Zarándokút II.

2013.03.27. 15:58

Domurttól, Új-pyarronig. Gyalog. Alig kétezer mérföld. Kellett nekem panaszkodni az első stáció tétlenségére! Mesterem, egyetértésben a komtúrral, azt parancsolta, ne csak aszkéta módra vándoroljak egy hónapig, de lássak világot is! Most aztán átkutyagolhatok majd’ az egész Államszövetségen, délről északnak haladva. Azt mondták, tegyem tiszteletemet a nagymester szülőhelyén is, a Marem család birtokán jobb fogadtatás vár, mint a tétova szemforgatók kápolnáiban.

Volt időm felkészülni a zarándoklatra, mégis most érzem igazán, milyen lovagot-próbáló dolog a második stáció is. Naponta több mint tizenöt órát gyalogolok, amit csak ritkán szakítok meg, legfeljebb fertályórás pihenőkkel, illetve az engedélyezett napi ötórás alvással. Imádkozni és elmélkedni menet közben is tudok, sőt egy idő után enni és inni is, bár eleinte még ugyancsak éreztem a teljes lovagi vért és a kétkezes kard súlyát. 

Szerencsémre, a Pyarroni Szent Széktől távol még vendégszeretőbbek a Rendből valókkal, így nincs gondom az élelem beszerzésére. Próbáltam bort is nyakalni, de be kellett látnom, nem tesz jót az elszántságomnak, a tagjaim gyorsabban fáradnak, és a folyton ismételgetett litániák sorait is gyakrabban vétem el. Először vízzel keverve fogyasztottam, aztán inkább letettem róla, elvégre szent küldetésben járok, ahol elsősorban magamat kell legyőznöm.

Az több pihenés fontos lenne, de a haladás még fontosabb. Nem igazán törődöm vele, miféle fedél kerül, avagy kerül-e egyáltalán a fejem fölé. Gyakran elmosolyodom, mikor eszembe jut a ficsúr, aki bársonypokrócot cipelt magával a folyópartra, nehogy a nedves, hajnali fű összevizezze ülepét, és esetleg fel találjon fázni, miközben kedves poémáit olvasgatja. Mióta megkezdtem zarándokutamat, az éjszakai szakadó eső a pusztaság közepén csupán kellemetlenség, a félfedett juhakol maga a Godorai Hercegi Palota.

Az ébredésekre viszont még minidig kényes vagyok. Szánok rá időt, hogy egyem egy falást, és imádkozzam, mielőtt útnak indulok, egy darab ideig kiélvezve a félálomból ébredezés állapotát. Az a néhány barom persze nem sejthette, hogy pont egy dartonita lovagjelöltet zavar fel meglehetősen rövidke álmából. Páncélban aludni rettentően kényelmetlen dolog, de ilyenkor jól jön. A kapafogú bitang, aki a saját kardomat szegezte a hátamnak, utoljára a csigolyája roppanását hallhatta, miután a vaskesztyűvel fordulásból vezettem el a pengét, majd nyakát törtem. A többi nyomoronc elszelelt.

Nem vesztegethettem az értékes időt, ha a Teremtő Akarat Ünnepére a Desparazoba akartam érni, így egyszerűen otthagytam az út szélén, és továbbindultam. Amúgy is csak fegyvernök vagyok, sem jogom, sem kötelességem szertartást celebrálni az idióta barmának.

A napok egyre hosszabbnak tűnnek, ahogy közeledem az újjáépített szent városhoz. Igyekszem meghúzni magam, elvégre errefelé nem kedvelik az eretneknek kikiáltott al Marem tanait, de bizonyára láttak már erre magamfajtát, és tudják, mire számíthatnak, ha kenyértörésre kerül a sor, amúgy meg aztán a kötekedés sosem volt igazán sajátja a békés polgároknak.

