Zarándokút V.
2013.04.04. 19:14
Celeritorhoz méltó módon teljesítettem az erő szentségének stációját. A stációt lezáró egynapos ima alatt végiggondoltam a történteket, és gyorsan arra jutottam, hogy Darton vitézlő rendjének ugyancsak komoly szerep jut e sártekén, függetlenül attól, hogy valaki hisz-e a próféta tanításaiban vagy nem.
Patrónusom közbenjárása által került fel lelkemre a Sikolyok Urának szent bélyege, bár az öreg mormogott valami olyasmit, hogy urunk aspektusokra történő szétbarmolása igazi Selmo-féle ökörség, én meg érjem be annyival, hogy ebben a hónapban módom lesz megtapasztalni a Dartonhoz távozó lelkek utolsó sikolyának félelmét és fájdalmait. Az egyszerű rituáléhoz egy fertályóra sem kellett, és utána sokáig nem is éreztem semmiféle változást, pedig rendes köldökbámulással igyekeztem felderíteni a bélyeg mibenlétét.
Magammal együtt hat különböző nemzet, de egyetlen rend képviselője ült az asztalnál. Nem sokat tudtam a gorviki népségről, de amikor a karvalyorrú Ramano nyakában észrevettem Darton szent szimbólumát, egyértelművé vált számomra, hogy a rend tényleg mindenkit befogad. Felszentelt paplovag volt, aki a Dovori Sziklatemplomot mondhatta anyarendházának, akárcsak mokány tanítványa, a Shadonból elszármazott, tejfelszőke Tradrianus. Fra Mergen-Dharr a kalandozókirály országából jött, és nem lovagként szolgálta a próféta rendjét, hanem mint tutor működött közre az ifjabb testvérek elméleti képzésénél. A távoli Északi Szövetséget egy negyvenes éveiben járó nemesúr, a Garlaan dinasztia feje képviselte, akit sosem szenteltek celeritorrá, így a lovagrend világi szárnyát erősítette.
Mesterem, aki magára mindig csak sehonnaiként hivatkozott, féltve őrzött bőrkötéses térképet göngyölt ki az asztalra, melynek széleit boroskupákkal rögzítette. Tőrét mutatópálcának használva bökött egy apró település jelére a Kráni hegység árnyékában. Khettacról köztudott volt a rend berkeiben, hogy a temetőjéhez csatlakozó templom apátja már jó ideje szimpatizált a Sötét Próféta elképzeléseivel, és a Pyarrontól való távolság ismeretében nem átallott teljesen nyíltan fordulni az új tanítások felé. Fra Hoalter elvetette magától az apátúri rangot, komtúrrá nyilvánította magát, majd követet menesztett Airunhoz, és felajánlotta szolgálatait.
Vadászatra indulunk, jelentette ki patrónusom. Méghozzá nagyvadra. Egy fiatal, feltörekvő inkvizítor nemrég indult el a szent városból, hogy számon kérje Hoalteren szélfordulását, majd magát és a véle egy követ fúvókat lefogassa embereivel. Úgy tudtuk, komolyabb csapattal indult útnak, lovagok és zsoldosok egyaránt kísérik útján. A mi kompániánk dolga lesz, hogy semlegesítse ezt a fenyegetést, és segítő acélt nyújtson a rendhez csatlakozó közösségnek.
Vesztegetni való időnk nem lévén már egy órával a megbeszélés után nyeregben ültünk, hogy a széles, kövezett országúton Daubig törtessünk, ahol rövid éjszakai pihenő után a Darym-pusztaságon lovagoljunk tovább, amíg elérjük a Nurag kiszáradt folyómedrét. Tudunk, hogy jó hétszáz mérföldes utazás vár ránk, ami nem kedvez nehéz lovakon ülő csapatunknak, de sem magunkat, sem állatainkat nem kíméltük. Két hetet adtunk magunknak, hogy elérjük célunkat. Északnak fordulva a folyam életre tért, és széles vízfolyássá bővült, a bal parton lovagoltunk tovább a lassan emelkedő, dombos terepen. A környék apróbb falvaiban parasztok és kézművesek egyaránt laktak, és a vidéken nagy népszerűségnek örvendett a gyümölcstermesztés is: alma-, körte-, ringlószilva-kertek és barackosok mellett ügettünk tova.
