magas, roppant bástya csak a neve szerint volt ugyan fekete, inkább egyfajta parázsrőt derengés borította be, de ez nem tette kevésbé félelmetessé. Kiérdemelte, hogy a köznép tényleg Darton fenyegető ujját lássa benne. A gigászi rendházban rengeteg lovag és még több fegyvernök gyűlt össze, na, nem mintha valami különös hadialkalom lett volna, mint megtudtam, itt ez az általános állapot.

Mesterem engedélyezte, hogy megpihenjek a rendházban, mielőtt nekikezdek a következő stációnak, így volt módom szót váltani több leendő testvéremmel, és a tanulás kezdeti ösvényére lépett fegyvernökkel éppúgy, mint a magamfajta próbatételeket nyögő zarándokokkal. Fiatal suhancok és meglett férfiak éppúgy összegyűltek az alkonyati szertartásokon, mint a napközépkor esedékes közös étkezésen a hatalmas refektóriumban, ahol nem szenvedtünk hiányt sem sültben, sem borban. Darton lovagrendjének igazi erejét tapasztalhattam meg, látva, hogy csupán egyetlen rendházban mennyi nagyszerű férfi gyűlik össze, és milyen erővel szárnyalnak közös imáink urunk felé.    

Mikor sikeresen kipihentem a több mint három hetes út fáradalmait, patrónusom újabb titkos rituálét hajtott végre rajtam, hogy megkezdhessem a hatodik stáció teljesítését. Ajkaim összeöltéséhez sem tűre, sem cérnára nem volt szükség, mikor a mágia megfogant leengedett pajzsaim mögött, szájam magától záródott nyithatatlanra, ami először kellemetlen, később már csak furcsa érzés volt. A csend stációjának szerepéről megtudtam, hogy az engedelmes szolgálat és a cselekvő elmélkedés ideje érkezett el.

Miféle szolgálatra lehet alkalmas egy beszélni képtelen lovagjelölt, aki szakrális hatalommal még nem rendelkezik, és fegyverei sem annyira megbízhatók, mint egy lovagtestvéré? Azért akadt dolgom elég, így a stáció hónapja alatt voltam testőr, hírnök, kocsihajtó, fullajtár, temetőőr, kísérő és felügyelő egyaránt. De éppígy segédkezhettem a szállások takarításánál vagy a konyhán, szolgáltam a műhelyekben, az alkimista-laborokban és az istállóban is. Nem egyszer kellett megemberelnem magamat, de az összeöltött száj mindig megakadályozta, hogy megalázónak tűnő helyzetekben kikeljek sorsom ellen, így rendre csak magamnak ismételgettem: köszönöm, Darton, hogy megtanítasz az alázatra is.

A rend egyik nagy helyi támogatóját, egy dagadt kalmárt kísértem el egy díszvacsorára, mint személyi testőre. A főúri lakoma alatt végig mögötte álltam, kardomra támaszkodva, szálegyenesen, teljes vértezetemben. Más esetben biztosan nem érdekelt volna a dolog, de a Csend Urának mágikus pecsétje lehetetlenné és egyben szükségtelenné is tette számomra az étkezést, így rendes erőfeszítésre volt szükségem, hogy legyűrjem vágyódásomat akármilyen étel és ital után, később pedig, hogy leküzdjem a feltörni készülő hányingert. Étkek és italok végenincs sora került felszolgálásra, de nem is a számtalan fogás, hanem az a hallatlan röfögéssel kísért csámcsogás ingerelt, amelyhez foghatót még a pyarroni dorbézolásaink alatt sem tapasztalhattam meg.

Többször eszembe jutottak az első stáció kihívásai, és az, hogy akkor is némaságra kárhoztatva kellett eltöltenem egy teljes hónapot, de akkor a magány és az elzártság megkönnyítette a dolgomat. Megelőzőleg nem hittem volna, hogy most lesz nehezebb, hiszen mozoghatok, szemlélődhetek és nagyjából változások nélkül folytathatom életemet. Ehhez képest nagy meglepetésemre szolgált, hányszor szólanék, de nincs szavam, vagy, hogy valójában milyen üdítő változatosságot jelent az étkezés, hát még az estéli italozás a mester társaságában, ahol a sokféle példázatot és történetet sokféle kérdéssel tehettem kerekebbé, és formálhattam teljesen sajátommá. Eleinte még lejártam a refektóriumba, hogy társaimmal együtt töltsem az étkezés idejét és hallgassam felszabadult társalgásukat, de egy idő után inkább elmaradtam, mert tehetetlenségem csak dühvel és fájdalommal töltött el. Még örültem is neki, amikor mesterem vagy egy rangbéli beavatott testvér valamiféle szolgálatra osztott be, magányomban könnyebben viseltem a munkával teli órák végtelen unalmát.

Amikor épp nem köteles szolgálataimat végeztem, akkor vagy cellámba húzódva imádkoztam uramhoz, vagy a városóriás valamelyik kevésbé ismert temetőjét kerestem fel, hogy kívül és belül is teljességgel a csendnek adhassam magam. Sokan nem tudják, hogy Erionban sem csak a kyr temetkezési hagyományok alapján épített Nekropolisz kínál végső nyughelyet az eltávozottak porhüvelyének, de a távolabbi kerületekben is igen szép számmal találhatók sírkertek. Kifejezetten újszerű élmény volt, hogy nem csupán Darton fennhatósága alá tartozó cintermekben fordulhattam meg, de ápolt, díszes godorai halálparkokban éppúgy, mint számomra ismeretlen, ősi népek által fenntartott kurgán-domboknál és sírmezőknél is.