Fáradtságom és csüggedésem egyaránt semmivé foszlik, mikor már messziről felém ragyog a Gömbszentély alabástrom csodája. Valóban lélegzetelállító, kár hogy manapság csak ezek a puhapöcsűek nevezhetik otthonuknak Új-pyarront. A Desparazo, Darton legfőbb délszaki temploma, a Halálkatedrális magasodik elébem. Buzgó papjaik ostoba szemében csupán egyszerű zarándok vagyok, Darton hívő szolgája, hát nincs okom félni, mikor egynapos záróimámhoz kezdek a Nyitott Tenyér Nagyszentélyének egyik félreeső oldalfülkéjében.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gulandro 2013.03.27. 19:08:57

Érdekes, mindenképpen jó koncepció ez a zarándoklat. Én egy kicsit sokallom, hogy minden dartonita járja meg ezt az utat (pláne egymagában, igen veszélyes is lehet). Yneven húsz órás napok vannak szerintem ... de ez csak kukacoskodás.

Airas Thanator 2013.03.28. 20:05:47

@Gulandro: Az adott régiótól, a korszaktól és a komtúr ill. a patrónus kényétől függ, hogy a lovagjelöltnek kell-e, és ha igen, az itt bemutatott tartalmú zarándoklatra indulnia. Pl. a rend ifjú korában ez a rítus még nem alakult ki, legkorábban kb. 3700-tól jellemző és folyamatosan terjed.
Szintén vidékenként változó az, hogy a jelölt teljesen egymagában vagy patrónusával együtt utazik, de a tapasztaltabb lovag, ha nem is oly távolról, de követi és figyelemmel kíséri patronáltját.
Ez így igaz, csak rettentően rühellem a 20 órás elképzelést és a 620 napos évet, irodalomban oké, de a játékban olyan kezelhetetlen számomra, hogy ezekben a szösszenetekben is 24 órával és 30 nappal kalkulálok.
[Itt jegyezném meg, hogy ezen irományok születése több ponton indokolttá tette az eredeti zarándoklat-koncepció frissítését, ami jelenleg is tart.]

Cyrgaan.hun 2013.04.22. 17:16:48

Jelzem: élek, vagyok és alkotok, csak a dolog sok!

Ámde, és itt közbe kell szólnom, a maremiták és az ortodox papok közti szembenállás időben nem állandó, ezért nagyon fontos tudni, hogy mikor is történik mindez. A '700-as évek végén kezd el feszültebbé válni a helyzet. Addig csak a szokásos veszélyekkel jár.

Más kérdés, hogy a dartonita skizmát az inkvizíció, amíg komolyabb veszély is fenyeget (Dúlás és Manifesztáció, meg hasonlók) Darton Egyházának belügyének tekinti és ekként is jár el.

Airas Thanator 2013.04.23. 09:56:11

@Cyrgaan.hun: Hogy Darton varjai raknának telibe, na végre valahára, előkerültél! Üdv a csatasorban újra, Cyrgaan mester!

Persze, hogy nem állandó a szembenállás, szerintem idővel folyamatosan változik, sőt halványul. Ugyanakkor, a 3700-as évek vége ezen az oldalon nem annyira játszik, mert a kanonizált irodalomban, főként dartonita vonatkozásban, az utolsó évszám kb. 3736, így 60 évet extrapolálni eszembe sem jut. El nem feledve, hogy az O'Sullivan féle második Airun regény dátuma kb. 3728-29, és ekkor - meglehet csak blöffre - de Airunra már kimondták az excommunicatio feloldását is.

Lassan kezd leesni, hogy szerintem a 3600-as évek végére gondolhattál inkább.
Ha igen, akkor teljesen egyetértünk, valóban belügyként kezeli a skizmát az inkvizíció, sőt, magasabb körökben (Fehér Páholy-Doran tengely) valójában elfogadott a dolog (lásd Alyr), csak a felszínen támadják.

Nem árulok el nagy titkot, de egy ideje már várom Andrástól a maremita kronológia szerkesztését-javítását, és eleddig csak azért nem írtam ki újabb alkalmat egy nyilvános koncíliumra, mert szeretném, ha ez megérkezne, akkor inkább lenne fogódzó, meg megvitatandó anyag.

Ja, egy kommentben valahol azt írtam, hogy kicsiny szösszeneteim kb. 3702-3704 magasában játszódnak, persze valójában lehetne majdnem bármikor, 3700 után.