Mikor megpillantottuk a városkát, és előtte a sírkertet a templommal, már látszott, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A távoli istálló bizonyára tele lehetett hátasokkal, mert a mellette álló korláthoz is mintegy húsz lovat kötöttek ki. A kertkapuban négy zsoldos strázsált – syburri vérteseknek véltem őket – míg a templom kapujában az aranykör jelét viselő lovagok várakoztak. Tehát Drachenwald már ideért, sommázta mesterem. Fra Mergen-Dharr próbált ugyan stratégiáról és megfontoltságról magyarázni valamit, de a lovagok nem igazán foglalkoztak vele, fűtötte őket a tettvágy. Ramano rámarkolt a nyakában lógó varjúszárnyra és mélyen zengő hangon egy áldás sorait kezdte mormolni, míg a többiek fegyvert vontak. Éreztem, amint eltölt Darton hatalma, és társaim szemében is különös tüzet láttam lobogni. Jó, ha kétszáz láb választott el a kaputól, erre mindnyájan megsarkantyúztuk lovainkat és az őrök felé vágtattunk.
A lábon fogadott roham könnyűszerrel szétcsapta a zsoldosok első csapatát, akik közül egy sem maradt élve. Fürge fattyúkardomat félkézre fogva estem az egyik szerencsétlennek, mindössze három pengeváltás elegendő volt, az utolsó csapásom kis híján lemetszette a syburri bozontos fejét. Társaim egy emberként bámultak rám, mikor torkomat velőtrázó halálhörgés hagyta el, a nyomában járó fájdalomba bele is szédültem egy pillanatra. Egész testemben kezdtem reszketni, amikor egyfajta felkészületlenség-érzetből táplálkozó, pánikszerű félelem uralkodott el rajtam. Találkozás a Sikolyok Urával, hagyta rám gyötrelmemet Tradrianus, majd bátorítólag vigyorgott egyet. Gyorsan megráztam magam, majd kissé lemaradva követtem őket, de megkezdtük a benyomulást a templom felé, ahonnan már futva érkeztek a lovagok.
Lekászálódtunk a lovakról, hogy szembenézzünk az érkezőkkel, pont egy ellenfél jutott mindenkinek. Fra Mergen-Dharr végzett leghamarabb, aki karjait előrelökve egy iszonyatos erejű fantomdárdával repítette a templomig ellenfelét, aki összecsuklott a fal tövében és nem mozdult többet. Ha ezután nem siet a segítségemre, könnyen megszorultam volna, mert ellenfelem, a tömzsi vasdoboz, bámulatos szakértelemmel forgatta tollas buzogányát, míg az én csapásaimat rendre pajzsával fogta fel. Kettőnkkel már nehezebben bírt el, törött kardja mit sem ért az egyre záporozó támadásokkal szemben, és miután pengém elakadt a hónaljában, néma csendben rogyott össze, míg én nőiesen magas, rikoltásszerű sikolyt hallattam. Nem maradt el persze az utolsó hangot kísérő égető kín sem, és bár már tudhattam volna mi vár rám, lábam ismét földbe gyökerezett a testemen végigcsapó gyötrelemmel vegyes félelemtől.
Közben Garlaan komolynak látszó fejsebből vérezve tört az élre, és befelé nyomult a templomba. Szorosan követtük, és nagy igyekezettel aprítottuk az utunkba kerülő zsoldosokat, minden szentélybe jutott belőlük. Különösebb zajt így sem csaptunk volna, ha nincs a szent bélyeg, amely minden áldozatom sikolyát rám származtatta, időről időre hangosabb-halkabb üvöltéssel verve fel a szentély viszonylagos csendjét és nyugalmát. A Varjúszárnyat elérve Garlaan komoly szakrális építészbeli jártasságról téve tanúbizonyságot azonnal a főoltár felé iramodott, és a falban húzódó titkos folyosóról a csigalépcsőhöz, majd az Örvény-kör Szentélyébe vezette a csapatot.
