Meredek, keskeny lépcsősor kígyózik alá, egy rejtett szentélybe, melyet világi személy sosem pillanthat meg. Ez a beavatottak legbelső körének titkos szertartási helye. Tudom, hogy többen kísérnek, bár a szememet gonddal bekötötték. Egy hideg kőpadlón végigimádkozott nappal áll mögöttem, melynek csak az éj kezdetével szakadt vége. Nem csak tisztának, erősnek is érzem magam, persze megfelelő felkészülés nélkül ennyi év gyakorlata után sem lehetséges a továbblépés.

Emlékszem a napra, mikor még az Örvény-kör Szentélyében várakozott rám a templom összes beavatottja. Laikus testvér voltam csupán, az előírtnál jóval rövidebb tanulóidővel a hátam mögött, mégis érdemesnek találtattam rá, hogy a hittételekben való jártasságomat próbára tevő vizsgák után szerpappá avassanak. Persze sosem az elméleti tudás megléte az igazi kérdés, mindig azt akarják kideríteni, ott van-e az a bizonyos csíra az élet princípiumát hordozó lélekben, amely már a halál aspektusai felé mutat teljes elköteleződést. Nem tudom, másnál hogy van ez, de nálam sosem volt kérdéses a meggyőződés.

Sokat kellett tanulnom és tapasztalnom, hogy végleg elfogadjam az utat, melyet egy nálamnál jóval nagyobb hatalom szabott meg a számomra. Szolgálok hát, döntöttem el, mikor felmértem, mivel tartozom ennek a hatalomnak. Hosszan aggodalmaskodtam, amíg megértettem, hogy a halál útjának követése nem jelenti az életről való lemondást, csak egy másik nézőpontot, egy olyan hozzáállást, amely csak nagyon kevesek számára világos és elfogadható.    

Senki sem tartozik nekem semmiféle köszönettel vagy hálával, hiszen mindaz, amit hatalmamban állt megtenni a közösségért, messze kevésnek bizonyult a ragály megfékezéséhez. Ehhez Darton kegye kellett. Máig alig foghatom fel, miért részesített benne. Ehhez képest igazán semmiségnek tűnik valaha választott, oly sokáig tanult hivatásom feladása, egy nagyszerűbb szolgálat esélyéért. Egyedül Norlintól nem akarok elválni. Soha.

Egy kéz leoldja szememről a fekete kendőt. Az elém táruló terem hatalmas, nem nehéz rájönnöm, hogy méreteiben pontosan megegyezik a felettem terpeszkedő központi szentéllyel. Ugyanakkor jóval világosabb annál, az állandó félhomállyal szemben itt szinte nappali világosság uralkodik: a számtalan fáklya és mécses, és az oltáron magasodó tűztartó is ezt szolgálják.  

A jelenlévő papok alig felét ismerem, a többiek bizonyára egy szomszédos rendház elöljárói. Mikor Soltran fráter díszes áldozótőrt nyújt felém, tudom a dolgom. Hosszanti vágást ejtek a bal alkaromon, és a lecsorgó vért a borral félig telt kehelyben fogom fel. Határozott mozdulattal löttyintem a keveréket a rideg lángok közé. Évek óta szolgálok diakónként, nincs kétségem afelől, hogy uram elfogadja áldozatomat, mint mindig.  Mindössze eddig ismertem a szertartás menetét, enyhe félelemmel vegyes izgalom vesz erőt rajtam, mikor Darton felkentjei derékig lemeztelenítenek, és illatos, sötét olajjal kenik meg homlokom, majd ismeretlen rúnákat rajzolnak a mellkasomra. A szívre és a tüdőre, aztán az ágyék fölé kerülnek a misztikus jelek.

Csak arról van fogalmam, milyen élet vár rám, a beavatás után, már ha méltónak találtatok. Egyfajta megbékélés uralkodott el rajtam, mikor megtudtam, hogy nem kell lemondanom imádott kedvesemről, aki végig mellettem állt, ezen utamon is. Mióta a templomban szolgálok, és mióta diakónként már az Örvény-kör szentély szertartásaiban is segédkezhetem, Norlin minden alkalommal eljött, és részt vett az alkonyi ájtatosságokon. Természetes, hogy érte is teszem. Ha a Hallgatag Úr papjai közé léphetek, páterként szolgálok majd tovább, viszont minden napnyugta után hazatérhetek családomhoz az előírt kötelezettségek teljesítése után. Akár utódot is nemzhetek, ha képesnek érzem magam, hogy lemondjak nevelésének oroszlánrészéről. Lényem minden része Dartonért, igaz uramért kiált, egy szemernyi kétség sem maradt bennem, hogy lelkem egésze és szívem fele csak az övé immár. Fogadj el, Hallgatag Atyám!

Erős kezek ragadnak meg, és az üres oltárra fektetnek, amin nem sokkal ezelőtt áldozatomat tartalmazó tűztartó állt. Templomunk főpapja lép elő, magasra tartott kezében megcsillan a fény a rituális tőrön. Végig a szemébe nézek, míg a tőr villámgyorsan közelít mellkasomhoz, aztán minden semmivé lesz egy sötét villanásban.




Megjegyzés: a Darton templomában cikksorozat itt véget ért. Fel fog kerülni egyben is, novellaként, egy már javított változatban. Amennyiben valakit érdekel a beavatási szertartás további menete, annak ajánlom újraolvasni Thaur korai cikkét, melynek eredeti változata a papok beavatásáról szólt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mortimer 2012.08.24. 16:02:43

Nagyon sok hasznos ötlet(info?) hangzik le benne, nagyon hasznos!

Mortimer 2012.09.09. 09:50:53

Valami nagyszabású dolog van készülőben? már elvonási tüneteim vannak!

Airas Thanator 2012.09.10. 10:10:11

@Mortimer: Sokfelé gondolkodunk, egyelőre kis szünet van. De kitartás, hamarosan jön a folytatás!