Darton lovagja leszek, így az eltávozottak nyugvóhelyeinek békéjét és csendjét mindig is a legkedvezőbb környezetnek tekintettem, ha valamely hitbéli kérdésen akartam elmélkedni. Leginkább az apró, Dartonnak szentelt kerteket kedveltem meg, ahol alig néhányszáz test nyugszik, és a sírok között komor és különös növények nőnek, melyek úgy véltem, gyökereikkel felerészt legalább már a túlnan televényéből táplálkoznak. A vénséges keserű bükkök árnyékában könnyű volt átérezni a kárpit túlfelének hívogatóan is megborzongató hűvösét, és órákig filozofálni a Halál Urának nemes mivoltáról és fenségéről, a szolgálat szükséges és gyönyörködtető természetéről.

Így esett, hogy a hónap végére ismét közelebb kerültem istenem lényegéhez, és tudtam, hogy ettől a naptól másként ejtem majd ki uram titulusát, mikor áhítatosan a Hallgatag Úrnak nevezem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gulandro 2013.04.11. 14:33:24

Ez tetszett, ötletes volt. Mondjuk nem halhatnak bele ebbe a próbába könnyedén emberek éppen az evés, nem evés, hányinger miatt? Vagy ezt megoldják másként? Ennek kapcsán ötlött fel bennem, hogy telepatikusan is meg van tiltva hogy kommunikáljon? Szóval sok szempontból is érdekes próba ez ...

Airas Thanator 2013.04.11. 14:47:54

@Gulandro: Köszi. Éhen és szomjan nem halhatnak, erről a rituális pecsét gondoskodik. Ami a hányingert illeti, az már keményebb dolog, mert ha hányni kezd, eg darabig jöhet ki némi anyag az orrán át, de gyanítható, hogy ha hosszú a dolog, akkor megfullad! Ez pedig egy roppant tréfás halál, Dartonnak szintúgy tetsző!

Telepatikusan képes kommunikálni, már ha tanult pszit, a megfelelő szinten, formában... de nem igazán jellemző akkor sem, ha képes rá. Elvileg mászkálhatna palatáblával a nyakában, meg krétával is, de ez égbekiáltó nagy pofont érdemelne ki, és igazán, ha pszivel kommunikálna egy testvérrel, aki tudja, hogy a stációt tölti, akkor szintúgy repülne a kalafinta...

Mortimer 2013.04.12. 17:28:14

Nekem ezek után csak annyi kérdésem lenne, hogy ez egy külső szemlélőnek feltűnik? mármint a pecsétnek vannak valami külső nyomai vagy csak szimplán a citromba harapott görcsösen összeroruló állkapocs, vagy még az se?

ui: ha nézitek a trónok harcát, akkor ismerhetitek Ilyn Payne nevű karaktert, a nyelvetlen hóhérte akinek mindig összeszórított szája/állkapcsa va, nem tudom miért de egyből ő ugrott be elsőre...

Achors dah Vendemol 2013.04.13. 09:07:03

Ez is jó kis írás volt.
Egy kérdésem nekem is lenne, bár igaz nem eme íráshoz kapcsolódik de talán tudtok segíteni.
Dartonitákról szóló írásokról érdeklődnél, pontosabban, hogy melyek jelentek meg "hivatalosan"?
Ami így hirtelen eszembe jut, ugye a két könyv Airunról, akkor Prófécia azt hiszem ez a címe, amiben a fehér orkok teremtése van, és A bárd és démonok.
Akad e még ezen kívül?
Valamint valamikor régebben olvastam egy írást a neten, ennek sajnos nem emlékszem a címére, de talán valaki tudja, mert mintha itt is olvastam volna valamelyik cikkben utalást rá.
Azt hiszem Angus Magonor szerepel benne, és valami csata, ahol Darton egy angyala is megjelenik.
Ennek tudjátok e a címét, és esetleg, hogy hol találhatnám meg?
Előre is köszönöm a segítséget!

Airas Thanator 2013.04.15. 11:14:05

@Mortimer: Öltésnyomok nincsenek, csak zárt ajkak, de nem egybemosva. Payne kb. OK, csak nem görbül annyira lefelé a száj! Az alaposabb szemlélő viszont nagyon apró, halvány rúnákat is észrevehet az ajkak körül, viszont ez nehéz feladat, mert a legtöbb dartonita lovagjelölt is körszakállt hord.

@Achors dah Vendemol: van az oldalsávon egy Forrásjegyzék c. doksi. A válasz nagyjából abban van.

Az írás, amit keresel nem ismerős, max. elemeiben. Van a blogon is egy hasonló sztori, a Rendházak Abasziszban c. posztban, de ha nem az az, akkor nincs ötletem...

Achors dah Vendemol 2013.04.15. 19:45:29

@Airas: Ó igen :D a Forrásjegyzék csak épp nem bökte ki a szemem :) talán pont ezért nem vettem észre.
De így már meg van.
Köszönöm a segítséget itt is ;)