A terem közepén Hoalter komtúr láthatatlan béklyóba verve ücsörgött egy széken, vele szemközt a rettegett ifjú inkvizítor lánghaja vöröslött. További négy lovag felvigyázta a foglyot és a vallatót, mi azonnal nekik estünk. A csetepaté rövid ideig tartott csupán, Krad szolgái hamar elvéreztek a varjúlovagok pusztító kétkezes csapásai alatt. Az először megszeppent Drachenwald közben az Ítész üresen álló szentélye felé hátrált, ajkáról sebesen peregtek a sosem hallott fohász szavai. Mesterem éppen ekkor ocsúdott volna az utolsó összecsapásból, de ekkor mindnyájunkat ismeretlen erő kötött gúzsba és teljes mozdulatlanságra kárhoztatott. Drachenwald mágiájának szorításában hiába is vergődtünk, nem volt esélyünk a szabadulásra.
A ritka titkokba avatott mágiaforgatók egyetlen gyengéje azonban alattomban közelített az egyre hangosabban röhögő inkvizítor felé. Elbizakodottságában nem számolt vele, hogy a templom nem minden védőjét sikerült még legyűrniük, így nem vehette észre az egyszerű, fekete köntöst viselő diakónt sem, aki jó egy láb magas vaskandelábert markolva osont a háta mögé. A taglóként alázúduló gyertyatartó csapása egy ökörfejet is összezúzott volna, de a különös erők fedezékébe húzódó Drachenwaldot csupán leteríteni sikerült. Ájulatával azonban rögvest elenyészett a varázs is, ami eddig fogva tartott.
A templomban szolgáló lovagjelöltek, diakónok, egykori papok és templomszolgák a temető hátsó falához tapadó csűrben, újabb zsoldosok felügyelete alatt lettek elszállásolva. A komtúrral kiegészülve hamar felmorzsoltuk őket, az inkvizítor osztagából egyedül ő maga maradt életben. Fájdalom hozta eszméletvesztését mágikus praktikákkal megtámogatva nyújtottuk még tovább, miután megfosztottuk szent szimbólumától és fegyvereitől.
Mesterem szerint komoly hiba lett volna, ha urunk elé küldjük, ezért inkább az ide úton látott egyik csőszkunyhó pinceraktárát választottuk számára, ahol a rengeteg almásláda között jó darabig töprenghet még ostoba ballépésén. A semmi közepén vermeltük el, jó tíznapi járóföldre Khettactól, megkötözve, fegyver, ló és mágikus hatalom nélkül, ami nem egyszer jóféle tréfákba formázva késztetett röhögésre, míg utunkat északnak kanyarintva lovagoltunk tovább az erioni Fekete Torony felé.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mortimer 2013.04.04. 20:35:53
Airas Thanator 2013.04.04. 22:43:36
Itt ragadom meg az alkalmat, hogy leírjam, a Zarándoklat 3703-3704 tájékán zajlik/játszódik. Így mikor később Drachenwald Airunnal akad össze (kb. 3729), akkor már az ötvenes éveiben jár, és mint tudott úgy is marad egy darabig...
Mortimer 2013.04.05. 15:31:27
Gulandro 2013.04.06. 17:51:32
újabb érdekes darab, a legutóbbi kiegészítésével vérmes kalandoknak tetszenek. Kicsit erősnek érzem ezt a fegyveres szembefordulást a pyar pantheonnal, de legyen úgy. Én szofisztikáltabbnak képzeltem el a kapcsolatot.
Volt egy-két elgépelés (pl. kajai a karjai helyett) és nem teljesen értettem, hogy miért ő halálhörög mire felismertem a dartonita mágiát(?). Elég vicces látvány lehet aki egyik pillanatban hörög a másikban rikolt, de ez sem baj.
Szórakoztató volt. Én olyan régen olvastam Aurin két könyvét, hogy a névegyezés fel sem tűnt. Most sem kötekedésnek, csak megjegyzésnek szúrom be, hogy a con előtag gorviki (szerintem, meg a régi elvek szerint). Bár lehet, hogy csak megzavart hogy volt egy másik gorviki is, aki nem északi vagy mi ...
... bocs. Csak az ilyenek kizökkentenek kicsit olvasáskor. Mindenképpen jó, hogy alkalomról alkalomra új olvasnivalót tesztek fel. :respect:
Airas Thanator 2013.04.06. 20:31:02
A fegyveres szembefordulás java szerintem ekkorra már nagyjából lezajlott, de tény, hogy rendes kis háborúság rajzolódik ki a fentiekből.
A kajait javítottam, remélem több hiba nem maradt benne, de ha igen, egyszer csak kiszúrom azokat is.
A dartonita mágia itt a Sikolyok Urának szent bélyegéből fakad, és azért hörög-rikolt a birtokosa, mert pontosan olyan hangot hallat, mint amilyet az áldozata hallatna, ezért a sokféleség, amibe persze akár a némaság is beletartozhat.
Köszi a con előtagról írottakat, igazán sosem voltam képben ezekkel a dolgokkal, így ötlet hiányában ki is szedtem.
Gulandro 2013.04.07. 15:22:40
Érdekes és érdemes lenne erről a fegyveres szembefordulás egy részletesebb, kronológiai anyag, hogy ti hogyan képzelitek el. A regényekben ez a mozzanat nekem elég hiányos, pedig érdekes lehet.
Achors dah Vendemol 2013.04.10. 18:59:53
Csak a minap találtam rátok, de nagyon jók a leírások.
Bár magával a játékkal már nagyon régóta nem játszom sajnos, de a Dartonita Lovagok mindig is nagy kedvenceim voltak, s meg van a magam lovagja is, ki játék híján csak kisebb novellák berkeiben kalandozik olykor.
Az oldalt böngészve néhány újabb ötlet is született, melyeket talán majd újabb írásokban is felhasználnék amennyiben nincs ellenetekre.
Mindenesetre lett egy újabb rendszeres olvasótok :)
További jó munkát az oldalhoz és az írásokhoz!
Airas Thanator 2013.04.11. 10:12:34
Természetesen bármilyen ötletet felhasználhatsz, sőt az a kimondott célunk, hogy akik minket olvasnak gazdagabbá tehessék a játékukat, színesebbé a karakterüket és izgalmasabbá Ynev világát!
Ami a lovagod novellákban való kalandozását illeti, sok sikert hozzá, és természetesen mi is kíváncsiak vagyunk rá, ezért, ha úgy gondolod, mást is érdekelhet a dolog, örömmel vesszük, ha megosztod velünk!
Reméljük gyakran visszalátogatsz hozzánk, igyekszünk úgy tenni, hogy érdemes legyen!
Achors dah Vendemol 2013.04.11. 17:10:32
A gyakori visszalátogatást biztosra vehetitek. Bár már jó néhány írást elolvastam azért még akad itt olvasgatni való, s ezidáig mindegyik kedvemre való volt.
Achors kalandjaiból is küldhetek ízelítőt, amennyiben érdekel benneteket. Bár nem biztos, hogy van annyira jó mint azt itt található írások, hiszen leginkább magam, és néhány ismerősöm szórakoztatására íródtak csupán. De ha esetleg elnyeri tetszéseteket, akkor esetleg később több kalandját is szívesen megosztom veletek, akad pár félbemaradt történet is mely befejezésre vár, s itt is találtam néhány igen hasznos írást mely ötleteket adott.
Legalább kapok véleményt Darton misztériumaiban nálam járatosabb testvérektől is :)